Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

A sárga tálból

"Mielőtt hullagyárrá változna a televízió legtöbb esteli csatornája, én már megfutamodom, és elhagyom a pástot. Híradóra szoktam székbe tottyanni, nem azért, hogy örömömet leljem benne, inkább csak tudni akarom, merre fordul a világ kereke."
Mielőtt hullagyárrá változna a televízió legtöbb esteli csatornája, én már megfutamodom, és elhagyom a pástot. Híradóra szoktam székbe tottyanni, nem azért, hogy örömömet leljem benne, inkább csak tudni akarom, merre fordul a világ kereke. Azt is szoktam figyelni, globális-e már a földgolyó. Láthatom, ugyanazokat a használati eszközöket viszi a cunaminak becézett szökőár is Távol-Keleten, amit a hazai felhőszakadások mocsokáradása.

Megesik az is, hogy fél 7-kor már ott ülök, végignézem az egyiket, aztán átkapcsolok a másikra, és befejezem a harmadiknál. Kettőt így is elbliccelek. A legnagyobb tanulsággal a harmadik szokott szolgálni.
Nem is a tényleges hírek, inkább az átvezető képek. Emlékeznek még rá?
Kérem, nézzék meg jól, mert fontos dolgot akarok kijátszani. Sértődés lenne belőle, ha a híradók jelképének tekinteném, csak azt akarom motyogni, hogy így is lehet érteni. Először azt vegyük, ami látható, utána jöhet, ahogy érthető. Fagylaltot nyal két kedves leánka, cukrászdában, poharacskából. Először úgy teszi, ahogy általában szokás, mindegyik maga előtt kanalaz. Gondolnak egy nagyot, úgy fejeződik be a kicsike jelenet, hogy mindegyik a másikéból nyalogat.

Aranyos is, játékos is lenne, ha nem százhuszonötödször látnánk ugyanazt. Még így is jobb, persze, mint a batyuba kötött dunyhát lépcsőn cipelő másik kettő, ezerszeres ismétlésben. Majdnem olyan, mint a szárnyas betétet vég nélkül röptető reklám volt. Kit érdekel, honnan viszik, és hová, meg hogy minek, maga a kanyarban cipelés bőven elég. Összekötőről van szó csupán.

Egymás elől nyalnak tehát, ez a lényeg most. Amikor vége a híradónak, már a sporthírek is elmúltak, a füvekben kerekezők is eltekertek, szintén összekötő szerepben előjön a két butuska kutyuska, a csapólapocska mögül. Jól idomítottak, célirányosan mennek tálacskájukhoz. Nem fagylalt, kutyatáp van mindegyikben, vélhetően ugyanaz. Lényeges azonban itt is, hogy az egyik kék tálacskában kapja, a másik sárgában. És akkor jön megint az ötlet, a kéktálas kutya belenyal a sárgatálaséba. Normális kutyatempó. Hajszálra olyan, mint a szomszéd rétje. Mi ebben a rendezői? Benn kellett hagyni.  Megismétlem, az egyiken fagylalt, a másikon kutyatáp.

Hogyan lehetne ez a híradók emblémája? Hát nem értik? Még mindig nem értik? Ugyanígy nyalják vagy eszik el egymás elől a csatornák is ugyanazt, amit a központi tálaló ad nekik. Borzalom hátán borzalom.
És ezzel etetnek bennünket legalább öt fölvonásban. Gondolom, a globalizált katasztrófaözön megrázkódtatásait az utolsónál föl kell oldani valahogy.

Változó tétel azért így is van. Az egyiken azt mondja az időt jövendölő valaki, itthon hagyhatom az esernyőt, a másikon meg azt, föltétlenül vigyem magammal. Amelyik tévedett, kiállítanám az esőre mindenképpen. Utána a boncmesterek következnek minden csatornán. Mélyhűtött tepsi előtt, a főzsaru leleményét megkoronázva, szemfödelet fölhajtó azonosítókkal.

Nesze neked, kedves globalizáció.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utcavizek

"Az is baj, ha sok van valamiből, meg az is, ha kevés. Hajszálra így vagyunk az esővel is." Tovább olvasom