Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

A társ

"Aki nem fogadott még örökbe elhagyott, gazdátlan kutyát, nem tudhatja, milyen érzés esélyt adni egy új, jobb életre. Megpróbálni elfeledtetni az ember leghűségesebb barátjával, hogy néha az imádott gazda cserben hagyhatja."
Aki nem fogadott még örökbe elhagyott, gazdátlan kutyát, nem tudhatja, milyen érzés esélyt adni egy új, jobb életre. Megpróbálni elfeledtetni az ember leghűségesebb barátjával, hogy néha az imádott gazda cserben hagyhatja. Megtanítani, hogy a feléje nyúló kéz nemcsak verheti, hanem simogathatja is; hogy nem minden állat kénytelen rövid láncra kötve leélni életét; és hogy a vízbe áztatott, penészes kenyéren kívül van számos táplálóbb és finomabb étel is.

Aki azt hiszi, ezek a kutyasorsok csak a képzelet szüleményei, sajnos téved. Elég csak kimenni a Tappancstanyára: kétszázharminc bánatos kutyaszemből olvashatjuk ki ezeket a rémtörténeteket. És ezek a négylábúak még a szerencsések közé tartoznak: állatvédők megtalálták őket, gondjaikba vették. Kis szerencsével hamarosan új, szerető gazdához kerülhetnek.

Én egy történetet ismerek közelről: Somáét. A kölyök Labradorét, akibe – ahogy azt kell – első látásra beleszerettem a menhelyen. Nagymamám hosszú ideje vágyott már egy állatra, amiről gondoskodhat, megmutattam hát neki. Persze őt is elbűvölte az okos tekintet. Soma csak addig volt ezután a Tappancstanyán, amíg elkészült a saját kezűleg összeeszkábált háza, szakemberek pedig megcsinálták a kerítést, hogy ne tudjon elszökni.

De persze Somának ez esze ágában sem volt. Naphosszat rohangált a nagy kertben, jött-ment nagymamám után, az ablakon át nézte, mit csinál odabent a gazdi, esténként pedig együtt tévéztek a szobában. „Hát olyan hideg van odakint" – magyarázta az időközben borjúméretűre cseperedett öleb elkényeztetésének okát mosolyogva.

Soma csak egy az ezerből. De nagyon büszkék vagyunk rá, hogy azzal, hogy első látásra elbűvölt bennünket, ahogy a rácsokon keresztül figyelt, új életet kezdhetett – velünk. Ő kapott egy szerető gazdit, nagymamám pedig egy ragaszkodó, hűséges társat, aki miatt ezután már soha nem jutott eszébe, hogy félnie kellene az üres házban. Hiszen már nem volt egyedül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túlélés

"Talán ez az oka a mai kettősségnek is, amely az állampárti örökséget jellemzi. A kényelmes, védett… Tovább olvasom