Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

A moly is tudja

JEGYZET - "Közös érdekünk, hogy a Szegedre látogató képes legyen napokat eltölteni a városban."
Tartozom egy vallomással. Éppen ma, egy hétfői hétköznapon, ami Szeged napja annak tiszteletére, hogy 1719-ben kapta vissza a város a szabad királyi címét III. Károlytól. Időszerű a vallomásom, még ha nem is ma, hanem a hétvégén ünnepli magát a város.

Szóval én voltaképpen gyüttmönt vagyok. Kecskeméten születtem, és még a középiskolát is ott végeztem el. Egyetemista korom óta élek ebben a városban, de meggyőződésem, hogy többet tudok róla, mint számos tősgyökeres szegedi. Általános tapasztalatom, hogy akik itt látták meg a napvilágot, azok többnyire nem is tudják, hogy hová pottyantotta őket a sorsuk. Valósággal menekülnek innen. (Az átkosban nem véletlenül hívták Pol Pot megyének a miénket.) Az évente megtartott Szeged-napi ünnep mindig erre irányítja rá a figyelmemet. Meg arra, hogy Szeged polihisztorai szinte kivétel nélkül a környező településekhez kötődnek.

Szeged napja ne csak azt sugallja, hogy Szeged a napfény városa, mert ez összességében nem jelent semmit, vagy akár kényelmetlen is lehet. Inkább másnak is jusson eszébe az az évszázados hagyomány, ami megtartotta ezt a folyóparti települést. Jobb híján ne csak emlegessük, hogy Dömötör-torony vagy napsugaras ház, de tudjuk is, hogy hol vannak, és mi a történetük. Persze érdekes a borfesztivál, és semmi pénzért nem hagynám ki a halászléfőzést, de ezeket másutt is meg lehetne rendezni. Félreértés ne essék: jó, hogy ezek vannak Szegeden, de nem csak ezek miatt érdekes a város.

Közös érdekünk, hogy a Szegedre látogató képes legyen napokat eltölteni a városban, miként az is, hogy a helyiek büszkék legyenek a településükre, vagy ahogy Heltai Jenő mondaná: a moly is tudja, milyen csodaszép szekrényben lakik...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Családbarátok közt

"Európában sokkal több gyerek születik ott, ahol a nők foglalkoztatottsága magasabb szintű." Tovább olvasom