Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Az ígéret embere

"Az ígéret emberei vagyunk. Nem tudom, belekalkulálják-e a szakmányjövendők mondói, hol lesznek akkor a fejlettebbek? És kik lesznek azok? Mert a nagy sakktáblákon az állás állandóan változik. Ha csak a paraszt lép, már más az esély. És ha üt? Most az ázsiai kistigrisek a sláger."
Ígéretre születik az is, akinek a megfogamzását senki se várja. Holtig tartó ígéretre. Innentől azonnal megkezdődik a visszaszámlálás, és utolsó leheletünkig el is tart. Kinek szép az ígéret, kinek nem. Magam szépnek tartom, az életnél szebb ajándék el se képzelhető.

Ezt a nagy ígéretet kisebbek bélelik ki. Úgy is mondhatnám, ezek teszik elviselhetővé. A mi nemzedékünké a tyúkkal meg a tojással volt tele. Ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot! Az előttünk járókban a vigasztalódás parancsígérete tartotta a lelket. Nekik még nem a legjobb, de utódaiknak már az éjszakáik is napsütéssel lesznek tele. Ne szépítsük a dolgot, a mi éjjeleink ugyanolyan sötétek, akkor is, ha utcáink lámpásait újakra meg újabbakra cserélgetik. Hol van már az a tyúk, amelyik az aranytojásunkat tojta volna? A biológia eleve ellene mond minden aranytojásnak, mert abból semmi nem kelhet ki.

Az emberiség hol az aranyborjút imádta, hol meg beérte az aranytojással is.

Ígéretnek azonban lennie kell, ha elevenbe reped a világ, akkor is. A biblia szerint Mózes népének negyven esztendeig kellett a pusztában bolyongania, hogy eljuthasson az Ígéret földjére. A negyven esztendő rajtunk is eltelt már, ebben akár testvérükké is fogadhatnának bennünket, bár mi helyben toporogva bolyongtunk. Volt benne egy kicsit előre, még nagyobb hátra, cammogtunk is valamit, de a legnagyobb ígéret most is az, mikor érjük utol a legfejlettebb országokat. Ki húsz évre teszi, ki negyvenre.

Az ígéret emberei vagyunk. Nem tudom, belekalkulálják-e a szakmányjövendők mondói, hol lesznek akkor a fejlettebbek? És kik lesznek azok? Mert a nagy sakktáblákon az állás állandóan változik. Ha csak a paraszt lép, már más az esély. És ha üt? Most az ázsiai kistigrisek a sláger.

Tudjuk, a tigris a nagymacskák családjába tartozik, tehát kismacskáknak is mondhatnánk őket. Az alamuszi macska nagy árkot ugrik, tartja a közmondás, ők azonban nem alamusziak, mernek egészen nagyot is ugorni.

Mostani korunk legnagyobb ígéretén is eltelt már tizenöt év. Egész évszázad nem kínál akkora lehetőséget, amekkorával az kecsegtetett bennünket – az örök életűnek kikiáltott öregátkost taszította le a trónról –, mégis elbaltáztuk azt is. Aztán mellékalapáltunk a szög fejének négy év múlva, és arra is ráfejeltünk a következő fordulóban. A mostaniról még korai beszélnünk, vannak, akik a teljes csődöt látják benne, és olyanok is, akikre az alagút vége mosolyog már. Az örök csomagoló elvtárs bokros teendői legfontosabbikának még ma is a maga csomagját tartja. Még mindig az vinne legjobban előre, ha meghúzzuk a nadrágszíjat.

Akinek a gerincéig húzták már, azt se tudja mondani, állj, ne tovább. Tanulnunk kellene Mózes népétől. A nagy idegenvezető nem mehetett be az Ígéret földjére. Igaz, mi nem a földet keressük, a megvalósult ígéretet várjuk. Jó lenne, ha nem sült galamb képében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lyuk a rendszerben

"Az élelmiszer-egészségügy írott és íratlan szabályai az uniós csatlakozással változásokon estek át.… Tovább olvasom