Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Almakincs

"De akárhogy is forgatom a szót, lehet eme írás gazdasági alapú, netán humorosra cicomázott, a tény, mármint az alma ára nem ad okot az örömre."
„Almát szeretne? Kedvezményes kamatozású hiteleinkkel állunk rendelkezésükre! Tíz százalék befizetése után akár huszonnégy havi részletre is megveheti kedvenc gyümölcsét, az első három kiló törlesztő részletének felét magunkra vállaljuk."

Nem kell megijedni: ilyen tartalmú hirdetés eddig még nem jelent meg a magyar piacon. Annál inkább a drága alma, ami erre a kesernyés humorú jegyzetrajtra késztetett. Mert, ugyebár, ha azt olvasom kolléganőm írásában, azt látom a szupermarketben, hogy pénzügyileg jobban jár az, aki inkább déli gyümölcsbe fekteti vitaminra szánt pénzét, mint almába, igencsak akad min elgondolkodni. Mert beszélhetnek nekünk, vásárlóknak fagykárról, almáskertek tragédiájáról, kevés piacra dobható almáról. Az mégiscsak megdöbbentő, hogy az egykoron luxuscikként számon tartott, pult alól árult narancs és banán lesz lassan a népélelmezési cikk, míg az almát a tehetősebbek zárják mélyhűtött páncélszekrénybe.

Nem vagyok egy kifejezett matematikai zseni. Ám azt talán még én is ki tudom számolni, hogy a fent említett banánt több ezer kilométerről kell hozzánk elszállítani, ki- és berakodása, tárolása, csomagolása sem fillérekbe kerül. Miközben az alma – legyen bármilyen kevés – mégiscsak ebben a kicsinyke hazában terem. Ahol egy gyorsabb repülőgép még nagy jutalom (jelen esetben legyen az drága almából készült almás rétes) ellenében sem tud megfordulni anélkül, hogy meg ne sértsen legalább két országhatárt.

Persze ezt az almás ügyet megközelíthetjük más szempontból is. Mondjuk úgy, hogy lobog bennük a nemzeti érzés, s mellünket düllesztve jelentjük ki – naná, hogy a mi almánk is ér annyit, mint mások banánja. Másrészt: magyar gyomorba magyar almát, almavásárlással támogassuk a honi termelőket. Ha már a magyar narancs – mint azt Bacsó Péter Tanú című filmje óta tudjuk – bármennyire is a miénk, kicsit savanyú, kicsit sárga és nagyon ehetetlen lenne.

De akárhogy is forgatom a szót, lehet eme írás gazdasági alapú, netán humorosra cicomázott, a tény, mármint az alma ára nem ad okot az örömre. Mint ahogy a többi élelmiszer egy-két éve követhető, a korábbinál nagyobb mértékű drágulása is összeráncolja homlokunkon a bőrt. Hogy aztán eme aggódás meghozza-e a várt eredményt, vagyis a mezőgazdaság (s így mindannyiunk számára) kedvező időjárást, még a leghitelesebbnek vélt időjósok sem tudják még megmondani. Így csak reménykedünk: olyan évet csak nem érünk meg, amelyben nem a márkás kocsi funkcionál státusszimbólumként, hanem a starking és a jonatán, amit jól látható helyen felejt majd parkoló autójában az almakincséről elhíresült Magyarország irigyelt polgára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fraditender

"Parádés gólok, bajnoki címek, kupagyőzelmek, aranylabdás csatár. Az idősebbeknek mi más is juthat… Tovább olvasom