Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Bababatár

"Ezerévesnél is régebbi a kérdés: mi végre jöttünk a világra? Jó Tamási Áron ezt felelte rá: hogy valahol otthon legyünk benne. A mesebéli egyszeri cigány pedig ezt: a faluvégre."
Ezerévesnél is régebbi a kérdés: mi végre jöttünk a világra? Jó Tamási Áron ezt felelte rá: hogy valahol otthon legyünk benne. A mesebéli egyszeri cigány pedig ezt: a faluvégre. Elvileg lehetett volna belőlünk kalapácsos gyilkos, hajléktalan, munkanélküli kukavizitáló, milliószámra élő becsületes ember, és akár tisztességes Nobel-díjas is. Tény azonban, ahogy növögettünk édesanyánk hasában, édes teherként, világra jöttünk után is édes teher maradtunk édesanyánk nyakán. Etetni, gügyögni, pelenkázni, fürdetni, éjszakánkint fölriadni, mindenhová elcipelni – leginkább az ő sorsához kötődtünk.

Szépen szóló költőkre hagynám a folytatást, a szikár próza ide kevés.

Sokunk életkereteként jön szóba a négy kerék. A babakocsi gyermekségünk legelején és a tolókocsi a végszavak közelében. Cifrázza ezt is az élet, négykerekű balesetekkel is meg-megrakja, mi most maradjunk a legkedvesebbnél, a legaranyosabbnál, a babakocsinál. Nincsen annál szebb látvány, ahogy megy a boldog kismama, maga előtt tolván mosolygó kisdedét.

És nagyobb kín sincsen, mint amikor villamosra akar szállni vele. Nem tudom, merre megy a világdivat ebből a szempontból, de amikor még mi leledzettünk hasonló gondokban, seregestül voltak pehelykönnyű tolókák. Könnyűszerkezetes, vászonbetétes, négykerekű, „homokfutó" kicsike nyugágyak. Fölkapta az ember gyereke saját gyerekét, ha úgy jött ki a lépés, és apró lódítással föltette a viligára. Tujának is mondtuk. Nem a kocsit, hanem a villamost. És mi van most? Legszívesebben minden kényelemmel megvert bababatárnak mondanám az apróságok mozgó otthonát.

Megyek a villamossal Fölsővárosból Alsóvárosba, bár fogytán fogy a gyermekáldás hazánkban is, majdnem minden utamra jut egy-egy a jövőbe utazó apróságokból is. És belegebed az édesanya, amíg édes terhét fölerőszakoskodja a járgányra. Ha úgy adódik, ugrok, mint a nikkelbolha, és segítek. Ugrik más is, végállomáson láttam már vezérállásút is szorgoskodni. Centizhetnénk a dolgot közgazdaságilag, hiszen kétszer akkora hely kell a csöppségnek, mint a mi korunkban, és ráadásul egyetlen fillért nem fizet, de mi maradjunk csak a fölszállás és leszállás komplikációinál. Mert majdnem akkora, mint a szülés közbeni skandalum.

De nehéz az iskolatáska! Ez a strófabeli mondat későbbre van fönntartva, előbb áll a státusszimbólumot hajazó babakocsi a nehézkedési törvényben. Réges-régen elsütöttem már, naponkénti vonatozó koromban, minden föltalálót kötelezném, legalább harminc évig gyötrődjön mindennap találmányában. Annakidején a vasút megalkotója volt a célpont, most átruháznám a babakocsi kitalálójára.

És adnám a kisebbik Kossuth-díjat a legkönnyebb négykerekű újra divatba hozójának.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz könnyebb

A híradónézők többsége tudja, miért szomorú a somogyaszalói nagymama, bizonyos Ballay Attiláné. Mert… Tovább olvasom