Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Betegexportra várva

JEGYZET - "Várható, hogy most is a magánklinikák lépnek előbb, és elszippantják az állami intézményektől a pénzes külföldi betegeket."
„Tatarozásra jöttünk haza" – mondta viccesen ismerősöm. Kéthetes szegedi telelésük idején az orvosokat látogatta családtagjaival együtt. Évek óta „a" csatornán túl élnek: a szülők jól fizető munkahelyre, a gyerekek ingyenes felső iskolába járnak. Itthon ugyan fizetős külföldi betegeknek számítanak, de így is megéri, mert fogat tömetni, nőgyógyászhoz menni, szemölcsöt levetetni jóval olcsóbb, mint az otthonukká lett Brit-szigeteken.

Románia, Szerbia, Ukrajna, Moldávia, Bulgária – a legtöbb térítéses beteg keletről és a Balkánról érkezik a szegedi klinikákra. Vonzó, hogy itt a beavatkozásért fix listaár alapján kell fizetni, és még számlát is kapnak. Az itt tapasztalt szakszerűségről és tisztaságról pedig regéket zengenek a meggyógyult külhoni páciensek. E történetek főszereplői az orvosok. Nevük szájról szájra terjedve vonz újabb és újabb betegeket.
Idegsebészet, szülészet-nőgyógyászat, szemészet, gyermekgyógyászat. E területeken foglalkoznak a legtöbb külföldi pácienssel a Szegedi Tudományegyetem klinikáin. Az e helyeken megműtöttek között persze akad németországi, osztrák és olasz is. Őket az ár motiválja, mert itt 4000 euróba kerül ugyanaz a műtét, amiért például Németországban 40-50 ezer eurót kellene fizetniük – írtuk lapunkban két és fél éve. Mert már akkor is a külföldi páciensek ide vonzásában látták a magyar egészségügy jövőjét a kormányrúdnál ülők.

Egészségügyi turizmusról tíz éve beszélnek, de tíz éve szinte változatlan feltételrendszer alapján toborozzák és fogadják a külföldi pacienseket. Fordulatot hozhat ugyan, hogy az EU 24-es irányelve keleti szomszédunknál is érvénybe lép: idén októbertől a romániai páciensek itteni kezelésének felét megtéríti az ottani biztosító. Ám az is várható, hogy most is a magánklinikák lépnek előbb, és elszippantják az állami intézményektől a pénzes külföldi betegeket.

Az állami intézmények egy helyben topogására példa, hogy a valutában leperkált ellátási díjból nemigen kap ösztönzésül a többletmunkát végző orvos és asszisztenciája vagy a klinika. Legfeljebb zsebbe. Ez is oka lehet annak, hogy a szegedi egyetemi klinikákon a betegexportból származó többletbevétel 2009-ben 300, és három év múlva, 2012-ben is alig 360 millió forint volt. Holott szakemberek állítják: a hazai egészségügy kihasználatlan kapacitásai miatt akár tízszer ennyi külföldi beteg is jöhetne – a betegexportból származó jelenlegi bevételeket megtízszerezve.

