Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Arzénvita

JEGYZET - "A szükséges tisztítóberendezések megépítése csillagászati összegekbe kerül."
Nehéz eldönteni, kinek van igaza az arzénvitában, amely évek óta tart, és Csongrád megyében is jó néhány települést érint. Arról van szó, mennyi lehet belőle az ivóvízben literenként, mekkora az a mennyiség, ami a szervezetre még nem káros. Az Európai Unióban a megengedett érték literenként 10 mikrogramm – hazánkban tavalyelőttig 50 volt.

Egyes hozzáértők azt mondják, az 50 mikrogramm sem károsabb az egészségre, mint a 10, és hogy az uniós szabvány a tengerparttal rendelkező, ezért sok tengeri halat, így eleve több arzént fogyasztó országok polgárait hivatott védeni – nekünk viszont nincs tengerünk, és ha halat eszünk, az is jobbára folyami vagy tógazdaságból származik. Mások ezzel szemben azt mondják, az uniósnál magasabb, de a régi hazai mértéknek még megfelelő magyar ivóvíz igenis lehet káros. Növelheti a bőrrák, a cukorbetegség, illetve különböző szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, amiért persze a dohányzás vagy az egészségtelen életmód is okolható.

Ami biztos: a Magyar Vöröskereszt becslése szerint hazánk 300 településén több mint 800 ezer embert érint az új határérték szerint már arzénosnak számító ivóvíz problémája. Azt is tudni lehet, hogy a csapvíz arzénmentesítése nem lesz olcsó mulatság. A szükséges tisztítóberendezések megépítése csillagászati összegekbe kerül, ami minden bizonnyal megdrágítja majd a vízdíjat. Érdekes momentum ebben a történetben, hogy Csanádpalota önkormányzata talált egy víztisztítással foglalkozó romániai céget, amely azt állította, a Magyarországon ismert technológiánál tud jóval olcsóbbat is. A kisváros határában meg is épült a mintául szolgáló mini tisztítómű, amelynek megvolt a sikeres próbaüzeme – azóta sem hallottunk róla többet.

A Magyar Vöröskereszt most olyan kancsókat oszt, amelynek segítségével kiszűrhetik az ivóvízből az arzént. A rosszmájúak erre nyilván azt mondják, ez a gyártó cégnek jó reklám; ha utánaszámolunk, egy-egy ilyen kancsó ára több ezer forint. De az vitán felül áll, hogy aki ebből a kancsóból önt magának vizet, rosszul biztosan nem fog járni: az alacsony arzéntartalom aligha káros az egészségre.

Olvasóink írták

  • 2. czindi 2012. október 11. 11:07
    „Nem szokásom, de most azt kell írnom: csatlakozok az előttem szólóhoz... ez megint csak egy újabb lenyúlás... a szupergazdagok vagy az unió részéről... Néhány millából el lehet végezni a felméréseket, kutatásokat, és ha az nem mutatja, hogy emiatt romlott volna a népegészségügy, akkor ezt leírni az uniónak. ( meg hogy ennél sokkal fontosabb dolgokra sincs pénzünk, meg hogy ny...ák ki....”
  • 1. Mozimasiniszta 2012. október 10. 21:53
    „Nna..kérem felmenőim(ink) 90-100 évet éltek ezen "ártalmas" vizünk fogyasztása által, úgy, hogy a rák semmilyen fajtájáról nem is hallottak ! DE ! a rákbetegség legalattomosabb fajtájánál is aljasabb az a módszer
    ahogy a saját , természetes , iható kútvizünk helyett, pillepalackos posványvizet akarnak lenyomni a torkunkon,
    és kiforgatni a zsebünket...és közben a szememet forgatom a közelkelet irányába...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ártatlan mesehős

"Tulajdonképpen a becsületes ember járhat legrosszabbul." Tovább olvasom