Délmagyar logó

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -1°C | 7°C Még több cikk.

A dorozsmai közradír

"A múltkor említettem a dorozsmai talicskát, pedig talicska máshol is volt. A dorozsmai varjút is, noha a varjú szinte mindenhol megtermett. Közradírnak én neveztem el a jegyzőkönyvek szisztematikus megkurtítását, de ez se csak Dorozsmára volt jellemző. És erről olyan sokat nem szerettek beszélni a történészek se."
Régen volt, de volt. Kettő is volt. Kár, hogy volt. Sőt több is. Az az érzésem, a hatalmak esze kereke igen sokszor egy tengelyen forog.
A múltkor említettem a dorozsmai talicskát, pedig talicska máshol is volt. A dorozsmai varjút is, noha a varjú szinte mindenhol megtermett. Közradírnak én neveztem el a jegyzőkönyvek szisztematikus megkurtítását, de ez se csak Dorozsmára volt jellemző. És erről olyan sokat nem szerettek beszélni a történészek se.
Talán éppen azért, mert a későbbi hatalmak is kultiválták ezt a módszert.
Említettem, mostanában került a kezembe Dorozsma régebbi története, a Sztriha Kálmán-féle. Derék munka, méltó a megbecsülésre. Biztosan magán hordja ez is a kor szellemét, de nem kiabál ki belőle. Bevezető nagy tanulmányát Felpétzi Győry Jenő írta, de jól megfért egymás mellett a két ember szellemi terméke. Most is itt bogarászva akadtam rá valamire, ebből lett bennem a dorozsmai közradír.

„Haynau és uszályhordozói" parancsuralmi rendeletének mondja a „szigorú megsemmisítési tilalmat". Ahol önkényuralom van, ott uszály is van. Az öregátkos demokráciájába is belefért még a „tömegek uszálya" is. Jaj volt annak, aki belekeveredett. A szigorú megsemmisítési tilalmat pedig, azt hiszem, nem úgy kell értelmeznünk, ahogy ma értenénk. A szövegből kitetszik, a jegyzőkönyvekben való megörökítés tilalmáról lehet csak szó. A „szerencsétlen forradalom emlékei megsemmisítéséről", ahogy arrébb olvashatjuk. Parancs érkezett, visszamenőlegesen mindent ki kellett szedni belőlük, ami a forradalom és szabadságharc dicső múltjára emlékeztetett volna. Folyamatosságot, folytonosságot akart az önkényuralom. El is érte, hogy alig maradtak adatok a tanácsi jegyzőkönyvekben. Bajban vannak az utókor történészei, nem nagyon találnak kapaszkodókat ezekre a hónapokra. Ilyenekkel voltak tele a jegyzőkönyvek, tömegesen kellett kiirtani. A császárivadékok pedig hivatkozhatnak rá, hogy nem is olyan volt az olyan.

Uramisten, mi minden veszett el itten! Érdemes lenne a könyv egész testes bekezdését idéznem, elégedjenek meg olvasóim az akkori „leiratból" annyival, amennyi elfér: „s nehogy a késő ivadéknak egykoron alkalom nyújtassék, szégyenülve mintegy olvasni atyáinak vétkes botlását; szükségesnek tartom t. uraságodat ezennel oda utasítani, hogy valamint e hatóság, úgy az egyes községek illető jegyzőkönyveiből is mindazon botrányos lapokat, melyek a dicsőségesen uralkodó ház irányában ocsmány kifakadásokat, vagy a tartozott hűségről vétkes megfeledkezést nagyobb terjedelemben tartalmaznánk, kivétetvén, olykép intézkedjék, hogy ezáltal a lapok, úgy a sor számok egymásutániságában legkisebb űr sem okoztassék; amely lapokon pedig csak egyes olyan kitételek fordulnának elő, melyek nem a hűsége annyi példáját történetünk lapjain tanúsító jászkun nép – hanem csak a bitor uralom eszközeinek sajátjául felróható, a szükséges értelem csonkítása nélkül törültesse ki. ..."

Kiradírozni!

Tudom, persze, a radír nem éppen ide való, mert nem radíroztak, csak percegtették a tollat. Átírtak mindent, nehogy a felsőbbségi vizit megtalálja bennük a valamit. A számozás se árulkodjon! Ahogy szeretjük párba állítani ötvenhatot negyvennyolccal, a megtorlások is illeszkednek egymáshoz. Kötél itt, kötél ott.

Némelyik önkényuralom is mind egyforma.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sebek és doktorok

"Évek óta tudja mindenki: a magyar egészségügy – bár értünk el sikereket, hogy mást ne… Tovább olvasom