Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

A privát Ohm-törvény

"Engem leginkább az aggaszt, hogy a legnagyobb ellenállók most is visszafelé akarnának lépni, pedig előre kellene, végre már! Hogy legyen vége már, ahogy költőnk is énekelte, és elkezdődjön valami. Vannak dolgok, amelyeket évszázadonként legföljebb egyszer kínál a történelem, és mi sorra jól elcsavarjuk őket."
Három kemény tényező szoros összefüggésére alkották meg a zseniális Ohm tudós mester nevéhez kapcsolt áthághatatlan törvényt. A feszültséget, az áramerősséget és az ellenállást kapcsolták össze olyan megosztott háromszögbe, amelynek kottájára gyerekjáték kiszámítani bármelyik kettőből a harmadikat. Rázós tételnek is mondanám, aki nem veszi figyelembe, vagy rosszul számol, azt megrázza az áram. Vagy jól meg is csapja.

Alig-alig ismerték akkor még az elektromosság titkait, amikor a tézis létrejött, de nem tudok róla, hogy fölülvizsgálatát – revízióját – bárki is kezdeményezte volna. Lehet, hogy versbe is foglalták, ahogy a Pitagorasz-tétel is zenghető, a kis angyalommal fűszerezve, de nem biztos, hogy a memoriterek megmaradásának a törvénye úszott volna el bennem, ha nem jut ilyesmi eszembe. Arról sincsen tudomásom, hogy bármelyik kormány privatizálni akarta volna már.

Mit keres itt akkor a privát Ohm-törvény? Van egy kedves ismerősöm, mindenféle elektromos encsömbencsömöket árul sarki kis boltjában. Látogatják is, ha nem is a szomjas betyárok, Kecskemétre menvén a vásárba, de megtalálnak itt mindent, amire otthoni bütykörészéseikhez szükségük van. Azt tapasztalta a kereskedővé lett elektromos szakzseni, magáncélokra átköltött Ohm-törvénnyel is találkozik szinte napjában.

Pedig hát, ha valaki tudja, ő aztán biztosan ismeri a következményeket: aki a törvényt megsérti, azt megrázza. Nem a törvény, hanem az áram.
Kajla eszem kerekei azonnal forogni kezdenek. Azt hiszem, az ellenállás birizgálta föl legjobban, mert szinte díszlépésben masírozott elő bennem a kívánság: nem lehetne megalkotni a társadalmi ohm-törvényt is? A politikai ellenzékét például? Mert az is ellenáll, bármikor. A jobbnak a bal, a balnak meg a jobb, amíg mindegyik hasra nem esik. Ez az alapképlet, de van közben közép is, sőt jobbközép és balközép is. Ha az egyik azt mondja, hogy fehér, még a végére se ér, már elhangzik a kontra: csak azért is fekete! Az egyik azt mondja, rohanunk a fejlődésbe, csak úgy dübörög, a másik rávágja, csúszunk bele a pöcegödörbe, csak úgy sikamlik.

Most éppen ötfigurás a sakktáblánk – öt pártra szakadtunk, de vannak partvonalról bekiabáló kisebbek is –, valahogy ezt kellene csökkenteni háromra, hogy számolni lehessen vele. Az áramerősség és az ellenállás kombinációitól az utcán is függ a társadalmi feszültség. Ha viszont lényegesen csökkenne bármelyik is, elmaradnának a klasszikus utcakövek – mintha a palesztin utcakölkök kőzáporait tanulták volna el tisztesnek se mondható szurkolóink –, elfogynának a francia mintára fölgyújtott autók, az utcatáblák befogadására kitett lábazatot kalapácsvetőként forgató agyonpitykézett suhanc is kimaradna a játékból, és a rendőri osztagoknak se kellene kölcsönkérniük a focisták sípcsontvédőit, hogy lábukat el ne tördelje a nehéz kő.

Engem leginkább az aggaszt, hogy a legnagyobb ellenállók most is visszafelé akarnának lépni, pedig előre kellene, végre már! Hogy legyen vége már, ahogy költőnk is énekelte, és elkezdődjön valami. Vannak dolgok, amelyeket évszázadonként legföljebb egyszer kínál a történelem, és mi sorra jól elcsavarjuk őket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rendőrök következnek

"Vajon ki vagy mi vett rá egy sokgyermekes családapát, hogy a múlt héten hétfőn Szegedről Budapestre… Tovább olvasom