Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Borcsa és az exodus

JEGYZET - "Mit tud kínálni ez az ország az itthon maradóknak?"
Viktor aznap is korán kelt, hogy időben odaérjen a tehenészeti telepre. Néhány mondatot csevegett az inszeminátorokkal, majd megpaskolta Borcsa, a tehén orrát, hogy sok tejet adjon, mint eddig. Néhány száz kilométerrel odébb, Szabolcs megyében Ferenc a hajnali vonatozás után éppen feltűrte ingujját, hogy nekiláthasson az almarázásnak.

Hétköznapi történetek, nem hétköznapi szereplőkkel. Hiszen Orbán Viktor informálódott Közép-Kelet-Európa legnagyobb és egyik legkorszerűbb tehenészeti telepén, Csípőteleken. Azt pedig Gyurcsány Ferenc vette a fejébe, hogy megismerkedik az ország nehéz helyzetű településein dolgozó családok hétköznapjaival – több hétig él majd velük, a Demokratikus Koalíció több politikusával együtt.

Nem baj, ha megtanulják a politikusok, hogyan kell a lapáthoz vagy a tőgyhöz közelíteni dologidőben. Ha ugyanis így mennek tovább közös dolgaink, minden szorgos kézre szükség lesz.

A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet friss elemzése szerint például 2007 – és különösen 2011 januárja – óta számottevően megnőtt a külföldi munka iránt érdeklődők száma Magyarországon. A kivándorlási hajlandóságot a legnagyobb internetes keresőoldal adatai alapján vizsgálták, megállapítva: lehetséges, hogy új magyar exodus következik. A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet néhány hónapja hozta nyilvánosságra: minden ötödik magyar felnőtt tervezi, hogy rövid vagy hosszú távon külföldön vállal munkát, esetleg végleg kivándorol. Az Indexen olvasható kutatás szerint a legtöbben a jövőkép hiánya, a közhangulat, a megélhetési gondok és a politikai helyzet miatt lépnek le. A legjobb korban: átlagban nincsenek 32 évesek. Több mint harmaduknak diplomája van.

Helyes, hogy a kormány ifjúságpolitikájának alapvető célja hazánkban tartani a fiatalokat. Már csak az a kérdés, mit tud kínálni ez az ország az itthon maradóknak. Akiknek jó része – feltételezem – nem konyakozni, csak tisztességesen megélni akar. Persze van, aki azért menekül, mert nem tetszik a rendszer, vagy mert a Kövér a halála, de a többséget sokkal jobban irritálja a ciklusokon átívelő nepotizmus, átpolitizáltság, a depresszió, az irigység.

Útnak indulnak, mint oly sokszor tette a magyar az elmúlt száz évben. Csak maradjon valaki, aki néha megpaskolja Borcsa orrát.

