Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Ágota kék ege

"Megkopaszodva is ragaszkodott nőiességéhez, tartásához."
Ha másként nem megy, lábat szőrteleníteni úgy is lehet, hogy gyanta helyett lábasban folyékonyra melegített cukormázat kell rákenni, aztán egy pólóból vagy lepedőből szakított textilcsíkot kell rásimítani – majd miután keményre hűlt, lerántani. Azok a lányok, asszonyok csinálják így, akik Athén női börtönében raboskodnak. Így tett a makói Czipper Ágota is, annak ellenére, hogy öt hónapon át nem állt férfiszemek kereszttüzében, ám csonttá soványodva, megkopaszodva is ragaszkodott nőiességéhez, tartásához – olvasható abban a kötetben, amelyet görögországi börtönélményeiből írt, s amelynek bemutatójára tegnap hazajött szülővárosába.

Szörnyűbb rémálmot elképzelni is nehéz, mint hogy valaki nyaralni megy, aztán egy nap rendőrök jönnek érte, az iratait kérik, majd elviszik, és a tengerpart helyett onnantól legfeljebb egy cella szűk, rácsos ablakából láthatja a mediterrán ég kékjét. Az embertelen körülmények mellé ráadás, hogy Czipper Ágotát egy üzleti vita miatt, afféle nyomásgyakorlásként, ki tudja, milyen kapcsolatokat felhasználva, teljesen ártatlanul zárták cellába.

Ő azonban visszatekintve nem panaszkodik, inkább azt mondja, rengeteget tanult a történtekből, erősebb, magabiztosabb lett. Közben pereskedik az igazáért – a kártérítést már megítélték neki –, ráadásként megír egy díjnyertes regényt mindabból, amit átélt. Boldog lehet, hogy túlélte a 144 borzalmas napot, de amikor azt kérdezem tőle, a könyvvel kapcsolatban minek örül a legjobban, mosolyogva mégsem ezt említi. Inkább azt, hogy a kritikák szerint kötetét nem csupán azért olvassák sokan, mert izgalmas a sztorija, hanem azért is, mert jól írta meg. Gyermekkori álma volt ugyanis, hogy író legyen.

Sikerült neki. És van mit tanulnunk tőle.

Olvasóink írták

  • 2. mazsolaszolo 2010. július 19. 13:59
    „Ami történt vele, az nagyon szomorú. A kártérítést megkapta - ez jó (nem minden áldozatnak van olyan szerencséje, hogy bármiféle kárpótlást is kaphat az őt ért sérelmekért, traumákért! -, ez is jó. Remélhetóleg a lelke is megnyugszik hamarosan.

    Hogy gyerekkorától író akart lenni, az is ok. Hogy jól ír - azt döntsen el az olvasó és az utókor.
    Engem egy valami zavar, de nagyon: saját élményből könyvet írni, lehet, hogy újabban nagy divat, de messze van a valódi írói léttől. Az nem művészet, nem egyetemes szintre emelt, univerzális érték, ami átdolgozás nélkül kerül egy könyvbe. Nem én tehetk arról, hogy ő áldozat lett, és nem akarok vele, mint áldozattal sem azonosulni, mert kösz, nekem is megvan a magam élete.

    Tetszik érteni? Bármilyen jól is írjon valaki, ha csak addig jut el, hogy a saját sirámait, fájdalmait szublimálás és átdolgozás nélkül kiüvölti az emberiségre, hamar mehet vissza napszámosnak. Mindenkinke megvan a maga baja, nyomora. Nagyon nehéz erre még olyan csomagot venni, "művészet" címén, amely nem egyéb a világba kikiabált egyéni sérelmeknél.

    Tessenek gondolni a sokat szenvedett, de meglehetősen öntelt és ostoba Albert Györgyire. MIndenki tudhatta, mennyi fájdalmat élt át - ma pedig mindneki tudhatja, hogy mire ment azzal, hogy képtelen volt azokat feldolgozni. Kiokádta a világra (már bocs a plaszticizmusért), és jó napot. És azt várja, hogy ezzel íróvá lesz?

    A traumákat ezerszer, százszor is ki lehet okádni a világra, mert azok természete, hogy újra meg újra "begennyesednek" a lélekben, ha nem dolgozzák fel őket. Magyarul: eltelhet egy élet is azzal, hogy ez a nő sorra firkálja a sirámregényeit, de belül lott marad neki a fájdalom.

    Ha írónak született, akkor különösen ajánlom neki a traumafeldolgozást egy jó szakeber kezei között, de ha nem, akkor is. Utána így is, úgy is gazdagabb lesz az élete, élhetőbb - max. szegényebb lesz egy illúzióval. Írónak ugyanis nem lehet csinálódni, annak születni kell. Nem elég a magyar nyelvet kiválóan érteni, azon írnil, briliánsan fogalmazni, jól bánni a szavakkal - mert ez csak az első lépés: az eszköz, a forma ahhoz, hogy a mélyet belülről kifejezze, univerzálissá tegye, azaz egyetemes emberi értéket hozzon létre.
    A jó írók ugyan mindig arról írtak, ami velük történt, amit ők megéltek és láttak, de soha nem magukról, hanem magukból írtak és írnak. A rossz írók magukról írnak, és általában hamar rájuk is szoktak unni.”
  • 1. északmagyar 2010. július 18. 13:07
    „A cikk utolsó mondata fején találta a szöget kedves Dm szerkesztőség.

    Volna mit tanulniuk tőle. (Hogy hogyan kell írni, példának okáért.)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy kis hazait?

"Zöld utat adott a pálinkafőzésnek és a házi vágásnak: az eddigi gyakorlatot szentesítette az új hatalom." Tovább olvasom