Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

A stílus maga

"Ha jól értem, lenne egy európai gőg az amerikai stílusról, a primitívségéről. Írjuk felül ezt az álláspontot. Jóllehet az amerikai ember többnyire nem New Yorkban lakik, ahogyan a német sem igazán Berlinben, míg a francia persze Párizsban, ők aztán igen. Minden igaz, amit az amerikai közvetlenségről írnak, és erről még a filmjeik sem hamisítanak."
Ha jól értem, lenne egy európai gőg az amerikai stílusról, a primitívségéről. Írjuk felül ezt az álláspontot. Jóllehet az amerikai ember többnyire nem New Yorkban lakik, ahogyan a német sem igazán Berlinben, míg a francia persze Párizsban, ők aztán igen. Minden igaz, amit az amerikai közvetlenségről írnak, és erről még a filmjeik sem hamisítanak.

Itt jut az eszembe – és mindjárt megmagyarázom, miért – az az anekdota, miszerint egyszer, még a minisztersége előtti időkben Torgyán doktor úgy kikelt Kuncze ellen, hogy parlamenti beszédét azzal fejezte be, ezzel az emberrel, és a szabad demokrata vezérre emelte húsos ujját, többé nem állok szóba. Az újságírók meg elhűlve látták, hogy a szünetben együtt kvaterkáznak a büfében. Na de, Torgyán úr, nem az imént mondta, hogy többé nem áll szóba Kuncze úrral?! Jó, mondtam, de az előbb kért bocsánatot, hangzott a válasz.

Én a magam részéről sokkalta veszélyesebb embernek láttam volt Torgyánt, lásd a közpénzeknek a Fradiba való mutyizása, és a Kossuth-díj odaítélésének sunyi és demagóg kommentárja, amennyiben Petrit és Esterházyt hazafiatlannak minősítette e fess budai kisgazda. Torgyán léggömb volt, de mulatságos. Róla még Mikszáth is tudott volna karcolni ezt meg azt, de például Áder házelnök humorától már őt is mélységes melankólia fogta volna el. Mert jöttek a fiatalok, felszegett homlokkal, hihetetlen öntudattal.

Nos, a viselkedés kultúrája történelmi, ha úgy tetszik históriai tapasztalat, mely évszázadokon át épül, csiszolódik, finomodik. Dehogyis kellene a Kárpát-medencébe a hírhedt amerikai optimizmust exportálni. Nem is működne. Le lehet nézni a húsos derekú, egykor volt párttitkárokat, a szoláriumbarna kisz-milliomosokat, de aztán a kulturális orientáció jobban leleplez, mint a bűntény helyén hagyott fürdőbelépő. A jobboldal társadalmi szolidaritása karöltve grasszált a kirekesztéssel. A baloldal csöndesebb volt, de ravaszabb és munkásabb. Méltóság se itt, se ott. E tizenöt év nagy és keserű tapasztalata, hogy az uralkodó elit képtelen volt fölnőni egy szabad és demokratikus ország kulturális lehetőségeihez.

És hát, őszintén szólva, tojtak az alapokra. A politikát leginkább honmentésnek, és nem szakmának, küldetésnek, és nem szolgálatnak tekintették. S ez bizony közméreg volt, mely leszivárgott a hétköznap különb csatornáiba, családi együttlétekbe, hobbikerti mulatságokba, templomba, iskolába. A köz nem kapott mintát, sőt inkább ellenmintát kapott. Olyan érdes, kellemetlen szelek vetették be magukat a hétköznapi életbe, melyektől fulladozhatott az ember. A magyar már a felszínen is fenyegetve érzi magát. Sötét tekintetek, mogorva vállrándítások, odavetett szavak, ingerültség a járandósága az agóra és a piac népének.

Erre gondolok egy tízmilliós nagyvárosban, ahol a mosoly, és az „I am sorry" éppúgy kötelező minimum, mint a levegővétel. Mert tudják, ezzel kezdődik az ember.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erő, szeretet, józanság

"Különleges helyzet egy vezető tizenkilenc évi munkáját átvenni és folytatni, és speciális az a… Tovább olvasom