Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

A polányi bolondgomba

"Ritkán olvashatok újságban szülőfalumról is, meg arról is, ahová átköltöztünk. Nemrég saját lapomban is meglepetéssel láttam Magyarpolány nevét. Bolondgombát szedett valaki, megfőzte, meg is ette."
Ritkán olvashatok újságban szülőfalumról is, meg arról is, ahová átköltöztünk. Nemrég saját lapomban is meglepetéssel láttam Magyarpolány nevét. Bolondgombát szedett valaki, megfőzte, meg is ette. Családjának is adott belőle, így aztán az lett, a pesti kórházba szállították valamennyiüket.

Ilyen nincsen! – ez volt az első gondolatom. A polányi ember majdnem hajszára ugyanolyan, mint az összes dunántúli. Gyerekfejjel tanulja meg, melyik az ehető, és melyik a bolondgomba. Ha nem így lenne, az a falu már régen kipusztult volna.

Elsőfokú bizonyítékként fogadjanak el engem. Én is szedtem a gombát a Hosszúhegyen – gyönyörű csiperkék és tyúkgombák teremtek ott eső után –, a becsei erdőben a mészkemencék mellett pedig galambicát és vargányát. Cukorborsóleves, tyúkgombával, az ám a valami! Vagy a vargánya, a gombakirály, ezerféleképpen elkészítve! Szánalommal kevert tehetetlenségemben azt tudakoltam volna mindjárt, honnan szalajtották, aki mellényúlt, és gyomormosás mentette meg az életét? Ha egyáltalán megmentette. Mert hogy nem született polányi, az biztos.

Halottak napján idén is elmentem őseim sírjához. Hagyománynak is mondható, beköszöntem most is gyerekkori jó komámhoz, Lacihoz. Együtt bogarásztunk vele annak idején hegyen és erdőben, már az ajtóban kérdeztem: ki volt az a szegény ember, aki ekkorát tévedett? A felelet: született polányi. Nem igaz! De igaz. Fiatalabb nálunk, nem emlékszem rá, hogy találkoztunk volna, de a kérdés lényegéhez ennek nincsen is köze. Laci azonban fölmondta nekem a gombaismeretből mindazt, amit annak idején egyszer se mondtunk el egymásnak se. Mert fölösleges lett volna.

Ilyeneket is mondott: némely bolondgomba hajszálra olyan, amikor kibújik a földből, mint a legfinomabb ehető. Tudván tudom ugyan, hogy virtigli gombaismerő ismerősömmel is megesett, már itt, Szegeden, hogy a susulykát tévesztette össze az ezen a tájon talán szegfűgombának nevezett tyúkgombával, és ő se úszta meg gyomormosás nélkül. Mégis mondtam, ott van nyomravezetőnek a bocskora is, árulkodnak az alsó lemezkék is. Kiegészítést is kaptam hozzá, a híres-neves Svéda bácsit idézve. Ő az a valaki, aki a feje búbját vakarta a mozdony nagyságú petróleummotor előtt: petró van, kompresszió van, szikra van, a rosseb egye meg, mégse megy! Polányi gombaismeretből is jeleskedett. Azt tartotta, a csiga is átviszi a mérget a bolondról az ehetőre. Mert a csiga emésztőrendszerében a bolondgomba is otthonra talál.

Ezzel aztán bevonult, ha nem is rohamléptekkel, majdnem a teljes élővilág abba a bizonyos gombafőző edénybe. Amibe olyan finoman rotyogott az étel, hogy adni kellett abból még a szomszédoknak is. Akik egyébként szintúgy napjában vizsgázhattak volna az ehető gombákból. A tétel elseje ez lenne: lehet jó még az is, ez is, de azokat én nem ismerem, tehát le nem szedem. Legföljebb jó nagyot bele rúgok, hogy más se essen kísértésbe, amikor meglátja. Ha csak valami varangy át nem programozza az eszét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A felejtés bére

"Ha szentesi labdarúgó lettem volna, és a Legrand-MetalCom színeiben léptem volna pályára legutóbb… Tovább olvasom