Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

A Neander-völgyi repeta

"Föl volt találva akkor már a tudományban is a Neander-völgyi ember, amikor mi jártunk iskolába, és azóta egyfolytában hálni jár belém a rémület."
Föl volt találva akkor már a tudományban is a Neander-völgyi ember, amikor mi jártunk iskolába, és azóta egyfolytában hálni jár belém a rémület. Tudósaink többek között az agy térfogatát is méricskélik a törzsfejlődésen, az evolúción végig, ami az állatvilág legparányibb apróságától vezet a ma emberéig. Katasztrófák színesítik az ábrát az előembertől az ősemberig is, ki tudja, hány milliókban számolva az éveket, mégis eljutottunk oda, ahol ma tartunk. A nagy történelmi leütés azonban az, hogy a sokkal fejlettebb agyszerkezettel rendelkező Neander-völgyit egyszerűen fölfalta a primitívebb. Az ostobább. A nagyobb bunkó. Leütötte a legegyszerűbb bunkóval. Talán meg se sütötte, csak szétrágta.

Írmagja se maradt. Föl tudok sóhajtani éjszakai álmaimat ébrenléttel kombinálva. Uramisten, mi lett volna belőlünk, ha az a szál nem szakadt volna meg! Ha az tudta volna magába olvasztani – asszimilálni – az alacsonyabb rendűt! Aztán annyit forgolódok ágyacskámban, amíg kiforogja magát a gondolat: ment azóta a világ elébb? Most nem ez történik? Nemcsak nálunk, de az egész világban?

Kézen-közön terjedt ifjú koromban a teória, amely szerint Lenin mondta volna, azok kezébe kell adni a fegyvert, akik meg tudják fogni. Lenin mégiscsak tanult ember volt, mégse vette figyelembe, aki csak azért kapott fegyvert, mert meg tudta fogni, akkor se teszi le, amikor már letelt a történelmi szerepe. Életveszélyes kísérlet volt. A világ hatodát kergette bele a lemaradásba, sokmilliós emberáldozattal.

A mai fiatalabb nemzedéknek ezzel nem mondok semmit, ő egészen mai példákat is nehezen emészt meg. Mondom tehát a tanár esetét. Valószínű, vétett ő is valamit, elsodort kocsijával egy kislánkát, és könnyű sérülést okozott neki, de akkora nem volt a vétke, hogy ott helyben agyon kellett volna verni érte. A csak azért se asszimilálódók veretes törvénye szerint. Máig nem tudom, beleépül-e majd legalább az olaszliszkai leányka agysejtjeibe az a tudat, hogy az emberi civilizáció fölsőbb szintje esett áldozatául a sokkal alacsonyabban kövesedő bunkóságnak.

Neander-völgyi repeta? Kicsiben ugyan, de ugyanaz.

Ne menjünk még most se messzire, itt van a szemünk előtt ezer változatban. Ötvenhat legnemesebb emlékét tiporta bele a véres sárba akkoriban a hatalom, most, amikor végre ünnepelhettük volna tisztán és szabadon, egészen újsütetű bunkók öltötték magukra a lukas zászlót, meg az Árpád-sávosat, és bőszült bikaként mentek neki a rendőrkordonnak. Törtek és zúztak, ripityára verték a Szabadság tér 17.-et. A szabadság jegyében? Hogy egy kicsit dőzsölhessenek a büféjükben? Joggal vagy jogtalanul, de maguk mögött tudva az elégedetlenkedők támogatását? Vagy csak pártszimpátiáját?

Neander-völgyi örök példa, az örök bunkóság diadala, meddig élsz még?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Presztízs-díjas próféták

"A nemes versengésben tegnap is olyanok álltak a dobogó legfelső fokára, akiket közvetlen… Tovább olvasom