Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Angyalok és démonok

JEGYZET - ˝A bevonulás előtti napon Hitler Salzburg peremén fekvő Klessheim kastélyában egyeztetett Horthyval a részletekről.˝
Még egy hónappal ezelőtt is úgy tudtuk, becsületes holokauszt-emlékévre készülhetünk, most lesz ugyanis hetven éve annak, hogy pár hónap leforgása alatt több mint félmillió honfitársunkat hajtottak marhavagonokba, és indítottak a megsemmisítő táborok felé, pusztán zsidó származásuk miatt. Döntés született arról is, hogy az évfordulóra a kormány emlékhellyé alakítja át a Józsefvárosi pályaudvart. Aztán ugyanez a kormány szilveszter napján S. O. S. határozott egy másik emlékhely, a német megszállás emlékművének felállításáról is. Egytonnás, szárnyas Gábriel arkangyalt emelnek a Szabadság téren, amelyre éppen lecsapni készül a hatalmas birodalmi sas. Mintha csak a másik emlékhelynek üzennének: az 1944. március 19-e után történtekért a magyar állam nem felelős – mint ahogy az már az egypárti alaptörvényben is meg van írva, Magyarország a német megszállással elvesztette önrendelkezését. Ami részben igaz, de részben embertelenül nem.

Ez a megszállás nem olyan volt, mint Lengyelországban, Csehországban vagy Jugoszláviában, hiszen a bevonulás előtti napon Hitler Salzburg peremén fekvő Klessheim kastélyában egyeztetett Horthyval a részletekről. Voltak ugyan személycserék a vezető garnitúrában, ekkor lett például miniszterelnök Sztójay, de a kormányzó a helyén maradt, mint ahogy az államgépezet is tovább működhetett. Magyarországot szövetséges partnerként akarták megtartani a németek. Ettől még persze ránk telepedtek, és a zsidókérdésben is elvárták, hogy Magyarország végrehajtsa követeléseiket. Ami – s talán ez a mi legnagyobb gyalázatunk – nem esett nehezére a magyar államigazgatásnak, sőt! Ahelyett, hogy lassította, húzta-halasztotta volna a deportálást, még a nácikat is meglepő ügybuzgalommal és „hatékonysággal" szervezte, végezte feladatát – mert, ahogy a polgári gondolkodás apostola, Márai Sándor írja Hallgatni akartam című kötetében, eljött a nagy zsákmány és osztozkodás órája. Rendeletek sora jelenik meg a deportálás „protokolljáról", nyíltan ki is mondják, úgy kell bánni a zsidókkal, mint az ellenséggel. (És ne feledjük, ugyanilyen „zsidómentesítési" dühvel deportálták – Szakály Sándor udvari történész szerint idegenrendészeti eljárás alá vonták – a „megbízhatatlan galíciai elemeket" Kamenyec-Podolszkijba, a német megszállók és az ukrán milícia karmai közé már 1941-ben is, amikor a birodalmi sas még távolról sem körözött az ország felett.) Vissza Máraihoz: „A zsákmányolás és harácsolás olyan lehetőségei nyíltak meg számukra, amilyent a magyar történelem a török- és tatárdúlás óta nem ismert… Mindenki, aki nem volt elég erős, tehetséges, szorgalmas és jellemes, hogy megtalálja az életben azt a kárpótlást és elégtételt, amelyre vágyott, se amelyre tudása, képességei, egyénisége nem jogosították fel, úgy érezte, itt a pillanat, amikor elfoglalhat egy állást, társadalmi helyzetet, hivatalt, amelyre különben soha nem lett volna jogcíme… Az ámokfutó társadalom szemét valamilyen sárga köd borította el."

És ezt a Magyarországot akarják most Gábriel arkangyallá maszkírozni nagyjaink a Szabadság téren – blaszfémia, istenkáromlás és még giccses is.

Január 27-én, hétfőn van az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulója, a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ott, a világ legnagyobb láthatatlan zsidó temetőjében a legnagyobb parcella magyaroké. Elég lenne csak emlékezni és őszintén beszélni róla. Csak ne mossuk a kezeinket, mint Pilátus, amikor Jézust gyilkosai kezére juttatta!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajléktalanország

"Olykor úgy tűnik, az ország is hajléktalan: virtuálisan." Tovább olvasom