Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Bátyi Zoltán: Bárányfelhő

"Talán a szél lökte be? Csípős köd elől menekül? – tapadt meg vagy húsz agyban a kérdés, amikor az öregember átlépte a kocsma küszöbét. „Szél lökött be, csípős köd elől menekültem, egy pohár pálinka visszaadná talán minden erőmet" – mondta az öreg, s amikor ráncai közül néhány esőcseppet is kisodort ujjaival, talán még be is mutatkozott."
Talán a szél lökte be? Csípős köd elől menekül? – tapadt meg vagy húsz agyban a kérdés, amikor az öregember átlépte a kocsma küszöbét. „Szél lökött be, csípős köd elől menekültem, egy pohár pálinka visszaadná talán minden erőmet" – mondta az öreg, s amikor ráncai közül néhány esőcseppet is kisodort ujjaival, talán még be is mutatkozott.

– Hát nyelje a piát, torkát kaparássza a szesz! – rándultak unottan a vállak, előkerült gyűrt dobozból az utolsó szál gyűrt cigaretta is.
– Csak pénzem nincs, egyetlen fillér se mocorog zsebemben – hallgatták az öreg panaszát, majd egy pillanat alatt vénember vastag kabátjából újságpapírba csomagolt kép került elő. Nem is kép volt, igazi festmény, kék égen fehér bárányfelhők úsztak, alatta tornyos, házas város sárga foltjai, s még fákat is pingált rá a mester.

– Repedezett ezen már a festék, gyűrt a vászna, ugyan mégis mennyit remél érte? – döfte szíven kérdésével az öregembert egy kövér, rengő tokát eresztő kőműves, ruháján megkövült már vagy kétkilónyi malter.
– De hát a szép bárányfelhők, láthassák! Csak három darab ezrest kérnék érte, az se baj, ha hibás, az se baj, ha szakadozott. Bankban majd beváltják – motyogta az öregember, arca vörösödött, amikor hallotta, hogyan röhögnek rajta.

– Bankba, éppen maga? Azt hiszi, csillogó ajtón, marcona biztonsági őr, ebben a koszlott gúnyában, arcán ennyi szomorúsággal valaha is beengedi? – vihogtak az egyik támaszkodónál, mint ijesztett ló, nyerített egy magas, bőrkabátos férfi a pult sarkát markolva.
– Öregember, magának homlokára írták, örök vesztes, elhúzhat ócska festményével, keretét kínálja tűzifának városszéli ócskapiacon – lökte volna utcára a pultos, régóta csapolt vendégeit csak nem veszítheti vénséges vénember miatt.

– Örök vesztes, hogyne tudnám – harapdálta szája szélét az öregember, s már csak kétezret kért elegáns úrtól, kit korábban a kocsmában még sosem láttak, nyakkendős eleganciája véres sebet is kapart az irigykedésre. – Kétezer? Hát annyit talán. Mégis hol lelte föl? – tapogatta a keretet, simogatta a vásznat a nyakkendős, szeme sem rebbent, amikor ujjai alá bújtak a felhők, tenyere melegítette a képre festett templom tornyát.
– Bontott háznak padlást találtam, esküszöm, nem lopott – hebegte az öregember. Amikor pedig kezébe nyomták a kétezrest, könny buggyant szeméből, gerincét egyenesítette az öntudat.

– Örök vesztes? Ezt mondták? Hát ehhez a pénzhez mégis mi szólnak, urak? – nyomult a pult felé, lobogtatta a barna papírdarabot, amin Bethlen Gábor fejedelem szakállas, kalapos arcképe táncolt. Nyelvével simogatta kiszáradt szájpadlását, amíg a csapból fröccsent a sör.
– Vedeljék maga, ne pofázzon, örüljön hogy élnek még rendes, szánakozó úriemberek a földön – rúgták az öreget rövid, indulatos mondattal a sarokba.

Az öregember nyakkendősnek kínált volna hálálkodó szavakat, de azt már elnyelte csöndesedő város, korán utcára hulló sötét. Viduló kocsmában senki nem sejtette: nyakkendős arcán, sarki lámpa fényében fürödve, szélesre nyúlt a mosoly, szájában hörögve állt össze hanggá a boldogság.

– Nagybányai mester műve, XIX. század vége, azonnal láttam. Félmilliónál kevesebbet egy galéria sem ad majd érte – lazított nyakkendőjén, s kívánta: sörbe menekülő öregembernek kínáljon a sors boldog karácsonyt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bizalom

"A távhőtámogatás rendszere is egyfajta bevallás. Valamivel egyszerűbb, mint az adó, nem kell annyit… Tovább olvasom