Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Az ingázás dicsérete

"A Szeged és Vásárhely között naponta kétszer mozgók életéből jó 60 percet vesz el az ingázás. Ezt lehet rettenetesnek mondani, ha szorzunk és osztunk, és havi húsz órának, évi 10 napnak láttatjuk."
Kétlaki élet. Gyüttmöntség. Pénzkidobás. Időpazarlás. Csak néhány csúfság azok közül, amelyekkel naponta szembesül az ingázó. A pendlizőben „engesztelhetetlen harcban áll a macska hűsége a helyhez és a kutya hűsége a társhoz" – írja Ferdinandy György Az ingázás dicséretében.

A „hazalátogató idegenbeszakadt életmódját" kényszeríti magára az is, aki naponta utazgat az otthonos településről a munkahelyet adó városba, faluba. Aztán meg vissza. Az örök utazó a lakóhelyén szinte csak alszik, a dolgozós helyen meg csak gyüttmönt. A se ide, se oda tartozás okozta bizonytalansággal szemben az bizonyos, hogy a bérlet és/vagy üzemanyag ára növekszik. Így az ingázás miatti pluszkiadás is egyre több, és maga alá gyömöszölheti az örömöt. Mert örömök forrása is lehet az ingázás. Belső döntés kérdése.

Mert öröm lehet már önmagában az, hogy van hova ingázni. Jó, hogy van otthon és munka, még ha távolságukat sokperces utazással kell is áthidalni. Jó, hogy része vagyunk a történelemnek, a fejlődésnek, mert az ingázásnak is van történelme. Az internetes lexikonban olvasom, hogy a dédszüleink és az ő elődeik idején a hangyaszorgalmúak legfeljebb egy órányi gyalogútra laktak a munkahelyüktől. Ellenben a múlt századi iparosodással együtt járt az utazási kényszer, és megszületett az ingázás fogalma. Ez eredetileg a hét két adott napjára szóló, ezért csökkentett árú vonatjegyet vásárlókat jelentette. Aztán a kifejezés önálló életre kelt. Egyik fajtája, a „szélsőséges ingázás", mikor a dolgozó oda és vissza legalább 90 percet utazik – mint 100 amerikai közül 3. Ott az idő (is) pénz.

A Szeged és Vásárhely között naponta kétszer mozgók életéből jó 60 percet vesz el az ingázás. Ezt lehet rettenetesnek mondani, ha szorzunk és osztunk, és havi húsz órának, évi 10 napnak láttatjuk. De kész nyereségként is elkönyvelhetjük, ha azt számítjuk: ennyi időt magunkkal lehetünk, befelé fordulhatunk, vagy éppen kifelé nézve csodálkozunk rá a világra. Kívülálló idegenként észrevehetünk fontos részleteket a célnál és a rajtnál, de a közbeeső úton is. Mondjuk – mint egyik jeles újságíró-kollégám – érzékeljük a balatoni hangulatot a vásárhelyi úton.

