Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Atomot mindenkinek!

"Be kellene látnunk, két lehetőség közül választhatunk: vagy atom-, vagy vízi erőművet építünk."
A Bős–Nagymaros, megmentünk projekt óta tudjuk, mi, magyarok nem vagyunk oda a vízlépcsőkért. Pedig „saját készítésű" energiára nagy szükségünk lenne, hiszen nemcsak gázfüggőségünk van, hanem áramfüggőségünk is.

A betonteknőt viszont utáljuk, a „szélmalom" pedig hiába lenne jó megoldás, valamiért nem tudnak elterjedni nálunk a modern kor áramot „örlő" kecses szélforgói. A napkollektorokról meg inkább ne is beszéljünk, azok maximum lokális megoldások lehetnek: egy-egy intézmény vagy lakóközösség energiaszükségletébe tud besegíteni a szolárelem, de ahhoz, hogy országos szinten szóba jöhessen mint alternatív energiaforrás, egy kicsit közelebb kellene lennünk a Szaharához. Paks régóta kevés, nem tudja ellátni az országot, és egyszer csak le kell majd állítani a reaktorokat, nem lehet állandóan meghosszabbítani az élettartamukat.

Mit kellene hát tenni? Erre a kérdésre általában fejvakarásokban és áltudományos válaszokban mérhetők a reakciók. Hiába kísérletezünk energiaerdővel, energiafűvel, hiába próbáljuk kikerülni a választ, miszerint Paks 2017-ig biztosan üzemel, addig meg még rengeteg idő van, be kellene látnunk, két lehetőség közül választhatunk: vagy atom-, vagy vízi erőművet építünk, mégpedig azonnal, mert mire elkészül, addigra bizony könnyen 2017 lesz.

Minden irónia nélkül mondom, egyik megoldás jobb, mint a másik, mégis mindkettőtől félünk, mindkettő vörös posztó, nemcsak a zöldek szemében. Pedig mindkettő megoldást jelentene. Nem kell mindkettőt megépíteni, elég lenne az egyik is, csak legyen már végre! Mindkettőt vízhez, vízre kell építeni, mindkettőben rengeteg beton van, egyikkel sem lehet építészeti szépségversenyeket nyerni, viszont mindkettő hasznos, sőt lassan nélkülözhetetlen lesz. Csak azt kellene eldönteni, lehetőleg azonnal, hogy keresztbe rakjuk a betont a folyón vagy mellé. A kecsege szempontjából a mellé jobb volna, a kecsege az atomot választaná. Az igazi környezetvédő is, függetlenül attól, hogy megvették-e a politikusok vagy sem. De az igazi környezetvédő azt is belátná, nem biztos, hogy egy vízlépcső isten csapása lenne egy folyón. Van annál környezetvédelmi szempontból számos aggályosabb beruházás is.

Ha rajtam múlna, sugárzó tekintettel az atomot választanám. Oké, lebuktam: a kecsegét is szeretem...

