Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

A ''lírai én''

"Kisebbik lányunk még csak ötödikes volt, amikor előállt förgeteges kérdésével: mi az a lírai én? Régen elvégeztem akkor már a bölcsészkar magyar szakát, pontosan emlékeztem rá, ott se hallottam ekkora tudálékos szamárságot, de időközben rám is ragadt belőle valami, így aztán nekiveselkedtem."
Látszólag tűnhet csak úgy, hogy megint tanári múltammal akarok előhozakodni. Sokkal szélesebb értelmezésre van most szükség. Persze, azt se tagadhatom, tanult szakmám se sodorható félre.

Kisebbik lányunk még csak ötödikes volt, amikor előállt förgeteges kérdésével: mi az a lírai én? Régen elvégeztem akkor már a bölcsészkar magyar szakát, pontosan emlékeztem rá, ott se hallottam ekkora tudálékos szamárságot, de időközben rám is ragadt belőle valami, így aztán nekiveselkedtem. Viszontkérdés volt az első. Honnan vetted? A tankönyvből. Írva volt. Az ötödikeseknek szólóban. Mi a fészkes fenét akarnak ezek az ötödikes gyerektől? Hűtlenül elhagyott tanár koromban azt tapasztaltam, a népmese ragad meg legjobban a fejükben, ekkora zöldségről akkor még szó se lehetett. Amikor én voltam ötödikes, akkor meg főleg nem.

Később aztán alkalmam volt megtapasztalni, mi lett azokból, akiket apró korukban ért el ez a poétikai szörnyszó. Akik nem az irodalom partjaira sodródtak, azokon meg se látszik, de akiknek a kenyerét oda rakta le a teremtő, azok elkezdtek úgy tudálékoskodni, úgy belecsavarodnak saját szavaikba, a fülem is kétfelé áll tőle.

Amíg idáig jutottam számítógépünk veregetésében, észrevettem, ehhez hasonlót kezd mondogatni a rádió is. Ennyire szinkronban lennék saját korommal? Egy fenét! Ennyit késtek a hivatalosok. Amit én már akkor őrültségnek tartottam, végre kezdik észrevenni.

Közben-közben más könyvekbe is belelestem. Az általános iskolásokéba is, a középiskolásokéba is. Őrizem magamban elsős gimnazistaként szerzett tapasztalatomat is. Az úgy volt, hogy kihívott a táblára felelni Páter tanár úr, és kegyetlenül leszidott. Még azt is fejemhez vágta, hogy fél disznót vittünk a tanítónak, azért adott jelest matematikából. Hősiesen elbőgtem magamat. Egész disznónk is egyszer volt csak, annak se vittük a felét sehová, voltunk elegen hozzá. Ki is böktem mindjárt: ebből a könyvből semmit nem lehet megérteni.

Hozd ki a könyvedet! Bele se nézett, letette maga mellé. Óra végén magával vitte. Dehogy mertem utánafutni. A második osztály első óráján megint azt mondta, vigyem ki. Azt is elvitte. A harmadik osztály legelején újra: hozd ki a könyvedet! Akkor már javában nekem kellett minden óra végén elmondanom azt az új anyagot, amivel ő gyarapította tudásunkat, bátran mondtam tehát: nem vettem meg. Diadalmasan fölkiáltott: végre megjött az eszed!

Ezt csak azért mondom, mert akkor is voltak már érthetetlen tankönyvek. Szegény-szegény emberiség! Hány generáció ment rá, amíg végre fölismerték, nem matematika a lírai én. Meg a többi érthetetlen maszlag se dúsította, legföljebb deformálta a diáki fejeket. A „fogalmazástan" első tételeit felejtették el sorra a tankönyvek szerzői. Az írás legyen világos, szabatos és magyaros!

Bizakodó lettem újra. Talán elindult valami.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sztrádaöröm

"Aki mérsékelt hangvételű, szikár tényeket soroló írást szeretne most e jegyzetnek fenntartott… Tovább olvasom