Olvasóink írták

  • 3. tothgy 2008. szeptember 14. 01:04
    „Lusta igen, aki nem vállalja, nem is beszélve a nagyobb távolságokról, de ez már még több akarat, elszántság kérdése. A társadalmi élet élése is egyéni érdeklődés, akitivtás függvénye leginkább. Aki benne van, az mindenhol ott van, ahol érdemes, aki nem, az otthon sem. Én amikor ellenkező irányban dolgoztam jóval messzebb, akkor is beutaztam Szegedre nap végén, még angol órára, Mindentudás Egyetemére, Humánklubba, EU Integrásciós Klubba, Közéleti Kávéházba, minden olyan helyre, ahova érdemes. Azért nem tolongtak a helybéliek sehol, csak szűk kör. Pedig utána engem sem a terülj asztalkám várt otthon már régóta. Helyben pedig eljártam táncot tanulni, jógázni, a templom is alkalmas hely a találkozásokra, és úton-útfélen beszélgetek emberekkel.
    A televízió kimaradt már tíz éve az életemből jóformán, a hírek szerint azt néznek többet a nem ingázók...ez lenne a társadalmi élet? És az elhízás a kényelmesség, a mozgáshiány miatt? És a panaszkodás, hogy semmi se jó? Erre valóban nincs időm - az ingázás miatt...: )
    Városon belül is megvan a napi 60 perc ingázás szerintem meglehetősen sok embernek. Akárcsak Szeged és Újszeged között tömegközlekedéssel. Vagy a TIk és a Vértó, Szeged-Szőreg még több...nézhetnénk keresztül-kasul.Alsóváros-Újszeged talán messzebb van időben, mint Mórahalom-Újszeged, ahol én járok?”
  • 2. Kolompár Rómeó barátja 2008. szeptember 13. 08:50
    „irigylem azokat, akiknek CSAK Vásárhely és Szeged között kell ingázniuk. Nekem a hazám és külföld között kell, munka miatt.

    Csak azt látom, hogy ingázással lehet megoldani azt, hogy legyen munka. Aki ezt nem akarja, nem is fog ingázni. Ergó, alapból lusta.
    Úgyhogy le a kalappal minden olyan ember előtt, aki munka miatt ingázik.
    A többit mindenki hozzáteheti.”
  • 1. tothgy 2008. szeptember 12. 23:56
    „Ingázó vagyok én is és a nyereségre szavazok. Autóbuszon utazom naponta, és itt találkozom olyan ismerősökkel, aikikkel még helyben dolgozva sem találkoznék máskülönben. Tudok pihenni, tudok tanulni - középfokú nyelvvizsgát szreztem így, sőt egyéb vizsgákra készülni, olvasni. Látom a természetet, a változásait, a zöldülő tavaszt, az első gólyákat, fácánokat, őzet, nyulat, naponta a messzi zöld mezőt, erdőket, amit más csak akkor, ha nyaralni megy, ősszel a sárguló fákat, télen a tiszta hófehér havat, a szikrázó napot, amint felkel, lenyugszik, amikor a legszebb. Társadalmi életet mindkét városban élek, rendezvényekre mindkét helyen járhatok. Sehol nem érzem magam gyüttmöntnek, mindenütt otthon érzem magam. Időnként megkérdik, miért nem költözöl a nagyvárosba? Miért, hiszen jól érzem magam lakóhelyemen. Minden megvan, sőt hamarabb elérhető, nincsenek akkora távolságok. A tudományok városa itt van közel, és a természet, a csend, a nyugalom is. Van udvar, jó levegő. Van sport naponta: kerékpározás, futás és gyaloglás a buszra, buszról.
    Budapesten, sőt Szegeden is sokaknak tovább tart a városon belüli ingázása, mint a miénk, a települések közötti, ráadásul az cseppet sem ilyennek mondható el, mint amit leírtam, amikor tömegnyomor, és egyik járatról szállni át a másikra, folyamatos stressz a munkahelyig, iskoláig és vissza - tapasztaltam már.

    Társadalmi haszna a buszos ingázásnak: harmincas társaim tanulós példám nyomán többen is több diplomát szereztek már, munka mellett, adót fizetve is ugyanakkor, miután mi még nem vehettünk részt az egyetemi tömegképzéseken. Ha nem találkozunk, ha nem látják, nem tudják, hogy más mivel foglalkozik, talán sosem kezdenek bele, még motivációt is jelent. Az autósokat már nem is irigylem, ők mindezen élményekből szintén kimaradnak. És azok is, akik kilépnek a ház előtt a trolimegállóba, és leszállnak a munkahelynél.
    Én gazdagabbnak érzem magam annál, ha nem lennék ingázó.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tudásgyár

"Nem egyszer dühösen, szemlesütve hallgattam más iskolába járó kortársaim szövegét, miszerint:… Tovább olvasom