Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

A sor, ahol állok

"„Kimondott tehetségem van ahhoz, hogy fölfedezzem, melyik a pénztárnál a rossz sor, és ne csak fölfedezzem, hanem haladéktalanul be is álljak a rossz sorba" – mondtam magamban a paneláruház-pénztárnál. Fizetni akartam, de nem úgy van az, hogy csak odaállunk és fizetünk."
„Kimondott tehetségem van ahhoz, hogy fölfedezzem, melyik a pénztárnál a rossz sor, és ne csak fölfedezzem, hanem haladéktalanul be is álljak a rossz sorba" – mondtam magamban a paneláruház-pénztárnál. Fizetni akartam, de nem úgy van az, hogy csak odaállunk és fizetünk. Tessék kivárni a sort!

Két pénztár működött a négyből – a többi alkalmasint lelakatolva; „hogyisne", mondta nyilván a boltvezetés, „ha minden pénztár működne, már sorban állás sem volna. Hová fajulna a világ?" Két pénztár tehát működött, az egyiknél sebesen haladt a sor, a másiknál, amely előtt várakoztam, állt.
– Nem jó kódot tetszett beütni – magyarázta a pénztárosnő türelmesen a bankkártyával fizető bácsinak, messze, a sor elején –, tessék beütni még egyszer.

A bácsi harmadjára pittyegtette be az elé nyújtott ketyerébe a kódot. – Nem is tudom – mondta –, nem is tudom, hogy felejthettem el. Valahogy így nem olyan, mint amikor ott állok az bankautomatánál. Olyan is, meg nem is olyan. Most jó? – kérdezte a pénztárosnőtől. Közben a sor várakozott, előttem vagy heten álltak, és mind a heten nyújtogatták nyakukat, igyekezve megjegyezni a bácsi beütötte kódot. Hátha szerencséjük lesz, kipróbálják, s maximum átirányítódik a pénze az ő számlájukra. Hallott már ilyen esetet az ember... De igyekezhettek ugyan, mert a bácsi harmadjára sem találta el a kódot.
– Elnézést, aranyoskám – mondta a pénztárosnőnek –, kiállnék a sorból. Ott rögtön eszembe jut...

A sor felvillanyozódott és haladni kezdett, de ha egy sor haladni kezd, s én abban a sorban állok, akkor annak a sornak nincs nagy jövője.
– Úgy látszik, khmm – mondta a sor elején valaki –, khmm, úgy látszik, elfelejtettem pénzt venni reggel magamhoz. Azt hittem, van nálam annyi. Ezt a pulykasonkát most akkor nem kérném...
– Juuuciii –, kiabált a raktárba a kolléganőjének a pénztárosnő; a sor állt –, Juuuciii, lesz egy sztooornóóó!

Leküzdötték a sztornót, a sor majdnem megindult, már-már úgy tűnt, üzemi sebességre kapcsolt, ketten teljesen problémamentesen fizettek, aztán valaki utalványt halászott elő a pénztárcájából. – Nem tudunk visszaadni – mondta neki a pénztáros, miután a vevő kevesebbet vásárolt, mint amit az utalvánnyal venni lehetett –, talán tessék még valamit választani! Tessék körülnézni itt, a pénztárnál. Rágó, csoki, Szofi, Szimfi... „Meg egy kis istennyila", közöltem magammal, tudok én idézni, ha arról van szó. De akkor már-már kisütött a nap, majdnem én következtem a sorban. Mindjárt fizethetek!

Ekkor megszólal, soron kívül, a kódfelejtős bácsi: – Megvan, azt hiszem!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pánik, kampány

"A magyar szokásoktól eltérően például a szegedi, makói, kiszombori, apátfalvi patikákban senki nem… Tovább olvasom