Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Az ötvenkettedik

"– Elromlott?
– Nem hiszem.
– Hát akkor?
– Lejárt róla az amortizáció.
Tudós fülkeszerelő az, aki ilyen finom szavakkal beszél."
Sietek bejelenteni, az utcai telefonokról beszélünk most. Odakint leütnek egy karót, és arra akasztják, mi azonban gazdagabbak vagyunk, nálunk fülke dukál. És azt is hozzáteszem azonnal, leszálló ágba jutott mostanáig szinte valamennyi. Azelőtt? Amikor még kétforintos volt a tantusz, naponta siránkozott a rádió, hogy itt is föltörték a perselyüket, meg ott is.
Ennek is lett ellenrakétája, bevezették a kártyás változatot. Veszteséggel járhatott volna, hogy ma megveszem ennyiért a kártyát, és használom akkor is, amikor már majdnem duplájába kerül a szavak és sirámok továbbítása, de erre is volt ellenrakéta: lejárt a szavatossága. És mi legyen azokkal, akiknek kártyájuk nincsen, viszont mentőt akarnak hívni? Kakas-tik alapon ikerfülkéket raktak le sorban. Egyik felük pénzes, a másik meg kártyás.

A tény azonban tény, a mobiltelefon egy csapásra megváltoztatta a piaci helyzetet. Azelőtt? Este hat után? Olyan hosszú sor állt egy-egy fülke előtt, főleg üdülőhelyeken, helyet foglalni előre küldtük mi is gyerekeinket.

Akkor idéződik föl bennem mindez, amikor megállok a kanyarban. Kentaurnak neveztem el régen azt a darus kocsit, amivel még Horváth Imre hozta kertünkbe a betontalpfákat. Kötegekben emelte föl, és saját platójára rakta, hozzánk érve pedig a fordítottja történt. Ilyen csodamasina állt a kanyarban, ahol tudvalévően nem lenne szabad zavarnia a kilátást és a belátást, de ennek itt van most dolga, itt kell lennie. Betontalpával összenőve billenti ki helyéből az ikerfülkét, eligazítja a talajt, és ráemeli a hozományát, az egyes fülkét.

Szeretem én a munkát, órákig el tudnám nézni, a kanyar védett végéből figyelem a műveletet. Két bukósisakos ember mozdulatpontos együttműködése a siker titka. Megdermedek ugyan, amikor azt látom, az egyik a lebegő új alatt tulajdon tenyerével simítja el a talajt. Csak rá ne csússzon az egész! Akkor is ezt teszem, merő szimpátiából, amikor nekitámasztja kisded létráját az üvegnek, hogy a kötelékétől megszabadítsa. Istenem, ha betöri! A tapasztalat beszél minden mozdulatából, nem töri be.

A helycsere jegyében már az ikerfülke is fönn van a kocsin, megkérdezem:
– Elromlott?
– Nem hiszem.
– Hát akkor?
– Lejárt róla az amortizáció.

Tudós fülkeszerelő az, aki ilyen finom szavakkal beszél. Firtatom: mi lesz vele? Nem tudja. Neki csak az a dolga, hogy elvigye, és helyébe hozza a másikat. Beviszi a telepre, és fölveszi az újat. Ez már az ötvenkettedik. És pénzes.

– Itt a mobilmánia, kell ez még?
– Föltétlenül. Azt is érheti baj, akinek nincsen mobilja. Telefonnak lenni muszáj.
Ebben maradtunk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bűzlik valami

"Szóra se nyitnám számat, ha nem a szívem csücskéből pottyant volna ki a támaszték. Az már régen… Tovább olvasom