Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Bakos András: És mégis mozog

"Ha Orbán Viktor kormányon maradhatott volna 2002 után, már régen befejeződött volna a 47-es négysávosítása. Sokan nézik erről az oldaláról a politikát mifelénk. Ehhez aztán rögtön azt is érdemes hozzátenni: ha Horn Gyula csapatát nem küldte volna el a választók többsége 1998-ban, ma lenne elkerülőútja Makónak."
Ha Orbán Viktor kormányon maradhatott volna 2002 után, már régen befejeződött volna a 47-es négysávosítása. Sokan nézik erről az oldaláról a politikát mifelénk. Ehhez aztán rögtön azt is érdemes hozzátenni: ha Horn Gyula csapatát nem küldte volna el a választók többsége 1998-ban, ma lenne elkerülőútja Makónak. Már a szerződést is megkötötte Lotz Károly közlekedési miniszterrel a makói önkormányzat, kitűzték a karókat. Aztán alma.

Könnyű lenne azt írni, itt tart a magyar demokrácia és az intézményrendszer: a nagy emberek jó vagy rossz szándékán, a politikai erőviszonyokon múlik döntően a nagy beruházások sorsa. De ha csak azon múlna! Egy mérnök szerint ma annyi a figyelembe veendő érdek, hogy ha Szegedet most vinné el a nagy árvíz, száz év is kevés lenne az újjáépítésére.

Ami az útszélesítést illeti: a rendszerváltás után a kormány privatizálta azokat a földeket is, amelyek közel voltak a nagy forgalmú, bővítésre váró utakhoz. Az új tulajdonosok egy része néhány év múlva – amikor vissza akarta tőlük venni az állam a földet – azt mondta, tessék beszorozni a kínált összeget kettővel, hárommal. Az ilyen ügy előbb-utóbb a bíróságra kerül, a gazda kiszámolja, mennyi kár éri, jön a szakértői vélemény, amellyel az állam egy ellenszakértői véleményt állít szembe. Lesz később egy harmadik szakértői vélemény is, és persze ezek köszönő viszonyban sincsenek egymással. Ez pedig így természetes: még jó, hogy ma már nem lehet géppisztollyal földet venni. A bíróság végül dönt, és közben úgy tűnik, mintha nem történne semmi.

Közben meg kell egyezni például a MÁV-val, az úgynevezett szakhatóságokkal. Meg kell várni a régészeti feltárás közbeszerzését, aztán a feltárást és a leletmentést. Ha ne adj' isten földben termő here is van arrafelé, föl kell méretni, mekkora a védett növény telepe, és több millióért el kell szállíttatni máshová. Ahol, lehet, elpusztul, de ez már nem érdekel senkit, a törvény végre lett hajtva. Aztán ott a Nemzeti földalap, ahol hosszú ideig merengenek azon, kinek a kötelessége átvenni az út melletti földért fölkínált nyolcmillió forintot.

Végül ott a politika, amely segíthet és hátráltathat. Ha több pénzt ad, meggyorsíthatja az előkészítést egy bizonyos fokig. Ha nem ad – azt szépen meg tudja indokolni. Az útépítésekre – amellett, hogy a valós emberi igényeket veszi figyelembe, és próbálja a másik oldalnál jobban képviselni – azért is irányul rá a politika figyelme, mert ezek a legdrágább, közpénzből megvalósuló beruházások. Ez a figyelem sokat segíthet, és olykor árthat is. A mérnökök – akiknek a munkáján nagyban múlik az építkezés előkészítése, levezetése, vagyis a konkrét aprómunka – végül már nem mernek nyilatkozni, kétszer is meggondolják, mikor és hol mit mondanak. Mert nem tudják, a kimondott szó éppen melyik oldalnak az érdekeit sérti, nem tudják, az a sértődés használ-e, vagy árt.

Mindezek mellett – csodálatos módon – mégis épülnek utak Magyarországon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy csomag tréning

"„Kedves Hölgyeim!" – szólít meg magabiztosan a nevemre küldött levelében az Első… Tovább olvasom