Délmagyar logó

2018. 04. 25. szerda - Márk 12°C | 25°C Még több cikk.

Biciklikulcs

JEGYZET - " Könnyű jogszabályt sértve bűnözőt fogni, tulajdont védeni. "
Izgalmas lenne, ha a radikális politikusok mind úgy komolyodnának meg, ahogyan Polgár Tamás Tomcat. Néhány éve még kamera előtt vágta állon Novák Elődöt, perbéli ellenfelét a bíróság folyosóján, most viszont csalibiciklivel buktatja le, és juttatja rendőrkézre a kerékpártolvajokat. Az akcióhősimázs maradt. „K..va anyád, elloptál egy biciklit", így lép oda a leleplezett orgazdához, de már nem magányosan. Olyan közösség tagja, amelynek alapítói megelégelték a biciklilopásokat, és azt, hogy a rendőrség nem elég találékony a tettesek üldözésében. Szerintük igenis minden tolvajt el lehet fogni, meg is mutatják, hogyan. A www.tolvajkergetok.hu honlap videóira több tízezren kíváncsiak. Közöttük szép számmal lehetnek, akiknek néhány tízezret érő járgánya vagy épp akciósan is 351 ezer 990-ért vett Cube 13 XMS százhuszasa tűnt el, és remény sem látszott arra, hogy megkerüljön. Ez a közönség adományt is küld, bőven. Amikor a régi típusú jeladóval ellátott csalibringát azért veszítették szem elől a tolvajkergetők, mert a mobilszolgáltató kikapcsolta a készüléket, mivel az túl sűrűn küldött SMS-eket, Tomcat Nagy-Britanniába repült, modernebb kütyüért. Más támogatók sisakra szerelhető kamerával segítenek, az ellopott és megtalált kerékpárt zárszakértő gombolja le a kerítésről. A csapat országszerte bővül, a szegediek vasárnap már a második tolvajt juttatták dutyiba. Amikor a csapat biciklis felvonulást szervezett az egyik, többször lefilmezett tettes lakásához, a nézők segítségével az is kiderült, hogy a srác nővére, aki nagy hangon szidta őket bizonyítékot követelve, az RTL Klub Alekosz feleséget keres című műsorában is szerepelt, egyébként pedig az interneten hirdeti a bájait. Idegesen cigarettázó férjében egy másik, régóta keresett kerékpártolvajt ismertek föl a nézők. Az ő nevét is kiírta a stáb a videón, mint a híradókban.

Ez személyiségi jogokat sért, a legtöbb néző nyilván mégis ezért kíváncsi a felvételekre. Látni akarja, miféle ember él biciklilopásból Magyarországon. Például kocsiban élő hajléktalan vagy súlyos gyomorbeteg, akinek állítólag már nincs sok hátra. A már említett, leanyázott orgazda – pincér egy presszóban, a másik vásárcsarnoki hentes. A debreceni csapat a helyi bar-
kácsáruház biztonsági őrét buktatta le. Tanulságos, hogy a tettes általában nem tud mit kezdeni az aktivisták határozott fellépésével, az összefogással, gyenge történetekkel próbálja mentegetni magát, vagy fenyegetőzik, és úgy fél a kamerától, mint ördög a tömjéntől.

Mintha a rendőrség is zavarban lenne. A szegedi kapitányság együttműködött a stábbal, az egyik fővárosi esetnél viszont a zsivánnyal összetűző tolvajkergetőket állították elő garázdaság miatt. Az aktuális videó be is szól a rendőröknek. Mondani kellene valamit erre a dilemmára – talán azt, hogy könnyű jogszabályt sértve bűnözőt fogni, tulajdont védeni. Ez azonban a vadonatúj, tiptop büntető törvénykönyv kritikája lenne.