Olvasóink írták

  • 8. deszkás 2013. január 27. 20:16
    „A Káli intézetbe is jönnek Floridából. (magyarok)”
  • 7. v.imre 2013. január 27. 09:44
    „Azért van egy létező kettősség, rendezetlenség az egészségügy területén (is) még bennem is a rendszerváltozás lényegére vonatkozóan. Amikor a Nagy EU tiltakozik azért ha netán az állam anyagilag támogat bizonyos vállalkozásokat sértve a piaci versenyszellemet, akkor éppen tegnap hallottam egy érdekes hírt a Temesvári Rádió magyar adásában. EU közös pályázat elnyerésével működik együtt a Szegedi Klinika és a Temesvári Korház onkológia részlege, ami együtt jár bizonyos számú beteg közös ellátás kötelezettségével. Nem rossz üzlet nekünk a nyugati fogbetegek importja sem a nyugati határszélen. Annyi minden rendezetlen részlet van, ami áttekinthetetlen.”
  • 6. deszkás 2013. január 26. 22:24
    „Nos az a Makói Szülészeten hagyott -tudtommal a mai napig kifizetetlen 120 000 000ft is a betegturizmus "következménye" Kedves Újszászi Ilona.És amiről nem lehet (nem illik) beszélni az a ma cca 350 000 új Taj szám ami 2015-re legalább 500 000 lesz mondta Semjén Zsolt.(CSAK a számokat!)”
  • 5. macs 2013. január 26. 18:44
    „4. kokorcsin,
    van logika, abban amit mondasz. :-) Engem csak az zavar, hogy a múltkor azt olvastam, nem olyan nagy baj, ha valaki fizet a szolgáltatásért, mert ezzel az egészségügy szabad kapacitását használja ki, és a sorban állók így előbbre lépnek. A szabad kapacitást azzal indokolták, a rendszer forrás hiányában csak egy bizonyos számú beavatkozást engedélyez.
    Tehát, amennyiben erre a szabad kapacitásra épül a fizető külföldiek ellátása, és ha a bevétel az intézménynél marad, akkor talán nekünk is több jut.”
  • 4. kokorcsin 2013. január 26. 17:13
    „3. macs - nem rossz ötlet, de az egészségturizmust a magánklinikákon valósítsák meg , és ne a magyar betegtől vegyék el a helyet, aki rendszeresen fizeti a tb-t. Ilyen nagy a kapacitás, mikor állítólag több ezer orvos hagyta el az országot, meg jön a nyugdíjazás. Azzal riogatnak bennünket állandóan, hogy osztályokat fognak bezárni. Akkor hogy is van ez ? Vagy csak a külföldieknek lesz ellátás ? Ha már ezt ellátásnak lehet egyáltalán nevezni, mikor pl. fél évet kell várni egy szemészeti vizsgálatra, de mindenütt több hónap a várakozási idő. Akkor minek annyi orvos a szakrendelőkben, ha nincs elég pénz (kvóta) a betegellátásra. Sokszor alig van ember egy-egy rendelő előtt, de ha valaki be akar jelentkezni, akkor az a válasz, hogy sajnos rengetegen vannak. Még akkor is, ha egy szál ember sincs kívül. Akkor ezeket az orvosokat, meg ápolókat miért nem a kórházakban alkalmazzák, ahol tényleg kevés az orvos és az ápoló ? Ott legalább javulna az ellátás. A másik dolog pedig, ha Románia támogatni fogja állampolgárainak az itteni betegellátását, akkor aztán tényleg megnézhetjük magunkat. Akkor még hosszabbak lesznek a várólisták, meg sokan meg sem érik, hogy bekerüljenek a korházba. Az az érzésem, hogy aki ezt kitalálta, nincs tisztában a mai magyar valósággal.”
  • 3. macs 2013. január 26. 13:49
    „Szerintem ez lehet egy kitörési pont a város számára. Aki ide jön gyógyulni, az lakik, eszik, vásárol vagyis fogyaszt, pénzt hagy itt. Komoly városmarketinget kéne csinálni!”
  • 2. csonakos 2013. január 26. 11:22
    „Rázós téma de amit leír a jegyzet írója szóról szóra igaz! Aki jár rendszeresen a klinikákra az tapasztalhatja orvosaink bizony több nyelven is kitűnő munkát végeznek! Néha, magyar szót alig hallani egy egy szakrendelés előtt!
    Sajnos, az is a valóságot tükrözi amit kokorcsin írt le! A várólisták nem a külföldiek miatt vannak hanem azért mert az egészségügyre nincs több pénze az elvonások miatt az OEP-nak! Lassan haladunk a "fizetős" egészségügy felé!”
  • 1. kokorcsin 2013. január 26. 11:05
    „"A hazai egészségügy kihasználatlan kapacitásai" - tehát mégiscsak volna lehetőség a magyar embert is időben és normálisan ellátni, nem csak a külföldit pénzért. A magyar az a hosszú váró listákkal találkozik és nem az orvossal, illetve azzal "majd valamikor", hacsak nem fizet. Az egyik szépséghibája az egésznek, hogy ezeket az intézményeket a magyarok által befizetett pénzből építették, abból a célból, hogy magyar embereket gyógyítsanak benne. Meg úgy gondolom, hogy a fenntartásuk is a mi adóforintunkból történik. Mit is kapunk ezért, több éves várólistát egy műtéthez, hacsak nem életmentő, több hónapos várólistát egy szakorvoshoz, aki meg sem vizsgál, csak felírja a szokásos gyógyszert, vagy nem, mert már arról is levették a támogatást - tehát lehet megvenni saját zsebből a minimális rokkant ellátásból. Ha valaki mégis bekerül a kórházba, messze nem azt az ellátást kapja és nem azokat a körülményeket, amiről zengenek a keleti szomszédaink. Persze az ő balkáni körülményeikhez képest ez maga a kánaán. A szomorú az egészben az, hogy beteg, kiszolgáltatott emberekkel csak akkor hajlandóak elvárható módon bánni, ha kapnak is érte valamit. Úgyhogy a HIPPOKRATÉSZI ESKÜ-t már rég felváltotta a pénz. Nyilván köze van ehhez az alacsony fizetéseknek, meg az állam által megszabott kvótáknak is, de sok esetben a pénz motivál (tisztelet a kivételnek). Meg még a másik dolog, hogy sok helyen nem is veszik emberszámba a beteget. Váratják órákig, miközben senki sincs bent a rendelőben, mármint beteg. Elvégre azért van, hogy várjon. Szóval az országnak biztosan jól jön a pénz, amit a külföldiek fizetnek, de ez nem mehetne a magyar emberek rovására. Márpedig a kialakult helyzet azt mutatja. Ezért kényszerül sok ember magánorvoshoz, bármilyen nehezen tudja kifizetni, holott fizeti az egészségbiztosítást. Ha meg akar gyógyulni, akkor fizet. Nagyon sokat lehetne erről még írni, sok ember életébe került már az itt kialakult rendszer.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Reformkonyha

"Kevés gyereket nevelnek olyan környezetben, ahol tudatosan táplálkoznak." Tovább olvasom