Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

A rossz világbajnokság

"Nem volt jó világbajnokság. Nem született új nagy csapat, nem voltak csodák, nem születtek új hősök, és drámai mérkőzések alkalmában is fájdalmas hiány mutatkozott. Hacsak nem lett hős Grosso, a palermói, akit pedig a kezdetekkor mennyit szapultak."
Nem volt jó világbajnokság. Nem született új nagy csapat, nem voltak csodák, nem születtek új hősök, és drámai mérkőzések alkalmában is fájdalmas hiány mutatkozott. Hacsak nem lett hős Grosso, a palermói, akit pedig a kezdetekkor mennyit szapultak.

Ámde nem kényelmetlenül jellemző, hogy egy balhátvéd – nem, nem becsülnénk le a posztot, mert mindenki egyaránt fontos egy csapat struktúrájában – lesz egy világbajnokság nyerő embere?!

Nem volt jó a világbajnokság, mert adós maradt a meglepetés csodájával. A legnagyobb rendben, szépen, papírforma szerint alakult minden, mintha egy bürokratikus kéz tologatta volna előre, mind tovább a nagyokat, s vetette volna kosárba a kicsiket, a kisebbeket. Afrika megfelelt az unalmas sztereotípiáknak. Ügyes, zseniális labdarúgók, akik máskülönben fegyelmezetlenek. Ázsia ugyancsak megfelelt a sztereotípiáknak. Fegyelmezett, harcos, fáradhatatlan labdarúgók, akik egyenlőre híján vannak az egyéni képességek varázsának. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy az úgynevezett kiscsapatok még távolabbra kerültek a nagyoktól. Egyedül talán Svájc okozhatott volna meglepetést, ha nem csúszik el az ukrán jégkrémen, amely azonban könnyedén olvadt el a következő körben, a félfelhős olasz napsütésben.

Nem véletlen, hogy az európai elitklubok egy külön, saját rendezésű, zártkörű BEK megszervezésére kacsingatnak évek óta, kizárva ezzel a szegény rokonokat. A pénz a pénzhez akar menni, szegény rokon, húzz a küszöbön túlra. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy a kommunista utódállamok labdarúgása elfáradt, kiürült, s bizony – lásd szerbek – megaláztatott. Hol vannak már a szerb vagy a horvát – és persze román, bolgár – világsztárok?! Aztán pedig Prágában se verhette a nép csapra a hordókat örömében, holott, ugye, a csehek, őket mindig is szeretni akarjuk. Egyáltalán nem tesz jót egy világbajnokságnak, ha Brazília fáradt, kiégett, kényelmetlen szerepkörbe kényszerített sztárok boldognak tetsző társaságát prezentálja. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy Dél-Amerika enyhén szólva besült.

Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy Zidane volt a meglepetésember, a régi-új hős, vagy ha jobban tetszik, a tragikus antihős. Zidane kivételesen nagy játékos, de az ő „feltámadása", úgy két és fél meccsre szóló reneszánsza – milyen kár is azért az öklelésért –, a többiek kritikája is egyben, a leírt, izzadós, lassú öregember, kiben már saját népe sem bízik, s a legszívesebben otthon marasztalná – maradj a házi kandalló mellett Zizou, csak dobálgasd a fahasábokat –, egyszeriben fölszívja magát, és megmutatja, hogy szerte a földkerekségen még mindig ő fedezi a legjobban a labdát, a lába is lát, s ha kell, szépen, nyugodtan, bájos körülményességgel focizza le az elképedt brazilokat.

Nem tett jót a játéknak, hogy egy sárga lap, egy kiállítás sokkal döntőbb tényező, nagyobb előny volt, mint bármikor. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy a nüansz szerepe fölértékelődött. Nem tett jót a játéknak, hogy a bírók lassacskán olyan szerepet töltenek be a pályán, mint rokonaik a vízilabda vagy a kézilabda fizikai poklában. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy miközben a játékhoz alakuló bírói törvény a támadószellemet segítette volna, a legnagyobb döbbenetre olyan csapatok játszottak egycsatáros játékot, mint a franciák, a portugálok, vagy az angolok. Pauleta és Henry némelykor úgy bolyongott az ellenfél térfelén, mint Hamlet papájának a szelleme, tízszer lesre futni egy félidő alatt – Henry – nem igazán rendben lévő taktikai elgondolást sugall.

Nem tett jót a játéknak, hogy a klasszikus szélsőjátékot rendre hátvédekre és középpályásokra bízzák az edzők. Üdítő kivétel a holland Robben. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy a játékrendszerek általános fölfogása a „teremtő passzivitást" részesíti előnyben. Nem az a fontos, hogy én mit akarok játszani, hanem az a fontos, hogy a másik, az ellenfelem ne játszhassa azt, amit pedig szeretne. Következésképpen a csapatok inkább az ellenfél „legátlására", „megfogására", kiiktatására rendezkednek be, mintsem saját szellemességük, kreativitásuk vagy fantáziájuk támadó jellegű lehetőségeire. Egy gól található, aztán talán még egy, és puszi, jöhet a gólöröm.

A vébét példásan rendezte meg Németország. Ebben ők nagyon, nagyon jók. Ám minden látványosság, öröm és szépség ellenére valami rossz kezdődött el a világ legnépszerűbb sportjában. Inkább sok apró, kellemetlen jel látható, mintsem egy nagy, lényegi probléma. Csakhogy a rianás is mindig apró repedéssel kezdődik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szávay: 60 év

"Csak semmi pánik, fiatalok, elkészülünk időben – ült egy nagy halom kéziratköteg mögött… Tovább olvasom