Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

A demokrácia bulvárosodásáról

"Jó sorsom megkímélt eddig a napi politikától. Van jogom beleszólnom egyáltalán? Mondjuk, ha bele akarnék szólni? És rágódnom a mostani demokrácia minéműségéről?"
Jó sorsom megkímélt eddig a napi politikától. Van jogom beleszólnom egyáltalán? Mondjuk, ha bele akarnék szólni? És rágódnom a mostani demokrácia minéműségéről? Elvileg jussom lenne rá, hiszen demokrácia van, beleszólás-szabadsággal és rágódási szabadsággal fölruházva, de hamar összedarálna a mindent fölőrlő nagy malom. Szeretem nagy ívben elkerülni ezt is, de most beleütném az orromat.

A múlt század vége felé született egy nagyszerű magyar fénykép. Satuba szorított tojás van rajta, a címe pedig franciául szól: „C'est la vie". Szabadon fordítva: „Ilyen az élet". „Ez van". Abban a szent pillanatban össze akarták roppantani a szerzőt is, meg azokat is, akik falra merték tenni. Istenem, hány tojás roppant össze azóta!

Azt tanultuk annak idején, a demokrácia görög szó, és népuralmat jelent. Biztosan igaz, de megszületése pillanatában el is kajszult. A görög rabszolgának joga, sőt kötelessége volt gazdája akarata szerint akár halálra dolgoznia is magát, vagy a folyton folyó harcokban hősi halált is halnia, csak népnek éreznie magát nem volt joga. Ha eleven észjárásával akár máig tartó bölcsességeket mondott is ki, csak rab volt, és szolgálnia kellett. A római demokrácia hajszálra ugyanezt kottázta le, és bár a történelmi korszakváltások elhozták a feudalizmust, később a kapitalizmus is ránk köszöntött, és a föld egyhatodán már a szocializmus alapjait lerakni hirdették, a kommunizmus bájos igézetében, a nagy amerikai demokrácia a valóságos rabszolgaságból nőtt ki.

A második világháborút követően, a szintén nagyra tartott huszadik század kellős közepén elvileg mi is a demokráciába léptünk. A népi demokráciába. Etimológiailag ugyan fából vaskarika, mert a népi már a görög szóban is benne van, de miért ne tupíroztuk volna, ha az igazit nem megvalósítani, hanem elkerülni akarták hangadóink? A címkézett demokrácia kisebb, csenevészebb, mint az igazi, akkor is, ha a népbíróság és a népbolt siltjére is fölföstötték. Minden népi volt, csak éppen elég volt a nép egyes rétegeit a nép ellenségének kikiáltani, és mehettek százak, ezrek és tízezrek az előző diktatúrától örökölt táborokba, a szovjet lágerektől a magyar Ebesig, Recskig, Kormóig.

Eljött végre a legújabb rendszerváltás, és újra eljutottunk odáig, hogy anyám, nem ilyen lovat akartam. Anélkül mondom, hogy a legkisebb ide- vagy odacövekelés dolgozna bennem, hogy a legutóbbi választások eredményét hallva a mostani ellenzék vezére azon melegében azt nyilatkozta, „konstruktív ellenzék" kívánunk lenni. Hogy meddig konstruktív az, ami alkalmanként inkább a kukacos megtestesítője, azt még nem kodifikálta senki, de példát szolgáltat rá a másik oldal is. Így lett alpárian kerek a kötekedő világ. És most is mindenki – mindkét oldal – szem a láncban.

Milyen jogon mondanám én a legújabb rendszert bulvárdemokráciának? Ha jogom lenne egyáltalán mondanom? Mostani korunk eszmeiségének legfőbb hordozója a sajtó. A média. Betűben, hangban és képben. És mit akar a magyar média? A diktatórikusan egymást szapulók ellensúlyozására „irányt vett" a bulvárosodás felé. Bugyi, krimi és botrány, ez kell a dolgozónak! És eszi, nem eszi – ez is az egyik kései demokrácia veretes terméke –, nem kap mást. Mert európai akar lenni a magyar média is, sőt világszínvonalú.

Még senki nem mondta ki, hogy bulvárdemokráciát akarunk, de valójában benne vagyunk. Vegyük észre már! Apelláta, úgy tűnik, nincsen. A következő rendszerváltásig.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kínos rekord

"Amikor kezdetét vette a végül Guinness-rekordhoz vezető hétszáz méteres paprikakígyó összecsomózása… Tovább olvasom