Olvasóink írták

  • 15. J.G. 2013. augusztus 01. 11:58
    „Eleg szomoru az a jog, ami a bunozo jogait olyan mertekben vedi, hogy a bunozo elfogasa es buntetese lehetetlenne valik... Talan nem artana erre egy rancfelvarras. De mivel akik a torvenyeket hozzak maguk is bunozok, igy nem valoszinu, hogy ez meg fog tortenni egyhamar.”
  • 14. szatyi 2013. július 31. 14:32
    „"11. K.T. 2013.07.30. 23:06"
    Ezek szerint szövegértelmezési gondjaid vannak!
    Nem azt írtam, hogy a készítés a törvénytelen, hanem az -érintett hozzájárása nélküli- nyilvánossá tétel!”
  • 13. bakosandras 2013. július 31. 06:11
    „Tisztelt Pachakuti Úr/Asszony!
    Nem nicknéven írom le a véleményem, és válaszolok is az itt fölvetődő kérdésekre, bár ezt senki sem írja elő.
    Ez alapján mire tippel?”
  • 12. _csutak_ 2013. július 30. 23:33
    „Én jogvető állampolgár vagyok, aki a kötelezettségeivel tisztában van, de minden jogát nem ismeri.
    Emiatt aztán én azt hiszem, hogy egy bűn elkövetőnek NINCS és NEM LEHET személyiségi joga!
    Az usában, ahol ugye dúl a demokrácia, a nemi bűncselekmények elkövetőjének a neve, lakcíme, arcképe ki van plakátolva. (szabadulása után)
    Valami hasonlót várok el ettől a csapattól is, és örülnék ha egy virtigli jogász melléjük állna, mert ma a jog a bűn elkövetőjét védi nem a bűnüldöző honpolgárt!”
  • 11. K.T. 2013. július 30. 23:06
    „10. szatyi
    Ez így van, de a készítésekor még az volt. ;)”
  • 10. szatyi 2013. július 30. 22:07
    „"Az pedig teljesen jogszerű volt (közterületen magáncélú felvétel készítése megengedett/nem tiltható meg csak kivételes esetekben és hatóság által)"

    Abban a pillanatban amikor nyilvánosságra hoztad/mások által megnézhetővé tetted, -már nem magáncélú a felvétel!”
  • 9. pachakuti 2013. július 30. 21:43
    „Bakos úr!
    Ön a saját véleményét osztja meg velünk, vagy utasításra (elvárásra, megfelelési kénszerből, állásféltésből stb.) írja a cikkeit?”
  • 8. bakosandras 2013. július 30. 17:49
    „Rendben :)”
  • 7. K.T. 2013. július 30. 16:42
    „Természetesen nem következik belőle, ugyan úgy ahogy az sem, hogy törvénytelenül. ;)”
  • 6. bakosandras 2013. július 30. 15:03
    „Attól, hogy egy tettéért vállalja a felelősséget, máris törvényesen járt el?”
  • 5. K.T. 2013. július 30. 14:18
    „" Másrészt, a bíróság jogerős ítéletéig nem lehet valakit úgy említeni nyilvánosan, hogy X.Y. orgazda. Ez van. "
    Itt tévednek, de nagyot. Miért ne lehetne? ...csak vállalni kéne annak felelősségét. Ez az amit nem, vagy nem szívesen tesznek meg és itt adnak egy hatalmas előnyt a bűnelkövetőknek.

    Azzal, hogy leírom <moderálva> kerékpártolvaj, azzal tényt állítok, ugyan olyan tényt, mint az, hogy fehér az ablak kerete. Bárki vitathatja az állításomat, aminek megvannak a keretei, társadalmi normái.

    Ha a vitában, akár folyjon az jogi fórum előtt alul maradok, (bebizonyosodik hogy állításom nem megalapozott, vagy nem igaz) akkor bocsánatot kérek, rosszabb esetben + kártérítést fizetek felelősségemnél fogva, DE nem mondok le alapból arról a jogomról, hogy bármiről és bárkiről véleményt, tényt közöljek csak azért, mert létezik egy olyan sokszor felemlegetett és félreértelmezett "ártatlanság vélelme".

    Én sem vagyok jogi végzettségű, de azt tudom, hogy a jog alapvetően a társadalmi együttélést hivatott szabályozni és nem az együttélés ellehetetlenítése érdekében jött létre. Ha valaki ez utóbbira használja az a társadalomnak kárt okoz. Úgy gondolom, hogy ebben a vonatkozásban Önök is ezt teszik, amikor a hírekben kezdőbetűzik, vagy az itteni hozzászólásokban kimoderálják az elkövető nevét.”
  • 4. bakosandras 2013. július 30. 10:52
    „... és nem vonom kétségbe, hogy önök megdolgoznak az eredményért.
    Habitus, testalkat kérdése, hogy kinek mennyire könnyű egy ilyen akciót levezényelni, végrehajtani.”
  • 3. bakosandras 2013. július 30. 10:21
    „Kedves Dovalovszki András!

