Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Államalapításaink

"Hogy tehát szomszédos országokban magyarellenes izék jelennek meg az interneten itt-amott – mintha nem ugyanannak az uniónak a tagjai lennének, mint mi, illetve nem ugyanoda igyekeznének, ahová mi már bekerültünk –, nem csoda."
Ha államiságunkat ünnepeljük, mindig a Szent István-i magyar államról beszélünk; nem véletlenül esik az ünnep István napjára. Pedig a Szent István-i magyar állam – amelyből e mostani is adódik – voltaképpen a második magyar állam. Volt egy első is, ami még a 850-es években jött létre, a délkelet-európai sztyeppéken. Kristó Gyula szegedi történész írja, a magyar államalapítás legfontosabb sajátossága, európai kuriozitása az, hogy kétszer történt meg.

És kétféle hatásra: az első magyar állam akkor keletkezett, mikor még a kazár birodalom tőszomszédságában éltek a magyarok – a második pedig, Szent István állama, már itt, a Kárpát-medencében, német ihletésre: szomszédságunkban akkor a németség volt a meghatározó erő. Nem igazán annyira belső fejlődés eredményeképpen jött létre a magyar állam, azaz jöttek létre a magyar államok, hanem a fejlettebb minták, az azokat képviselő államok segítségével. Kétszer kezdtünk bele az államalapításba, mindenütt úgy, ahogyan az adott körülmények között a legcélszerűbb volt.

A kazár kagán Levedinek, a magyar törzsszövetség fejének, „nagy híre és nemzetségének fénye miatt, hogy tőle gyermeket szüljön", nemes kazár nőt adott feleségül – mint egy forrás írja. Szent István felesége pedig a bajor Gizella lett. Gizella királyné személyesítette meg a kapcsolatot a magyarság és a nyugati, keresztény kultúrkör között, mely később a világ vezető kultúrkörévé vált – bár erre akkor még nem sok jel mutatott –, és amelynek azóta is részei vagyunk. E kultúrkör meghatározó tagja, mondhatni esszenciája az Európai Unió, mely a francia–német – sok évszázados rivalizálás utáni – megbékélés eredményeként jött létre. E megbékélés azért következhetett be, mert alapvetően egyik fél sem bírt egymással – nálunk, a mi környezetünkben összetettebb a helyzet. Minden zsigerünk igazságért remeg, mégsem lehet igazságérzetünket érvényesíteni. Ugyanakkor megérthetjük némely szomszédainkat is: a csaknem ezeréves magyar függés után mekkora elégtétel volt nekik Trianon, és most mennyire kényelmetlenül érzik magukat, hogy ezek után nem teljesen úgy fog kinézni a világ: ők a győztesek, mi meg a legyőzöttek. Egy akolba kerülünk, meghaladta-haladja a trianoni határokat az idő.

Hogy tehát szomszédos országokban magyarellenes izék jelennek meg az interneten itt-amott – mintha nem ugyanannak az uniónak a tagjai lennének, mint mi, illetve nem ugyanoda igyekeznének, ahová mi már bekerültünk –, nem csoda. Szegények, mi mást csinálhatnának! A virtuális magyarölés nagyságrendekkel viselhetőbb, mint az igazi, s nekünk annál inkább azt kellene látnunk az unióban, ami: államunk fönnmaradásának letéteményesét. Persze, ez sem megy könnyedén, annak idején a Habsburg birodalmat is nyűgnek éreztük – az is volt –, ám nélküle mégsem szabadulhattunk volna föl a török iga alól. S az unió, ez a békés birodalom – mennyire, mennyire más! Nem viszi, hanem hozza a pénzt. Kivált, ha hagyjuk, és ha nem ügyetlenkedjük el, pitiáner belső széthúzás okán. Ha, mint államalapításainkkor, követjük a fejlettebb mintát, nem ügyetlenkedjük el a konvergenciaprogramot – meg egyáltalán.

Nehogy még a végén egy harmadik államot is kelljen alapítanunk! Aligha örülne neki – sírjában forogna – Szent István.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rémálomgyár

"Eközben a gyermek sorsával, az anya fájdalmával mit sem törődő „segítőkész" emberek… Tovább olvasom