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. legal 2009. február 18. 09:36
    „Visszanéztem az interneten tárolt múltbeli írásokat ezen tervezett duzzasztó témában, s látom, nem sokat tévedtem a dolgok megítélésében. Az volt még a terv kivitelezése többlete, hogy e duzzasztás lehetőséget teremtett volna egy Tisza-Duna közi csatorna megépítésének keresztül a kunsági homokhátságon az alföldi gabonatermés hajóval történő szállításához. Álmodoztunk... Álmodozott a politika pénz nélkül. Mint ha ma lenne mindezt újraélve.”
  • 20. legal 2009. február 17. 08:18
    „Ha jól emlékszem ez a csongrádi duzzasztó terv egyidőben készült el a kiskörei (Tisza-tó) duzzasztó tervével kizárólag mezőgazdasági öntözés távlati célokkal, mellékesen az üdülőövezeti elképzelésekkel. Ami azt illeti nem történt nagy fellendülés Kiskörénél sem egyik, sem másik területen. Csongrádnál elkészült egy öntöző csatorna meder kialakítás - ha jól tudom, ám pénzhiány (meg a szocializmus összeomlása) miatt állt le ez a beruházás. Most ezt a tervet porolták le akkor, amikor még annyi saját forrásunk, pláne jövőképünk sincs, mint akkor volt. Fejlesszünk, fejlesszünk, költsünk el 100-120 milliárd forintot, de miért jönne ide több túrista, amikor a környezet túrisztikai látványosságokban sivár? Ez a mű eleve nem volna alkalmas alkalmi víztározónak, mert funkcióját nézve csak csatornarendszer lakott terület környezetében.”
  • 19. Traktato 2009. február 16. 14:56
    „valóban jó lenne egy független szakértőt hallani a témáról, ha lenne ilyen. De nincs.Tény, hogy a szél és a napenergia nem alkalmas arra, hogy általános megoldás legyen. A fogyasztást is lehet csökkenteni, de azért arra emlékezzen már kicsit mindenki, mekkora felhördülés volt itt nemrég, mikor arról volt szó, hogy az autósok fele hagyja otthon a kocsit... úgy látom, mindenki valaki másnak a fogyasztását korlátozná a jó ügy érdekében. Az úgynevezett alternatív módszerek - köztük a geotermikus energia kiaknázása - jelenleg hatékonyságban nem veszik fel la versenyt a mainstream lehetőségekkel. Nincsenek agyon hallgatva ezek a megoldások, egyszerűen drágábbak.
    Erősen az az érzésem, különben, hogy a DM-nél a csongrádi duzzasztó kapcsán jött fel a téma, ami elsősorban vízgazdálkodási célokat szolgálna, mondjuk ha már felduzzasztják egy nagy gáttal a Tiszát, valószínűleg a turbinát se hagynák le róla, még ha csak az éves magyar szükséglet 1 százalékát termelnék is meg vele. Amit az iszaposodásról írnak lejjebb, az színigaz. Az atom meg nyilván a leghatékonyabb megoldás, ha kivesszük a számításból, hogy fingunk sincs, mi fog történni azzal a hulladékkal, ami tovább megmarad, mint amennyire jelen pillanatban a homo sapiens hitelesítve van.”
  • 18. nemecsekerno_007 2009. február 16. 14:21
    „Sajna azt kell mondanom, hogy tényleg kéne még 1-2 blokk Paksra.
    Ezzel nyernénk 20-25 évet, ezalatt lenne idô kidolgozni és elindítani egy hosszútávú energiaprogramot.
    Aminek a sarokpontjai nagyjából ezek lehetnének.

    1. F?tés:
    - megújuló források feltérképezése és a technológiák kidolgozása (Nyílván bevonni az egyetemeket és a kis- és középvállalkozói kört is.)
    - a gázfüggôségünk radikális csökkentése (b*zd meg nemzetbiztosnági kérdés, hogy függünk-e az oroszoktól)
    - közintézmények f?tése geotermikus hôvel...
    - hôszigetelés, f?téskorszer?sítés ösztönzése a lakosság körében.

    2. Villanyáram:
    - megújuló források arányának növelése
    - lakossági fogyasztást nagyobb részben megújuló forrásból fedezni (napelem)
    - esetleg vízerôm? építése

