Délmagyar logó

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 19°C | 28°C Még több cikk.

Balfészkek

Szerencsére ma még minden szakmának megvan a maga Boldogkői Zsoltja.
"A mai történelem-tankönyvek összecsapottak, tele vannak hibával, ideológiai furcsaságokkal. „De még nagyobb baj a félreinformáló térképek, ábrák tömege, holott éppen az lenne a történelemtanítás feladata, hogy megtanítson arra, hogyan lehet megkülönböztetni az eredetit a hamis információktól." Lőrinc Lászlótól, a Történelemtanárok Egyletének alelnökétől származnak ezek az erős mondatok, akivel üdítően szókimondó interjút közölt a szombatonként megjelenő vasárnapi hetilap.

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára jóindulatú, nem feltételezi politikusainkról, hogy tudatosan manipulálnak, úgy véli, cselekedeteik igazolására egyszerűen csak a szakma által régen megcáfolt, rossz könyveket olvasnak. Ez is épp elég persze ahhoz, hogy összeesküvés-elméleteket gyártsanak, háttérhatalmazzanak, egyre-másra alakuljanak az állam és az MNB pénzeiből komolytalan új egyetemek, kutatóintézetek. Vagy ahogy Lőrinc László nevezi őket: az áltudományok fészkei.

Balfészkek, ahol például olyan közgazdászprofesszor taníthat, aki azt nyilatkozza a nála doktoráló Matolcsy Györgyről: „Mondhatni, a fejében levő szellemi muníció mozgatja a bruttó hazai terméket, a GDP-t."
Szerencsére ma még minden szakmának megvan a maga Boldogkői Zsoltja, aki figyelmeztet: ha nem ülünk fel az áltudományoknak, tanulhatunk az igaziaktól. Például az élet tanítómesterétől a hiteles források jelentőségét. „Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon." Ezt nem a mai liberálisok írták, hanem a Fidesz 1992-ben, amikor még Csurkával szemben védte meg Sorost.
Nagyot fordult azóta a világ."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Klímát a szerelőtől

˝Bízom abban, hogy értünk szabályoztak, nem ellenünk.˝ Tovább olvasom