Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

A sztráda árnyéka

"Nincsen rá még jó magyar szavunk, és erősen gyanítom, már nem is lesz. Az autópálya kerek három szótaggal hosszabb, aki annyira siet, kimondani sincsen ideje. Bukfences valami egyébként annak az árnyékáról beszélnünk, a közel vízszintesnek nálunk nem szokott árnyéka lenni. Ennek azonban annyi van, összeszámlálni se tudjuk."
Nincsen rá még jó magyar szavunk, és erősen gyanítom, már nem is lesz. Az autópálya kerek három szótaggal hosszabb, aki annyira siet, kimondani sincsen ideje. Bukfences valami egyébként annak az árnyékáról beszélnünk, a közel vízszintesnek nálunk nem szokott árnyéka lenni. Ennek azonban annyi van, összeszámlálni se tudjuk.
Most nem is akarom. Csak néhányat.

Beleütöttem már az orromat, a pályarégészekkel, néprajzossal és főmadarásszal is beszélgetvén, egyszer talán még előhozom az ő érveiket és tapasztalataikat is, de most más szememre való dolgok is előtünedeznek szépen.

Kezdem ott, hogy évekkel ezelőtt riogattam már egynéhány útszéli kereskedőt, vendéglőst, akárkit – a „sztrádaszüzek" kivételével talán mindenkit –, ne törekedjenek annyira nagy summák befektetésére, mert elúszik a szerencséjük, ha készen lesz az új nyomvonal. Legtöbben legyintettek egy nagyot: hol van az még! Egyre többen panaszkodnak, és egyre hangosabban, hogy olyan hirtelen csappant meg a forgalmuk, mintha a levegőt is kiszivattyúzták volna mellőlük.

Olyan is van, aki az államtól várná a kárpótlást. Csakhogy ez az állam már nem az az állam.

Aztán: szinte ősidőktől fogva – a sztrádaidőben mérem ősidőnek – polgármesterek hada tiltakozott ott, ahol már volt ilyen. Drága a sztráda, tehát a régin járnak az autók is, kamionok is. Tüntetők is csatlakoztak hozzájuk, és előszeretettel mutogatta a televízió azokat a helyszíneket, ahol falak repedeztek, vagy nem lehetett átmenni a túlsó oldalra veszedelem nélkül. Jogos lehet a panasz, ilyesmit kitalálni nem lehet, föltupírozni pedig szemenszedett botorság volna.

És mi van nálunk, idelenn, délen? Kiáll a tévériporter az út egyik szélére, veszi a kamera veszettül, és simán átsétál a másik oldalra. Még csak cifráznia se kell a lépéseit. Mi még azzal vagyunk eltelve, hogy mennyi idő alatt lehet ide érni Pestről, illetve följutni Pestre. Van ennek üzemanyagvonzata is, autókopási nézete is, de a legfőbb, azt hiszem, az idő. Hallottam másfél óráról is, de – tessék megkapaszkodni – olyan is volt, aki egy óra alatt pörkölte végig. Megkérdeztem: és hány rendőrt ütöttél el közben? Azt felelte, még nem derült ki. Az azonban biztos, el se szunnyadt útközben.

Most megint hallom a siófoki polgármester panaszát: amióta fizetős lett az M7-es, lehetetlen a város belső forgalma. Mindenki ott jár, mert senki se szeret fizetni.

A magam eszével elüthetném úgy is az egészet, hogy a tíz ujjunk se egyforma, és egészen más a dunántúli ember, mint az alföldi, de nincsen itt helye még önugratásnak se. Tanulók vagyunk mi még csak sztrádatanban, sok minden lehet, amit eddig nem úgy láttunk. A forgalom emberei közül néhányan nyilván azt mondják, majd beleszokunk ebbe is, én azonban mást is tudok mondani: majd megszokják ők is, annyira még nem vagyunk egyformák, hogy egy kaptafára lehessen húzni bennünket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hála

"Az egészségügynek segítségre van szüksége. Több száz milliárd forint is kevés lenne ahhoz, hogy… Tovább olvasom