Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Bérforradalom

"Lehet azt mondani, hogy akinek savanyú a szőlő, az nem tudja, mi az igazi szorgalom és kitartás."
Mindig érdemes odafigyelni, amikor jól kereső vezetők azt magyarázzák, miért érdemlik meg a fizetésüket. Az eddigi indokokhoz képest Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke még tudott újat mondani. Azt állította, az első Orbán-kormány tehet arról, hogy ő mostanra többet keres, mint a hasonló feladatot ellátó amerikai Federal Reserve vezetője. Tényleg 2001-ben, az akkori kormány javaslatára fogadta el az Országgyűlés a nemzeti bank vezetőinek javadalmazásáról szóló javaslatot. Erre mondja azt a mostani kormány szóvivője, hogy jó, de akkor még egészen más volt az ország állapota. Az akkori jegybankelnök is egészen más volt – ezt nem tette hozzá, de nem is fontos. Mert tényleg, akár száz év történetét is át lehetne tekinteni, ha azt firtatjuk, miért csípi az emberek szemét a magas állami fizetés.

A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényben, amelyet egy 1901-ben megtörtént bácskai eset alapján írt Mikszáth Kálmán, tiszta, világos útjai, eredői láthatók a boldogulásnak. A hatalom, a származás áll az egyik oldalon, a tehetség és a szorgalom a másikon. Az a baj, hogy Tóth Mihály, a leleményességgel és munkával meggazdagodott mesterember példája akkor inkább általános volt, mint ma. A Fornetti tulajdonosának vagy az Alexandra Könyvesház alapítójának történetét ma is újságból, tévéből ismerjük. Ők most kivételek, akik erősítik a szabályt: csak szorgalommal, tehetséggel nem lehet föltétlenül boldogulni, nincs csöndes, békebeli gyarapodás. A nyugati cégek megjelenése a szocialista világ után ebből a szempontból nem hatott pozitívan, mert a csúcsvezetőt, aki nyilván tehetséges, nagyon jól megfizetik az alkalmazottakhoz képest. Az állam pedig, ha hasonlóan jó, ráadásul szimpatikus szakembereket szeretne megnyerni, kénytelen valamennyire igazodni a versenyszféra bérviszonyaihoz. Ma így válik a nagy közfizetés feudális kiváltsággá, amit irigyel mindenki, tulajdonosa mégsem élvezi felhőtlenül, mert érzi, nem csak szakmai kvalitásain múlik, hogy meddig fogja kapni.

Lehet azt mondani, hogy akinek savanyú a szőlő, az nem tudja, mi az igazi szorgalom és kitartás, továbbá, hogy felelősség is van a világon. Ám akkor sem lehet logikusnak nevezni egy olyan fizetési univerzumot, amelyben egy egyetemi rektor több mint dupláját keresi, mint az ország miniszterelnöke.

A jelenlegi kormány azt vállalta, hogy igazságosabb bérviszonyokat teremt, és eléri, hogy a terhek miatt a feketegazdaságba disszidált kisvállalkozók visszatérjenek adózni. Ha ez sikerül neki, minden köszönetet megérdemel. Holott persze nem járna dicséret, se jutalom, mert ezért kapja a fizetését.

Olvasóink írták

  • 14. rt0831 2010. június 26. 11:48
    „NEM,de azt sem,hogy szeretlek Gyurcsány vagy Orbán!”
  • 13. Mignon 2010. június 26. 00:50
    „:)))))))

    Csak egy kerdes!

    Te, bevested mar valahova, mondjuk a Stefaniaban egy padba, vagy az algyöi hid
    beton tarto pillerjeinek egyikebe, hogy

    "szeretlek te Csoszogo!".....

    :)))))))))

    Bocsi, csak ugy eszembe jutott.
    Na.”
  • 12. Mignon 2010. június 26. 00:09
    „Tudom.
    Egy ertelmes ember nem karcolja össze a közvagyont, megha az a mezöhegyesi allomas
    peron-tetö tarto oszlopa is!
    Bevallom, vetkeztem.

    Mentsegemül csak azt tudom felhozni, hogy 40-eve, talan egy lelkileg kiegyensulyozatlan napon,
    a mezöhegyesi hölgy iranti szerelmem

    felülmulta a köztulajdon iranti tiszteletemet.

    Elnezest.”
  • 11. Mignon 2010. június 25. 23:30
    „Meg.
    (meg ma is-ha nem is szerelmesek-de baratok vagyunk.)”
  • 10. bakosandras 2010. június 25. 06:29
    „És így, utóbb végiggondolva, az a Kati megérdemelte, hogy ilyen módon legyen megörökítve a neve?”
  • 9. Mignon 2010. június 24. 17:26
    „40 eve alldogaltam Mezöhegyesen az allomason.
    Vartam a vonatra Szegedre haza.

    A peronon, belekarcoltam egy kis bicskaval a tetöt tarto oszlopba, hogy
    "szeretlek Kati!"

