Bölcsidal

A kétezres évek elején, míg a kisebb rokon gyerekek az óvoda udvarán, én addig a szegedi egyetemen bukdácsoltam. Azért van annak pozitív oldala is, ha az ember Szegeden bolyong a felsőoktatás útvesztőjében. Ott van például a bölcsészhallgatók világának közepe, origója, sőt egyenesen szívcsakrája: a JATE Klub. Na, ott volt szerencsém meghallgatni ifjúkorom mára már feledésbe merült zenei idoljait, az Emil.RuleZ! zenekart, akik akkor vagy játszották, vagy nem a Bölcsidalt, mindenesetre a refrénje azóta is eszembe jut, ha a kisdedek korai elhelyezéséről esik szó: „Bölcsibe’ volna lenni újra jó, folyna a sok-sok habos kakaó".

Az lehet ám a csuda. Sajnos nekem kimaradt az életemből a bölcsődei lét – lehet, hogy ez vezetett az egyetemi, majd főiskolás kicsapongásokhoz? Ki tudja? – de a gyerekeimnél igyekszem ezt bepótolni. Idáig kettőből kettő az arány, de ikerlányaink is egész biztosan nekivágnak a bölcsinek 2020-ban. Fontos, hogy mielőbb találkozzanak közösséggel, szocializálódjanak, no meg az anyukának sem árt, ha visszakerül az élet körforgásába és nem csak gyerekhalandzsát meg bébidalokat hall egész nap. Tegyük a szívünkre a kezünket, ki nem érezte még úgy, hogy megőrül, ha még egyszer meg kell hallgatnia, hogy „mókuska, mókuska, fölmászott a fára"?!

Szóval irány a bölcsi. Feltéve, ha van hova: a férőhelyeket eddig szinte csak örökölni lehetett, pedig a korábbi 30 ezerről mostanra már 50 ezerre növekedett a helyek száma. De jön a családvédelmi akcióterv, 2022-re szeretnék elérni a 70 ezer férőhelyet. Így a szülő is nyugodtabban mehet dolgozni, a gyerek pedig közösségben cseperedik. És persze kevesebbszer csendül fel otthon, hogy „mókuska, mókuska…"