Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

A szókimondó doktor

"Ülök a villamoson, mögém ül valaki. Nem látom, de nevemet mondja. Drága jó atyámfia, ki is vagy te az Istenke teremtményei közül? – tekergetem a fejemet."
Ülök a villamoson, mögém ül valaki. Nem látom, de nevemet mondja. Drága jó atyámfia, ki is vagy te az Istenke teremtményei közül? – tekergetem a fejemet. Az én jegyem végig ki van fizetve, az övé is eltart a Csöndes utcáig, munkaidőnkből tehát kifutja, majd kiforogja a szó.

A betegségével kezdi. Tizennyolc évvel ezelőtt hagyta abba a bagót, és csak most lett belőle tüdőrák. A jó mag előbb-utóbb kikel, a rossz meg annál is hamarabb. Két kézzel vetette. Kezdődött a prosztatarákkal, aztán szétszóródott benne. Arca fehér, haja lisztes, de már kevés van belőle. Mondom is neki, ahogy a szokás tartja: a tisztességes ember megőszül, a huncut meg kopaszodik. Te akkor ötvözöd a kettőt?

Mondja, kétszer is kúrálták már kemoterápiával. Haja is, minden szőre odalett, de visszakéredzkedett egy kevés. Amennyi megmaradt, mind vele van. Most már azt szeretné, ha egyik szála se görbülne.

Pesten kezelték, mert annak a szerzetnek, amelyikbe bezupált annak idején, ott van a kezeldéje. Vagy csak volt? Tavaly tavasszal esett át az utolsón, a tüdején, távoztában be is ment elköszönni a professzortól. Meg is kérdezte: vannak még egyáltalán kilátásai? Nem kertelt, azt mondta, talán a karácsonyt megéri még. Ez hangzott el tehát tavaly tavasszal. Két karácsony között öntevékenyen megtoldotta a reményt húsvétig. Az is elmúlt szépen, még locsolkodott is, piros tojásokat is gyűjtött, és most már annyira belejött a bizakodásba, hogy a következő karácsonnyal is mer számolni.

Itt van már a kertek alatt az is.

Mindent tud rólam, a nyavalyáimról is, azért traktált ilyesmivel. Mondom neki, jól kifogtad. Szószátyár lett a doktorod. Nem akart hiú reményeket kelteni benned, azért mondta a legkorábbit. De te konok vagy, mint tokmányban a kaszakő, nem hallgattál rá.

Ugrásra készen várta már a megállóját, kicsivel tudtam csak megtoldani: Jövő karácsonykor ugyanitt. És ezt ismételjük legalább hússzor, aztán még százszor.

Ilyen az élet. Szószátyárság nélkül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Operett és dollár

"Vitéz nagybányai Horthy Miklós a maga módján úriember volt. Ez elégséges ok volt a számára, hogy ne… Tovább olvasom