Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

A füst rabjai

JEGYZET - "Aztán mindenki megszokta az új rendet, és elcsitultak a kedélyek."
Döbbenetesen hangzó adatokat sorolt Kallai Árpád főigazgató, amikor bejelentette: indul a makói kórház dohányzásról leszokást segítő programja. Magyarországon a legutóbbi statisztika szerint egy év alatt egy kisvárosnyi, 20 ezer ember halála vezethető vissza erre a káros szenvedélyre; a férfiak 23, a nők 9 százaléka hal meg azért, mert cigarettázik. A tüdőrákos esetek 90, az idült hörghurutok 80 százaléka okolható ugyanezzel.

A szív- és érrendszeri betegségek áldozatai negyedrészt ugyancsak füstben élték életüket.

A dohányzás ellen fellépni tehát szó szerint életbevágóan fontos. Mégis, amikor bevezették például, hogy zárt helyen, vendéglőkben, kocsmákban is tilos rágyújtani, eleinte nagy volt a berzenkedés: a dohányosok kiközösítve érezték magukat, a szórakozóhelyek üzemeltetői pedig azt jósolták, így tönkremennek. Aztán mindenki megszokta az új rendet, és elcsitultak a kedélyek – még sörözők és éttermek is maradtak. A kormány tavaly átalakította a dohánykereskedelem rendszerét, a trafiktörvény körül azóta sem csitultak teljesen a kedélyek. Mostanra azonban az is kiderült: az elmúlt esztendőben lényegesen kevesebb cigit vásároltak, mint egy évvel korábban. Pontosan a negyedével, 2,7 milliárd szállal fogyott kevesebb, és ez akkora mennyiség, amit a szakemberek szerint már nem lehet az illegális kereskedelem fellendülésével magyarázni. Mutyi ide vagy oda, ez pozitív fejlemény. Megjegyzem, az egyik ismerősöm úgymond bosszúból nyomta el az utolsó szálat, mondván: „ezeknek" ő nem tömi a zsebét...

Persze olyan ismerősöm is van, akinek minden próbálkozás ellenére sem sikerült eddig a leszokás. Én mindenesetre jó példával járok elöl: nem vagyok nikotinfüggő. Ez furcsamód annak köszönhető, hogy már hetedikes koromban megkínáltak cigivel. Az első pár slukkig laza, felnőttes dolognak tűnt, egészen addig, amíg a haverok nem szóltak: a füstöt le is kell tüdőzni. Megtettem, és lettem tőle olyan pocsékul, hogy második szálat azóta sem kértem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Placcosok

˝Pénzügyi tanácsadókat és takarítókat is nagy számban keresnek a megyében. Diplomás nem kell senkinek.˝ Tovább olvasom