Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Big Ben és a parlament

"A bátrabbak lassítás nélkül döngetnek át a kockaköves minibukkanón, ami még csak meg sem dobja a verdát."
Emlékeznek még az Európai vakáció című Chevy Chase-vígjátékra? Milyen boldogan kacagtunk azon, hogy bement Londonban a körforgalomba, és sehogy sem tudott kikeveredni onnan, s közben azt ismételgette: Big Ben és a parlament!

Körforgalmaknak akkoriban híre-hamva sem volt még nemhogy Szegeden, de Magyarországon sem. Ami igazán megdöbbentő, az az, hogy ezt az egyszer használatos, limonádé filmet bő tíz éve, 1995-ben forgatták, azaz pici túlzással kijelenthető, a körforgalmi boom kis hazánkban legalább akkora volt a kilencvenes évek végén, mint a számítástechnikai. Ma már teljesen természetes, hogy egy-egy bonyolultabb, forgalmasabb kereszteződésbe körforgalmat építenek. Hiszen a körforgalom biztonságos, gyorsan át lehet rajta menni, egyértelmű az ott alkalmazandó KRESZ is.

Más kérdés, hogy abszolút nem tudunk közlekedni benne. Szerintem nincs olyan autós, sőt nincs olyan ember, aki ne bosszankodott volna megépülése óta legalább egyszer akár gyalogosként is a szegedi Dugonics téri kettős körforgalomban. A csúcsban naponta látni: tolakodnak, behajtanak a körbe a – nevezzük így őket – egyszeri sofőrök, hogy aztán benne álljanak, akadályozva ezzel az esetleg másfelé hajtó autóst. De az is gyakran megesik, hogy ugyanott a villamos vészfékezés közepette kénytelen lecsengetni a sínen bambuló úrvezetőt, aki bizony nagyon sokszor meg is sértődik egy kicsit, hiszen hatalmas inzultus érte.

Ugyanilyen problémás a Mátyás téri „kör", ahol a bátrabbak lassítás nélkül döngetnek át a kockaköves minibukkanón, ami még csak meg sem dobja a verdát; mellékszál: itt miért nem láttam még sosem intézkedő rendőrt?

Nagy kaland az algyői többsávos is, és bevallom, epekedve várom a vásárhelyi turbókört, nem csak a neve miatt. Mert ezek a közlekedési építmények igenis jó dolgok, s ha egyszer megtanuljuk végre azt is, hogy előtte tényleg lassítanunk kell, s amikor kihajtunk belőlük, indexelnünk sem ártana, akkor tényleg itt lehetne a közlekedési Kánaán.

Vajon meddig kell még erre várnunk?

A körforgalmi boom kis hazánkban legalább akkora volt a kilencvenes évek végén, mint a számítástechnikai.

Olvasóink írták

  • 2. Garai Szakács László 2008. június 01. 13:20
    „Így bízzon meg az ember a port.hu-ban...
    http://www.port.hu/pls/ci/cinema.film_creator?i_text=Eur%F3pai+vak%E1ci%F3&i_film_creator=1&i_city_id=3372

    Elnézést, kedves ovlasók!
    gszl”
  • 1. felmeri 2008. június 01. 08:30
    „és ami a legeslegmegdöbbentőbb, hogy azt a filmet 1985-ben forgatták ...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csodák itthon sincsenek

"Harminc-harmincötezer forinttal nem juthat messzire az árérzékeny magyar nyaraló, de megpróbálja." Tovább olvasom