Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

A körtefa árnyéka

JEGYZET - "Az elmúlt évtizedben kiderült, hogy Európa még védtelenebb, mint az Egyesült Államok."
Szép helyre ültették át New York nevezetes körtefáját, több száz tölgy mellé, két négyzet alakú medence és megvilágított vízesés közelébe. Tíz évvel ezelőtt majdnem ugyanott bontották ki az ikertornyok romjai alól. Az amerikaiak nem akartak merev emlékművet, inkább olyan teret, amely ismét a mindennapi élet megszokott színhelyévé válhat, ezért döntöttek a park mellett. Egy megnyomorított, de virágzó gyümölcsfa a terrortámadást túlélt nyugati (keresztény) kultúra új jelképe. Csobogó víz és igazi erdő a beton- és üvegrengeteg közepén. Ugyanilyen látványos kontrasztokat mutatva változott a világ a repülőgépes merénylet óta.

A hivatalos ünnepi megemlékezéseken – például most is, Budapesten, a közép-európai egyetemen – arról szólt a beszéd, hogy az áldozatok nem haltak meg hiába, mert „erősebb, egységesebb" lett a megtámadott nagyhatalom. Innen, tőlünk nézve viszont az látszik, hogy az iraki és az afganisztáni háború nem érte el célját, amelyért megindították. Legalábbis úgy fest, hogy a most elkezdődött forradalmak nagyobb változást hoznak. Lehet, „szétzilálódott" a merényletet kitervelő terrorszervezet, de nem biztos, hogy a pénzügyi és emberi háttere is elolvadt. Az elmúlt évtizedben pedig kiderült, hogy Európa még védtelenebb, mint az Egyesült Államok, nemcsak a terroristákkal, a bevándorlókkal sem tud mit kezdeni. Idén tavasszal a német kancellár és az angol miniszterelnök után a francia elnök is arról beszélt, hogy a befogadó magatartás, a multikulturalizmus megbukott: „a demokráciáinkban túl sokat aggódtunk az újonnan érkezők identitása miatt, és nem eleget azon ország identitása miatt, amely befogadta őket". Ez például azt jelenti, hogy a szociális feszültség, a gyanakvás és agresszivitás itt is kitermelte a maga eszelőseit, mint a norvégiai merénylőt, aki a bevándorlók ellen harcoló keresztes lovagnak tartja magát, és azt képzeli, hogy megbüntette a kormányát. Csak egy őrült. De ahogyan a közel-keleten a terrorizmusból jól megélnek azok, akiknek ez az életformájuk, Európában biztos üzletté vált olyan politikai mozgalmakat gründolni, amelyek a demokrácia alapvető értékeivel szemben az intoleranciát, a türelmetlenséget hirdetik nyíltan – vagy a nyugati értékek védelmében, vagy ellenében, az szemlátomást mindegy.

Ilyen körülmények között tényleg nincs más választás, mint csöndesen hinni a saját igazunkban, nézegetni a New York-i körtefát. Erika, egy Afganisztánt megjárt magyar katonanő mesélte, hogy mindennek, amit a mieink ott építenek, iskolának, rendőrségnek, ivóvízvezetéknek, kútnak őszintén örülnek a helybeliek. Csak akkor komolyodnak el, amikor a mosolygó nyugati katona rohamsisakban, repeszálló mellényben megy oda hozzájuk kezet fogni.

Olvasóink írták

  • 6. Mignon 2011. szeptember 11. 10:31
    „"...az elet, a szep hazugsagok lancolata."

    Krudy

    (Ha nem is ertek vele egyet, de gyönyörüen fogalmazta meg.)”
  • 5. bakosandras 2011. szeptember 11. 10:20
    „Éljen soká Mignon, és az ő operametálja!
    (Ma van a magyar dal napja!!!)”
  • 4. bakosandras 2011. szeptember 11. 10:12
    „Kedves Vidékipolgár!
    Azért jó önnek, mert ha akarja, nem hisz el semmit abból, amit maga körül lát, mindennek megérzi az igazi, rejtett eredőjét. Ez fantasztikusan jó élet lehet, az egész világ egy nagy mese.”
  • 3. Mignon 2011. szeptember 11. 09:52
    „Kedves Videkipolgar!

    Es amikor palesztin harcosok a Gaza-övezetböl, iskolak területeröl (!) lönek raketakat
    izraeli varosokra amikor a gyerekek is ott vannak...?
    Jol tudva, hogy Izrael egy iskolat nem fog bombazni, mert abbol nagy nemzetközi botrany lenne.
    Igy, a palesztinok a sajat gyermekeiket "vedöpajzs"-kent hasznaljak fel...!

    De ezzel a "ki kezdte hamarabb...", "ki adta az elsö pofont..." hozzaallassal nem jutunk semmire.

    A legertekesebbet amink van, a Szabadsagot,(a szabadsagunkat) bizony meg kell vedeni!
    Ha kell, fegyverrel...!”
  • 2. vadruca 2011. szeptember 11. 09:27
    „Rettenetes és elborzasztó volt ami Amerikában tíz éve történt és nagyon-nagyon fájdalmas a rengeteg ártatlan ember halála. - De van a dolognak egy másik oldala is : Amerika a saját földjén soha sem érzékelte a modern háborúk hatását. Mindig más országokba vetette be tankjait,repülőit, tengerészgyalogosait, ahol aztán az ártatlan emberek százezrei pusztultak. És a mögöttes célnél is kilóg a lóláb: az olaj ! - Ez volt Irakban, ez most Líbiában, de már a következő cél is ki van pécézve: Szíria.”
  • 1. vidékipolgár 2011. szeptember 10. 22:38
    „Kedves András!
    Egyetlen pillanatig sem kételkedett ebben a terror mesében? Mert a földkerekség nyitottabb szemű lakói nem túl meggyőzőnek tartják ezt a komédiát amit az USA és Izrael játszik a kiszemelt áldozataival. Őket mindig terror veszély fenyeget, egy szerencsétlen meghurcolt országból. Nem találja ezt furcsának? Az USA a II. V.H.-óta folyamatosan hadat visel valahol a világban valamilyen mondvacsinált űrüggyel.
    Hány ártatlan gyermeknek, nőnek Palesztinnak, Afgánnak és mittudom én milyen polgárnak kell még meghalni mert a politika terroristának bélyegzi a népét? Majd néhány év múlva a rádióban két reklám között bemondják, hogy jogtalan és eltúlzott volt a katonai fellépés. Ezzel mindenki megbocsájta az elvesztett családtagokat, gyerekeket?
    Az Izraeli foszforbombázást iskolák és kórházak ellen néhány valahonnan (ahol már egy konzerv doboz sincs) fellőtt rakétáért amely soha nem talál el senkit sem?
    Ezt nem eszem meg köszönöm szépen!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Külföldi, fizess!

"Akit büntettek már meg külföldön, az tudja, ott már régóta nem lacafacáznak." Tovább olvasom