    Egyébként vannak tervek, meg kéne csinálni. Nem nekünk kéne errôl vitatkozni, hanem a szakembereknek és a döntéshozóknak. :( Azé kapják a pézt!”
  • 17. achilleus 2009. február 16. 10:50
    „"A Tisza teljes esése hazánk területén 30 méter."
    Sulinet!
    12. hozzászólás N.P. 2009.02.15. 19:38
    Őszintén, te ennyire hülyének nézel engem, hogy feltételezed, hogy nem tudom, hogy a Tiszában folyik a víz???
    A példával csak annyit szerettem volna illusztrálni, hogy ha a folyó esése kicsi, akkor - határértékként - valóban egy tóhoz jutunk. Na de te, lecsaptál, mint gyöngytyúk a takonyra. Lebarmolod az egészet, amit írtam, pedig talán el kellene rajta gondolkodni.
    Szeretném megjegyezni, hogy a határértékekre való extrapoláció, egy bevett eljárás.”
  • 16. achilleus 2009. február 16. 10:32
    „12. hozzászólás N.P. 2009.02.15. 19:38
    Csak a szélső esetet írtam. A Tisza esése az Alföldön néhány méter 100 kilométerenként, nem véletlen, hogy a kiskörei duzzasztó fölötti tározó neve Tisza-tó. Az én "elképesztő" baromságaim, mellesleg nem kerülnek 100 milliárdokba. Ki merem jelenteni, aki alföldi folyókra ENERGETIKAI céllal erőműveket épít, az BAROM!”
  • 15. sugárbányász 2009. február 16. 10:32
    „A legnagyobb tájsebeket a vízierőművek okozzák. A szél meg vagy fúj vagy nem . És nem éppen kedvence a madárvilágnak a szélerőmű.
    Az atomerőmű a járható megoldás. Nyersanyagban nagyon gazdagok vagyunk. Ráadásul az atomerőműhöz szükséges üzemanyag elfér egy teherautón.
    Környezetszennyezés szempontjából a leg ideálisabb.”
  • 14. legal 2009. február 16. 09:04
    „A Székely soron átautóbuszozva gyakorta látom a termálvízből a nyomáscsökkenés és hőleadás miatt kicsapódott oldott szilárd anyagok által eldugult csövek és hőcserélő cseréjét. Így azt gondolom, hogy ezt az itt kitermelt termálvizet csak a közeli gáztüzelésű hőközpont tápvize előmelegítésére használják.”
  • 13. szablya2009 2009. február 15. 22:21
    „Jó lenne egyszer egy energetikához értő mérnök véleményét olvasni. Pl. Garai Szakács László meginterjúvolhatna egyszer egy szakértőt is.”
  • 12. N.P. 2009. február 15. 19:38
    „achilleus 2009.02.15. 10:10

    Hatalmas baromságokat írsz !
    "Esés nélküli folyók helyzeti energiája nulla." - igen, mert azokat úgy hívják TÓ !
    Ha viszont egy "folyónak" semmi esése sincs - az nem folyó, mert nem folyik le.”
  • 11. legal 2009. február 15. 10:11
    „homer hozzászóló társunk említette a geotermikus energia hasznosítás kérdését. Érdemes lenne a Délmagyarnak körüljárnia a témát szegedi szakemberek bevonásával. Koromnál fogva emlékszem vissza az újszegedi Odessza lakótelep építésekor felmerült, a termálvíz gyakorlati hasznosítása technológiai problémái eseteire, nevezetesen arra, hogy nagyon gyorsan eltömődnek a vezetékek a termálvízből kicsapodó, s a csővezetékek belső falára felrakódó, azok áramló keresztmetszetét hetek alatt teljesen leszűkítő okozat hatásokra. Emiatt állt le e program a lakótelepen, s tértek át más technológiákra. Szeretném tudni, mi a mai helyzet, hogyan tartják fenn az üzemet a lakótelepen. Ki tud válaszolni, működik a rendszer?”
  • 10. achilleus 2009. február 15. 10:10
    „7. hozzászólás floridaimagyar 2009.02.15. 02:11
    Esés nélküli folyók helyzeti energiája nulla. Itt nem lehet a nagyobb folyókra völgyzáró gátakat építeni, ugyanis völgyek sincsenek. A vízi erőművek fölött ráadásul a vízáramlás lelassul, az folyóban lévő iszap leülepszik. A Tisza a szállított agyagtól szőke. Hihetetlen rövid idő alatt feliszapolódik a felvízi tároló, és lehet menni tovább. A folyó áradásai esetében a duzzasztást meg kell szüntetni. Kisvizek esetében pedig az erőmű alatt csak csörgedezik a víz. Ezeknek a gátaknak, ha építenek ilyeneket, tizedrendű fontosságú eleme az energiatermelés.”
  • 9. gardista33 2009. február 15. 08:10
    „vagy szél és napenergia !!!”
  • 8. sevenof9 2009. február 15. 03:41
    „KEDVES FLORIDAI HUN. kapisgalod. de jarhatnal jo peldaval. pl nem epited fol oda rissz-rossz vityillodat,ahol 2-3 evente tonkrerombolja egy hurrikan. pl ehetnel csak floridai szart hogy ne kelljen a segged ala kaliforniabol szallitmanyozni a kajat. lepasszolhatnad a V8-as mustangot es vehetnel helyette egy 1.2-es ford fiestet (ja hogy ilyen motorral nem is fogjak forgalmazni...)
    a 68 fok helyett allithatnad 74-re a klimad. soroljam?