    Az a dilemma, amelyről a szöveg végén írtam, a mi dilemmánk is.
    Nem vagyok jogász, de tudom, mert a bíróságról tudósítva számtalanszor szembesülünk vele, amikor fotót készítenénk: egyrészt az sért személyiségi jogot, ha valakinek az arcáról - sajnos, ha rablógyilkos, akkor is - beleegyezése nélkül fotót, videót tesznek közzé. Másrészt, a bíróság jogerős ítéletéig nem lehet valakit úgy említeni nyilvánosan, hogy X.Y. orgazda. Ez van.
    Ettől függetlenül az igazságérzet - és a praktikusság - tényleg azt diktálja, hogy meg kell mutatni, ki az az ember. Az, hogy önök átlépik ezt a határt, azt is jelzi többek között, hogy a jogszabályok nem szolgálják a hatékony bűnüldözést.
    Másutt ez máshogyan megy: a brit újságok fotóval írnak a büntetőügyek főszereplőiről, és amikor egyik kollégám egy regionális lap szerkesztőségében tájékozódott, és rácsodálkozott a kikockázás nélkül közölt képekre, az ottaniak nem értették, miért aggódik.
    Bakos András”
  • 2. K.T. 2013. július 30. 10:15
    „Ja! ...és azt, hogy mennyire "könnyű", szívesen megmutatjuk egy következő akciónál, hogy még véletlen se így kezdjen egy Jegyzetet legközelebb. :(”
  • 1. K.T. 2013. július 30. 10:03
    „Kedves Bakos András!
    Köszönjük a publicitást. :)
    Másodszor szívesen vesszük ha pontosít, milyen jogszabályt is sértünk az akcióink során?
    "Ez személyiségi jogokat sért (...)" Pontosan idézett milyen jogszabályba ütközünk? Ha ez így van, annak mi a rendezési módja?

    A vasárnapi akciónknál <moderálva> kerékpártolvaj a kezemből akarta kirúgni a kamerát, illetve engem akart megverni csak azért, mert videó felvételt mertem róla készíteni. Az pedig teljesen jogszerű volt (közterületen magáncélú felvétel készítése megengedett/nem tiltható meg csak kivételes esetekben és hatóság által) Ennek köszönhetően lett egyértelműen bizonyítható a garázdasága, könnyítettük meg a rendőrség munkáját is.

    Az előbbi azért is fontos kérdés, mert megítélésünk szerin határmezsgyét képez, amit jelenleg a sajtóorgánumok inkább nem feszegetnek, még akkor sem, ha ez a tájékoztatás, a társadalmi érdekérvényesítés rovására megy.
    Ezért sem tudjuk pl., hogy pontosan kitől is kell tartanunk K.Sándor néven, ha kerékpárunk biztonságáról van szó.
    Kit kell megvetnie a társadalomnak ha kislányok molesztálásáról, házak felgyújtásáról, vagy éppen az őrületbe kergető folyamatos Hétvezér utcai jelenlétükről van szó. Megítélésem szerint Önök, médiamunkások és a hatóságok pont a társadalmi ellenállás eszközét veszik el az elkövetők talmi jogaira hivatkozva. Mi ennek megyünk ellen és tesszük sikeressé mind a rendőrök munkáját, mind a társadalmi igazságosságot.
    Ha valakinek ez nem tetszik, majd biztos jól beperel bennünket, de szívesen állunk elébe, mert mi - a tolvajokkal ellentétben - vállaljuk tetteink felelősségét.
    Üdv:
    Dovalovszki András
    civil aktivista, a Tolvajkergetők szegedi csapatának tagja”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lóláb a közjóban

"Hogy miként élhetünk a jelenben, azt a nagyvilágban történteknél is jobban meghatározza a kormányzati politika." Tovább olvasom