Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

A rendőrség arca

"Több rendőr kell az utcákra és kevesebb az irodákba."
2008 nyarán történt, hogy a társasházunk előtti parkolóban gyanúsan nézegette az autókat néhány fiatal. Miután másfél évvel korábban valakik már feltörték a kocsinkat, nem bíztunk a szerencsében. Hívtam a 112-t – néhány percen belül megérkezett a járőr, és jó ideig körözött a környéken. Megnyugtató volt látni: komolyan vesznek, arról nem is beszélve, hogy az autókat mustráló fiatalok azonnal eltűntek. Ha azonban mindez nem a forgalmas lakótelepen, hanem egy kisebb községben történik, nehezebb lett volna rövidre zárni a baljósan induló eseményeket.

A körzeti megbízott a rendőrség arca – ezt mondja a vásárhelyi rendőrkapitány, aki azt magyarázta: a járőr bejelentésre vonul, igazoltat, intézkedik (mint az előbb említett esetben is), míg a kmb-s folyamatos kapcsolatot tart a körzetében lakókkal. Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy ismerje a körzetet, ahol dolgozik, és őt is ismerjék. Fogadóórákat tart, telefonszáma bárki számára elérhető, és azonnal a helyszínen terem, ha riasztják. Megbízottak azonban nem csak a falvakban vannak egyre többen, hiszen például Vásárhelyen 15 státust hoztak létre a városi közbiztonsági programban, ebben benne van egy mártélyi és egy székkutasi rendőr is. A szolgáltató, közösségi rendőrségi jelleget erősítik – mondja a kapitány, aki keleti és nyugati, román és angol példát egyaránt említ a rendszer létjogosultságának bizonyítékaként.

Azért, hogy a program valóban működőképes legyen, az önkormányzat tavaly mobilt és laptopot adott a körzeti megbízottaknak. Persze nem meglepő ez attól a polgármestertől, aki az elmúlt ciklusban a parlament rendészeti bizottságát vezette, és lépten-nyomon azt hangoztatta: több rendőr kell az utcákra és kevesebb az irodákba. Az új kormányzat kiemelt feladatának tekinti a közrendvédelmet, ha az ígéret valósággá válik, minden faluban lesz kmb-s. És akkor talán hamarabb elcsípik azokat az elkövetőket is, akik eddig megúszták – mert a rendőr későn ért a helyszínre, és jóval kevesebb energiát fektetett a kisebb bűncselekmények felderítésébe.

Olvasóink írták

  • 5. BabócsaiEugénia 2010. május 23. 11:43
    „jav: amit elcserélhettek volna a birkákra”
  • 4. BabócsaiEugénia 2010. május 23. 11:41
    „Elmesélek én is egy esetet.
    Az egyik gazdának ellopták négy birkáját. Kezes jószágok voltak, ismerték a gazdájukat, a hívó szavát, hiszen kicsi koruk óta ő gondozta őket. Jelentette a rendőrségen, de hiába, a tettes ismeretlen. Aztán egy nap véletlenül elhaladt az egyik kertes ház mellett, belátott az udvarra, ahol birkák legelésztek. Felismerte az övéit, ők pedig felismerték a gazdájukat. Szólt is a rendőrségnek, hogy megvannak a birkák, jöjjenek! Na, meg is érkeztek, kivallatták az "újdonsült gazdát", honnan szerezte a birkákat. Hát elcserélte őket egy lóért!!!! A rendőrök nem faggatóztak tovább, megelégedtek a válasszal. Vagy inkább nem volt kedvük tovább nyomozni az ügyben. (A tettesek extra hiperpigmentált egyedek voltak.) Persze a rendőrnek nem tűnt fel, hogy azoknak a csóróknak honnan is lett volna lovuk, amire cserélhettek volna a birkákra.....Hát az a birka, aki ezt elhiszi!
    Azóta már nincs bizonyíték: a bűnjel bográcsban végezte.”
  • 3. BabócsaiEugénia 2010. május 23. 11:37
    „Ha vannak is, csak dísznek! Azokat, akiket igazán el kellene kapniuk, rá sem mozdulnak!”
  • 2. Tóthimi 2010. május 21. 10:35
    „Hogy irodába sincs rendőr? Ez azért túlzás!

    Egy rendőrautóban nem kellene 4-5 rendőr, elég lenne kettő is, a "feleslegnek" az utcán lenne a helye.

    A rendőrök mostanában azt hiszik, az a normális, ha egy szabálytalanul parkoló vagy nem indexelő autósra, esetleg közúti ellenőrzéskor egy autót vezető nőre és a mögötte ülő néhány hónapos gyerekére négyüknek kell rárontani és körbe állni.
    Gyakran úgy tesznek, mintha a móri gyilkosra rontanának rá, de őt elvétették.
    A rendőrségnek tényleg az lenne a feladata, a szolgálnának és védenének. Az állampolgárokat!!!!!!
    Remélem Pintér Sándor Orbán Viktor utasítására belügyminiszterként rendet rak ezen a területen is, és akkor nem az lesz a rendőrök legfontosabb feladata, hogy felsőbb (főkapitányi, kapitányi) utasításra úton-útfélen büntessenek.”
  • 1. newdog 2010. május 20. 19:13
    „Több rendőr kell az utcára, kétségtelen. Viszont ahogyan ismerem a helyi sajátosságokat, lassan irodákban nincs rendőr. Ha a klasszikusként idézett polgármester úr végigvonul egy-két kapitányság folyosóján, meglepődne, hogy nincs a nevek mögött rangjelzés. És ez nem tévedés, de ezt derítse ki ő, hogy miért is van, aki állítólag annyira ismeri a rendészet sajátosságait :-)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Török átok

"Nem lehet lakótársainkat zaklatni, terrorizálni, mindennapi életvitelükben zavarni." Tovább olvasom