Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

A szívbéli híd

"A szegedi Török Szilveszter tényleg mert nagyot álmodni.
Látni akarta, ahogy helyreállítják Szegednél a háború alatt lerombolt vasúti hidat: a város, a megye fejlődéséhez elengedhetetlen az újjáépítés – ez volt a hivatalos érve. A nem hivatalosat kevesen hallották tőle: fiatal korában gyakran átment itt a Tisza fölött, és szerette volna ezt még életében megismételni, együtt a feleségével. De erről hallgatott, azt gondolta, ez magánügy."
A szegedi Török Szilveszter tényleg mert nagyot álmodni.
Látni akarta, ahogy helyreállítják Szegednél a háború alatt lerombolt vasúti hidat: a város, a megye fejlődéséhez elengedhetetlen az újjáépítés – ez volt a hivatalos érve. A nem hivatalosat kevesen hallották tőle: fiatal korában gyakran átment itt a Tisza fölött, és szerette volna ezt még életében megismételni, együtt a feleségével. De erről hallgatott, azt gondolta, ez magánügy.

Amennyi energiát ebbe a projektbe önszorgalomból beleölt, azért bizonyos cégek súlyos százezreket kérnek. Szilveszter bácsi munkamódszere azonban egyszerű, mondhatni, tudománytalan volt: amikor hivatalba lépett egy miniszterelnök, ő rögtön levelet írt hozzá, fölhívta a figyelmét arra, milyen fontos lenne, hogy végre ismét el lehessen menni Szegedről vonattal Makóra, majd Temesvárra. A miniszterelnöki hivataltól rendszerint a közlekedési tárcához került át a levele, onnan kapott választ, amely többnyire arról szólt, hogy nem tervezi a kormány a híd helyreállítását, a magas költségek és a csekély megtérülési esély miatt. Szilveszter bácsi azonban nem hagyta magát, s ha a miniszterelnök a térségbe látogatott, a magas, szikár nyugdíjas tisztviselő többnyire megszólította, és emlékeztette a vasúti hídra. Szilveszter bácsi tárgyalt a frissen megválasztott uniós képviselővel, és ütötte a vasat a MÁV-nál. Konferenciákra járt, és nyolcvanévesen elutazott a Dunántúlra is, az osztrák állami vasút kirendeltségvezetőjéhez. Arról próbálta meggyőzni, jöjjön vissza

Szegedre, gründoljon itt is határon átnyúló vasúti járatot. Igaz, tizenöt éve már járt itt, és fölajánlotta segítségét az akkori megyei vezetőknek, de higgye el, azóta sok minden változott.
Szilveszter bácsi: lobbizott.

Ez pedig olyan munka, aminek a hozadékát nemigen lehet mérni. A siker eddig elmaradt, és én néhány napja levelet kaptam a feleségétől, aki megköszönte a figyelmet. Merthogy Szilveszter bácsi – aki szerintem nagyszerű ember volt – mégsem győzte tovább várni a hídépítőket.
A minap egy tanácskozáson egy szegedi területfejlesztési szakember a Bulgáriába invesztáló itáliai tőkésekről faggatta az olasz előadót. Mert érdekes lehet – magyarázta nekem –, merre akarják szállítani az árut. A hírek szerint érdekli őket egy transzbalkáni vasútvonal ötlete, amely érintené Szegedet is. Ez kétségkívül fura idea, de hát Szerbia-Montenegrót egy ideig még el fogják kerülni.

Sokak szemében a kiszombori határátkelőhely is légvárnak tűnt, egészen addig, amíg a romániai Temesvárra, Nagyszentmiklósra települt olasz tőkének meg nem tetszett az ötlet. Akkor légkondicionált konténereket telepítettek a határra, a román vámosoknak, már az ideiglenes nyitás idejére is. Érdekes közelről látni ennek a logikának az érvényesülését: bármilyen furcsa is egy ötlet, ha életképes terv készül belőle, és a tőke is lát benne fantáziát, akkor előbb-utóbb megvalósul. Nyilván azért szükséges hozzá némi jobbító szándék is.
De lehet, az már nem is mindig kell.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pálya árnyékában

"Hurrá, megjöttek a rokonok! Hurrá, elmentek a rokonok!
Minden csak nézőpont kérdése?
Ez… Tovább olvasom