Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Ami éghető

"Egyszerű, mint a pofon Murphy minden törvénye. Biztosan azért, mert fél jogász – vagy félig jogász – se bábáskodott megszületésüknél. Legismertebb pontja azt mondja például, ami elromolhat, el is romlik. A félnótás is megérti. Tovább is fejleszti. Ami elrontható, el is rontják."
Egyszerű, mint a pofon Murphy minden törvénye. Biztosan azért, mert fél jogász – vagy félig jogász – se bábáskodott megszületésüknél. Legismertebb pontja azt mondja például, ami elromolhat, el is romlik. A félnótás is megérti. Tovább is fejleszti. Ami elrontható, el is rontják. És el is rontja. Nem mondom, hogy kedvet kaptam magam is továbbfejlesztésére, inkább a mérhetetlen méreg hozta ki belőlem az ugyanarra a kottára szerzett változatot: ami éghető, el is ég. Ami meggyújtható, meg is gyújtják. Nem gyújtatlan gyullad, mint a csodafiúszarvas szarván a gyertyák. Ha nem is a tűz csiholója az elengedhetetlen kellék, de egy szál gyufa, netán öngyújtó, vagy röppentyű mindenképpen kell hozzá.

Utcán akadt meg a szemem egészen friss tűz odahagyott fészkén. Villamosra vártam, munkaidőmből kitellett. Ha az indonéz röpülő tengerbe esett roncsa körbejárta a földgolyót a televízió jóvoltából, legszívesebben ezt is körbe mutatnám, de megbicsaklott bennem a szándék. Attól tartok, ha csak szavakkal mondom is, kalahüttyös kölkök sorozatban gyújtogatják a még meglévőket.

Rá is kaptak már. Egyelőre csak tördelik. Annyi erő se kell hozzá, mint a padok ülőkéinek aprításához, szemetes kukák fölborigatásához, növendék fácskák derékba tördeléséhez, italos üvegek járdaszegélyhez csapkodásához, mert műanyagból van. A mi utcánkban az egyik ilyen áldozatot fekete szigetelő szalaggal tekerték körül először, később aztán kicsi sínnel rögzítették, hogy eleve rendelt föladatát továbbra is el tudja látni. Amiről beszélek, az a város túlsó felén van, és se szalaggal, se pálcával vissza nem állítható hivatalába. Volt, nincs, elhamvadt. Porig égett, noha ott éppen por sincsen. Fűig legföljebb. Ahol a járda is a semmibe fut bele.

Három cső csonkja utal az eredeti funkcióra. Mind a három műanyagból való, tehát az is égett. Kölök korunkban a tűzrakás mesterének számított, aki kukoricasütéshez egyetlen szál gyufával tudott tüzet gerjeszteni, mondjuk, esős időben. Vagy tábori krumplisütéshez. Lábon álló száraz fa ághegyeit raktuk először az újságpapirosra, aztán a vastagabb gallyakat, és a végén akár a hasábfák is jöhettek. Ide még rakétafokozatok se kellettek, a műanyag éghető változata egykettőre megolvad, aztán lángot fog.

Az ilyen tüzet sötétben gyújtják, amikor a füstje után a lángja is látszik. Mint sok őrtűz, setét éjjel. Még szalonnát se sütnek rajta, mert iszonyatosan büdös. Körül se táncolják, mert méterekkel mellette zúg el az iszonyatos forgalom. Lenne, aki meg is állna. Szedte a lábát, aki tette, és eliszkolt, az biztos. Nem kifelé a városból, mert ott semmi nincsen, be inkább, a nyüzsgésbe. Micsoda gyönyörűség volt visszanézni is rá! Fél percig se gondolta volna, hogy családok tucatjainak a kapcsolata bénul meg vele? Szerintem pontosan tudta. Ettől lett hecc a hecc. Mi lenne a mihaszna haszna? Ártani, ártani, ártani!

Kiskorú volt vagy nagykorú? Lélekben parányi. Hozzá képest a fáraóhangya is óriás. De korunk hőse, aki tüzet gyújtani már tud.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Máriás Jeromos

"Papirosra nyomott megdicsőült szent volt, apró angyalkák zsongták körül. Vászon csak hátulját… Tovább olvasom