    Hogy, hogy jön ez ide?
    Hat, sehogy.

    Csak, eszembe jutott.”
  • 8. Natasha 2010. június 24. 16:24
    „A szakszervezet kizárólag az Elvtársak és Elvtársnők érdekeit képviseli.”
  • 7. Mignon 2010. június 24. 16:13
    „Ha berproblemajaik vannak a dolgozoknak, el kell menni a Szakszervezethez.
    A Szakszervezet, az mindeg jo!

    (olyan, mint a kalmopyrin. jo a tyukszemtöl a fogfajasig.
    jo mindenre.)”
  • 6. Natasha 2010. június 24. 15:57
    „Egyik ismerősöm munkahelyén -termeléssel foglalkozó szegedi cégnél - "munkavállalói fórumon", közölték a dolgozókkal, hogy ebben az évben se várjanak semmiféle béremelést. A közép és a felső vezetők természetesen ebben az évben már másodszor kaptam béremelést. Természetesen nem ők kaparták ki maguknak a gesztenyét, hanem a sok kétkezi munkás, akit irányítanak. Itt nem kell kormányzati és Nemzeti bank szintig elmenni, elég csak szétnézni a saját portánkon....... Ez ami történt undor és gyormorforgató, szerintem. Semmibe veszik az emberi értékeket, és a szakmunkások tudását. Lényeg, hogy a tisztelt zsíros bukszájú vezetők még jobban éljenek.”
  • 5. bakosandras 2010. június 24. 08:28
    „Igazad van, leírhattam volna azt is, hogy mennyi az a fizetés. Érdekes, hogy a szívet keresed a szövegben, szerintem ott van, attól, hogy az eleje ironikus, a végét őszintén úgy gondoltam, hogy ha sikerül visszahozni a kisvállalkozókat, akkor... Ez esetben egy nagydarab algyői szobafestőre gondoltam. Édesanyám könyvelő, jó ideig az ügyfele volt neki ez a mester, aki olyan negyvenöt éves forma, nem iszik, és jó ideig küszködött, dolgozott. Aztán egyszer, talán három évvel ezelőtt, azt mondta, hogy ez így nem megy, túl sok a teher, és visszaadja a vállalkozói igazolványt. Azért ugyanúgy dolgozott tovább, csakhogy félt, mikor kapják el. Szerintem nagyon sokan vannak így, nem azért választották ezt az utat, mert ki akarják játszani az államot, hanem azért, mert el akarják tartani a családjukat. Őket vissza kell hozni "legálisba", és sokan szívesen vissza is jönnek, ha majd megéri.”
  • 4. Mignon 2010. június 24. 00:17
    „Nem szeretnek unalmas lenni, de ezt a törtenetet el kell meselnem
    Kedves Baratomnak, Bakos Andrasnak!

    1971 lehetett, piszkosul berugtam a "Bubos"-ban a Merey utcaban.
    Este volt.
    Sötet.

    Ültem a Marx-teren, vartam az utolso buszra hazafele.
    Na, eppen arra gondoltam, hogy Marc Aurel: "Zu Dir Selbst" c. könyve milyen sok igazsagot tartalmaz,
    amikor,
    oda jött egy zsaru, es mondta nekem:

    -"Ha reggeig nem tünik el, akkor bezarom!"”
  • 3. Mignon 2010. június 24. 00:02
    „Igaz, ennek több mnt 2.000 eve,de
    meg ma is ir rola a sajto.”
  • 2. Mignon 2010. június 23. 23:56
    „Bele van ide keverve meg a Noszty gyerek is!

    En tudok jobbat!

    Homerosz, a filozofia atyja, felesege elöl menekülve, Athenban
    a föteren meztelenül (!) szaladgalt...!

    Te, tudtad ezt?
    En, nem.

    Tegnap hallottam egy nemet filozofiai müsorban.

    Esküszöm.”
  • 1. Mignon 2010. június 23. 20:31
    „Szep jegyzet, Andris!

    Csak a szive hianyzik neki.

    Egy lis kiegestites:
    Tegnap este hallgattam a Kossuth Radiot, ahol mondtak, hogy Simor ur havi
    8 millio forintot keres.

    Volt egy interju vele is, ahol mondta Simor ur:

    "En nem a penzemhez, hanem a törvenyesseghez ragazkodom!"
    (Arra gondolva, hogy a MNB elnökenek a fizeteset meg a "regi kormany! " 2001-ben
    szavazta meg....!

    Ebböl a szempontbol, igaza is van!!

    Ja!

    8 millio forint= mondjuk 32.000,- euro havonta.
    Angela Merkel nemet kancellar asszony fizetese= 27.000,-euro havonta.......

    Nem semmi a kettöt összehasonlitani!

    Ezt hianyoltam a jegyzetböl.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Piaci forradalom

"Egy városnak nemcsak a gyomra, kicsit a lelke is a piac." Tovább olvasom