Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Átjáró - a halálba

"A 200–2500 tonnás tömegű szerelvény fékútja sokkal hosszabb, mint egy személykocsié ."
Vasúti átjáró előtt lassítson! Ez az egyik első szabály, amit a T jelű kocsiban izzadó mazsolával begyakoroltat az autóvezető-oktató. De ezt az intelmet – a KRESZ más alapvetéseivel egyetemben – sokan hanyagolják jogosítvánnyal a zsebükben. Mint ahogy azt is figyelmen kívül hagyják, amit pedig nem nehéz elképzelni: a 200–2500 tonnás tömegű szerelvény fékútja sokkal hosszabb, mint egy személykocsié. A vonat az erősebb.

Fogadásból versenyzett a döcögősnek minősített vicinálissal a Lada ura... Vesztett – írtuk egy korábbi esetről lapunkban. A vasúti átjáróban apró kereszt és napszítta művirág koszorú emlékezteti az arra járót a tragédiára. De az emberi butaságra, felelőtlenségre is. A vasúttársaság statisztikái szerint a szabálytalankodók élbolyába azok tartoznak, akik a fénysorompó tilos jelzése ellenére is áthajtanak a vágányokon, akik átlépik a záróvonalat, illetve akik előznek – az átjáróban. A szabályszegés gyakoriságát mutatja az a MÁV-adat, amely szerint a 800 félsorompóval kiegészített átjárón tavaly közel 1300 alkalommal törték el a sorompó rúdját az autósok.

A hozzáértő laikus is elképedve rögzíti, ahogy a szegedi rendező pályaudvaron a piros-tilos jelzést adó fénysorompó előtt várakozó kocsisorból kihajt a terepjáró, megkerüli a félsorompót, és átvágtat a síneken... A városi legendákat hizlaló sztori tragikus csattanóval is végződhetett volna: átjáró – a halálba. Az ilyen sorskísértést legfeljebb a teljes sorompó akadályozhatná meg. Márpedig az emberi élet megóvása minden elővigyázatosságot megér. Ez nem lehet vita tárgya. Vagy mégis?

Pénzhiányra hivatkozik a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatásága, amikor hosszan magyarázza: félsorompót azokba az átjárókba tesznek, ahol az út és a sínpár találkozását jelző andráskereszt mellett fakeresztek is sorakozhatnának a már bekövetkezett halálos balesetek nagy száma miatt. A minapi szatymazi kettős tragédia pedig még nem kellően nagy szám... Micsoda cinizmus ez?! Tényleg nem a vasúti átjáró az egyetlen hely, ahol meg kell védeni az embert a saját butaságától.

Olvasóink írták

  • 1. szolgeza 2010. május 31. 10:42
    „A cikk végén most komolyan a MÁV-ot próbálja hibáztatni, mert nem szerel fel teljes sorompókat? Az a hibás, a ki a piros jelzés ellenére a sínre hajt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Úton

"...már mondta is az okosságot: errefelé megy a világ." Tovább olvasom