Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Anyám napja

"Ez az első olyan anyák napja, hogy nincs kit köszöntenem. A következő mondatot pontosan egy évvel ezelőtt írtam le: „Amikor ezek a sorok megjelennek, lehet, hogy már halott lesz az édesanyám." A sorok nem jelentek meg, az első mondat után ugyanis abbahagytam a jegyzetírást. Babonából – hátha mégis csoda történik. Nem történt."
Ez az első olyan anyák napja, hogy nincs kit köszöntenem. A következő mondatot pontosan egy évvel ezelőtt írtam le: „Amikor ezek a sorok megjelennek, lehet, hogy már halott lesz az édesanyám." A sorok nem jelentek meg, az első mondat után ugyanis abbahagytam a jegyzetírást. Babonából – hátha mégis csoda történik. Nem történt.

A vége úgy kezdődött, hogy egyre gyakrabban szédült édesanyám, elesett, a bal lába egyre kevésbé engedelmeskedett már neki, sürgősen kivizsgálásra kellett vinni. Aznap reggel is ő kelt fel először, amikor a kórházba szállítottuk. Mire összeszedtük magunkat, édesanyánk már kikészítette a reggelit, a forró teát, ahogy gyermekkorunk óta mindig, ha otthon voltunk. Főzött még egy fazék gulyáslevest is, hogy mire mi, a három gyerek a kórházból hazaérünk, legyen mit ennünk. Adott az állatoknak is, tyúkoknak, kutyának, macskának, majd a megbeszélt időre most is elsőként elkészülve, az asztal sarkába kapaszkodva azt mondta: indulhatunk.

Kezelhető agyérgörcsre gyanakodtunk, az első nap azonban kiderült, édesanyámnak agydaganata van. A nagyobb baj, hogy a körülötte kialakuló ödéma – akár a kelt tészta egy zárt edényben – egyre több mindent nyomott már a koponyában. A neurológusok próbálkoztak, szteroidok, vízhajtó, az eredmény kezdetben látványos volt, ám a negyedik napon hívatott bennünket a kezelőorvos: édesanyjuk elesett, összeomlott a keringése, órái, legfeljebb napjai vannak hátra.

Aznap este egyedül akartam maradni. A magam módján búcsúztam édesanyámtól. Zokogni lett volna jó, vagy imádkozni – egyik se ment. Földrengés rázta a lelkemet, csak hajlongtam, mint hithű zsidók a siratófalnál. Egy idő után megkönnyebbültem – azt hiszem, ekkor eresztettem el édesanyámat. Ha eljön az idő, mindenkinek el kell engednie az édesanyja kezét. Ráborultam járókeretére, mint egy imazsámolyra, s lepergett előttem édesanyám filmje. A világ legegyszerűbb címével: Aki miatt mindig jó volt hazamenni. Példájából tudom, lehet feltétel nélkül szeretni, tapintatosan félteni, molesztálás nélkül számon kérni, feltűnés nélkül kerek életet élni.

Rövid hetek jöttek már csak, temettünk. A mosolygó nappal összekacsintva csendes kis zápor szaladt át a temető felett, ahogy érdemelte, megkönnyezték édesanyámat az égiek is.
Kétségem nem fér hozzá, a Jóisten legmegbízhatóbb társai a teremtésben az édesanyák. Kicsit hősök, kicsit szentek, a világot csendben megtartó emberek. Ezt persze így ők sose mondják. De mi mondhatjuk! – fiaik és lányaik! Legalább ilyenkor, anyák napján.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A temetetlen halott

"Kádár János ma temetetlen halott. Csakúgy, mint Nagy Imre volt 1989 előtt. Pedig tehetnénk ez… Tovább olvasom