Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

A tizenötödik szerkesztőség

"Nincs város a vidéki Magyarországban, amelyben 96 esztendeje alapított újság működne. Nincs megye, ahol 1910 óta ugyanaz a lap szólna az olvasóhoz. A kivétel mi vagyunk. Szegeden 1910. május 22-én útjára indult egy újság, a Délmagyarország, amely valamiféle szellemi állandóságot teremtett e régióban."
A jelen a múlt velünk élő kockáiból épül, melyek mintegy intézményesült elemekként szervezik mindennapjainkat, teremtik meg életünk kereteit. Szegeden a Stefánia fái, a múzeum, a Somogyi-könyvtár, a Tisza fölött átívelő hidak, a belváros eklektikus képe, a sugárutak-körutak gyűrűs-sugaras rendje velünk élő, minduntalan megújuló történelemként teremtik meg az élet kereteit. Talán nem túlzás, hogy lapunkkal, a Délmagyarországgal együtt.

Nincs város a vidéki Magyarországban, amelyben 96 esztendeje alapított újság működne. Nincs megye, ahol 1910 óta ugyanaz a lap szólna az olvasóhoz. A kivétel mi vagyunk. Szegeden 1910. május 22-én útjára indult egy újság, a Délmagyarország, amely valamiféle szellemi állandóságot teremtett e régióban.

Pedig rengeteget változott a lap, s e változások sora volt túlélésének egyik záloga. Indulásakor a literátus újságírás nemes – és akkor nagyon is élő – hagyományait követte azáltal is, hogy a kor irodalmi életének legjobbjait válogatta szerzőinek sorába. Aztán az első világégés megtanította a lapot az élesebb hangvételre, arra, hogy az emberekre figyelve építsen új világot, sokszor túllépve a hivatalosságon, szembefordulva annak a valóságot elfedni akaró igyekezetével. És ez a hang tovább éleződött a 30-as évek mind súlyosabb szociális feszültségeinek idején, a zsidótörvények minden magyar hagyományt megcsúfoló obszcenitásával való szembefordulásban, a II. világháborús német szövetség iránti kételyek megfogalmazásában.

Igaz, mindezzel azt is elérte a DM, hogy az 1944-es német megszállás idején betiltsák, de őszinte és önálló hangvételével egyben elévülhetetlen érdemeket szerzett az olvasók között. És alighanem ez a tőke volt az, amely elősegítette, hogy olvasói az 1950-es, 60-as évek kafkai világában is ragaszkodjanak a színtelenné és erőtlenné vált újsághoz, amely túlélve e kort a 70–80-as években ismét az akkori idők hazai sajtójánál nyitottabban, őszintébben szólt bajainkról. Bizonyságot téve ezzel arról, hogy a rengeteg változás közepette volt egy állandó eleme a Délmagyarországnak. Az a polgári kurázsi, melynek részeként az önálló gondolkodás és az emberség végigkísérte e lap történetét, közel száz éven át életben tartva a Délmagyart, kivételessé téve ezzel az időközben elhullott szegedi lapok hosszú sorában.

Mára a folyamatos megújulások eredményeként egy minden szempontból korszerű, színes és érdekes újságja van Szegednek, amely most – elhagyván a Stefániát – 96. életévének tizenötödik, ám első saját tulajdonban lévő szerkesztőségébe költözik. Megőrizve egyben állandóságot adó szellemi-erkölcsi értékeit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghibbant a barométer?

"Szomszédaim rendre föl szokták mondani a hivatalos jóslásokat. Már hétfőn zengik, csütörtöktől itt… Tovább olvasom