    egy kis segitseg: a te itt a szovegben a ´one´ altalanos alanyt helyettesiti,mielott magadra veszed.”
  • 7. floridaimagyar 2009. február 15. 02:11
    „Nagyon fontos kerdes amit feltesznek - de az atomeomuvek mellektermekei nagyon veszelyesek, nagyon nehez a raktarozasuk, szerintem lehet hogy jobban vissza fog utni a sugarzas miatt mint a szen-dioxide uveghazhatasa es uraniumbol is egyszer ki lehet majd futni... A legjobb a vizeromu lenne (emlekszetek az eromuvitara a csehekkel a regi szep idokben?), de vajon a Duna kepes-e ezt szolgaltani (mi is itt be akarjuk vezetni a Missisipi-nel), fugg a folyasatol, meg sok mindentol, nem hiszem hogy eleg lenne... A napenergianak sajnos csak nagyon kis szazaleket tudjuk kiaknazni. MInden orszagnak ra kell neznie a sajat termeszeti adottsagaira - szerintem lehetne epiteni tobb eromuvet a Tisza es a Duna menten, es ez jo beruhazas lenne, de sajnos nem lesz teljes a megoldas... En csak abban remenykedem hogy a tudomany letre tudjon hozni valami ujat (peldaul ocean aramlasokat kiaknazni, vagy a napelemek hatasfokat megnovelni ugy hogy a feny minden tartomanyaban mukodjon)....”
  • 6. sevenof9 2009. február 15. 01:15
    „1. atomeromuvel nem lehet kivaltani a teljes energiaigenyet a szabalyozhatosag miatt,kell par csucseromu.
    2. talan ha ennyire aggodunk az energiafuggosegen,akkor ujra kellene nyitni mecseknadasdot.
    3. a geotermikus energia es a napenergia kombinalasa egyedi futesi rendszereknel kb 3-4 ev alatt megterulne,ha pl az allam nem a cigokat tomne zsozsettaval,akkor talan egyedileg lehetne csokkenteni a haztartasok fogyasztasat,de ez ugye az E-ONnak,igy a zsebukben levo kormanynak sem erdeke

    innentol megall a tudomany. vagy megszabadulunk a tokes maffiatol es sajat utra lepunk vagy leszarjuk a nemzeti celokat.”
  • 5. homer 2009. február 14. 23:46
    „Érdekes, a geotermikus energia hasznosítása fel sem merült a szerzőben..
    Pedig mo.nak ezen a téren komoly potenciái vannak!
    Na mindegy, dm -es szerzőtől többet nem is vártam..”
  • 4. legal 2009. február 14. 21:38
    „Az ukránok felrobbant reaktora őskori volt, egy négyszintes kockaház nagyságú grafitrakás moderátorral. A következő generációs reaktorok - amelyek pl. Pakson is vannak - nem tartalmaznak grafitot, csak adalékot tartalmazó vizet. Úgyhogy nem kell félni sem a felrobbanástól, sem szétvetődő szilárd szennyezéstől.”
  • 3. N.P. 2009. február 14. 20:30
    „bespin

    Az ukránoknak kicsit más a véleménye. Arról nem is beszélve, hogy a radioaktív szennyezés egy "kicsit" tovább marad velünk... mennyi is a felezési idő?”
  • 2. bespin 2009. február 14. 19:31
    „Atom egyértelműen, sokkal kevesebb minden szinten, a környezetre ható káros hatása, mint bármely fosszilis energiát elégető erőműnek. Ez a radionuklidok kibocsátására is vonatkozik. Sajnos a gáz és olaj, egyéb tüzelésű erőművek radioaktív környezetszennyezése hosszú távon sokkal-sokkal számottevőbb, mint az összes atomerőmű szennyezése, a balesetet szenvedett erőművekkel együtt.”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kincs, ami még van

"Ami nekünk hétköznapi, az sok ide látogató külföldinek csoda: maga a földi paradicsom." Tovább olvasom