Olvasóink írták

  • 6. macs 2012. október 14. 12:48
    „Érdekes az emberi emlékezett! :-) Egy bekezdésből csak arra a mondatra emlékezünk, ami beleillik a gondolatmenetünkbe. Azért érdemes volna a témára az interneten rákeresni, és esetleg a videókat is megnézni! Mindjárt kiderülne, hogy nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, és nem Mercédeszeket, hanem Zsaporozseceket. :-)”
  • 5. Mozimasiniszta 2012. október 13. 21:30
    „A közelmúltban nézegettük a családi fotókat, egy viseltes régi képen felfedeztem nagyszüleimet, ránézésre sem magyar vidéken, hátulján a dátum: 1936 nyara. Megkérdeztem Édesanyámat, a válasz: akkoriban a fiatalok, családostul mentek Németországba - mezőgazdasági munkára - a gyerekeiket itthon hagyták a rokonokra bízva...
    ez csak egy kis adalék a mai sirámokhoz.... más: a Szerkesztő Úr figyelmébe ajánlanám azt az időszakot,
    mikor is a pápaszemes pojáca elküldte a vállalkozókat, egyebek közt... szlovákiába, el is mentek...velük a munkahelyek, és az adóbevételek stb...maradt viszont a munkanélküli melós, éhkoppon a családjával....
    amit most előszeretettel szíveskednek ma a narancsos önkényuralom számlájára írni ! Ha jól utána nézünk, az elvándorlás nem két-éve, nem is 2008-as válság kezdetkor , hanem már 2006-an is dúlt ! csak egy kicsit meg kell szidolozni a memóriánkat....Ja igen: cserébe viszont kaptunk sok szép rendszámtáblát a tótoktól...
    Fletó meg folytatja azt, amihez kompetenciája van: pojáca”
  • 4. macs 2012. október 13. 21:28
    „3. v.imre,
    bocs, de én úgy emlékszem, hogy nem kellett ukáz, nagyon akartuk.”
  • 3. v.imre 2012. október 13. 15:37
    „Hoszonöt éve rendszert váltott(unk) Gorbacsov ukázára. Az akkor hatalomban lévő állampárt államilag területileg terített klientúrája gondoskodott arról, hogy a közel-távoli jövőben ők vegyék ki részüket legelőbb a társadalmi tulajdonból, a tőkés rendszer pozíciói elfoglalásából. Hát most tessék élvezni a tőkés rendszer minden előnyét, hátrányát. Nem tartom bajnak, hogy a fiatalok megmozdulnak, nekiindulnak végre megtanulni az önállósodás fortélyait. A jelenség nem is érdemelne jegyzetet. Miért kellene a rendszerváltó és az azóta regnáló kormányokon számonkérni a tollhegyre tűzött jelenséget? Hiszen ez a természetes! Csak a média egyes és kettes dolgozóit nem világosította még fel senki eddig, hogy a tőkés eu-ban éppen azt korlátozzák a legszigorúbban, hogy az egyes kormányok protekcionista magatartást tanúsítsanak a semleges versenyhelyzet kárára. Világos?”
  • 2. macs 2012. október 13. 12:53
    „Nincs semmi probléma! Előbb-utóbb a munkaképes korúak és a munkahelyek száma találkozni fog, nem lesz csak önkéntes munkanélküliség. Ja, hogy a munkaerő kínálat nem fog találkozni a kereslettel, hát Istenem, majd megoldjuk. Hozzáigazítjuk a keresletet a kínálathoz, és versenyképességünk az egeket fogja ostromolni.
    Bocs, a cinizmusért. :-)
    Egyébként a fenti jelenségben az a legelkeserítőbb, hogy aki elmegy és gyökeret ereszt, az nem fog haza jönni, max. ha nyugdíjba megy. A gyerekeik pedig legfeljebb látogatóba, az unokák pedig jó ha turistaként eljönnek majd. :-(”
  • 1. achilleus 2012. október 13. 09:33
    „"a többséget sokkal jobban irritálja a ciklusokon átívelő nepotizmus, átpolitizáltság, a depresszió, az irigység. "
    - mármint irigység.... Ennek legklasszikusabb megnyilvánulási formája az eddig még csak nem is működő egykulcsos adórendszer elleni kampány. Az LMP oda jutott, hogy ÉVI 4 millió forint fölött 45%-os jövedelemadót tervez: Maga a jegyzetíró említi, hogy az eltávozók többsége diplomás, magyarán legtöbbjüket érintené a 45%-os adókulcs, azokat biztosan, akiknek tudását a piac /a külföldi különösen/ is megbecsüli. A jegyzetíró szerint nem ők lesznek az elsők, akik egy ilyen adórendszer módosítás után elhúznak, mint a vadlibák. És tényleg kik is maradnak akkor? Az adómentes minimálbéresek, a segélyesek. Egyébként talán elkerülte a jegyzetíró figyelmét, hogy a rendelkezésre álló rezidensi állásokat talán sikerül feltölteni, évek óta először. És miért is mennek el , miért nem jönnek vissza a fiatalok, például a fiatal orvosok?: Íme: nem csak az anyagiak, hanem a rendszeren belüli nepotizmus, gerontokrácia, hálapénz-korrupció miatt: http://www.rezidens.hu/ a jobboldalon lévő cikkre kattintva. (ugyanez a belső feudalizmus (ha úgy tetszik nepotizmus) dúl más területeken is, csak hát ezen szakmák némelyikének ifjoncaira semmi szüksége a nyugatnak, legalábbis saját szakmájukban, ld. a 70 éves korukig dolgozni akaró bírók esetét.) - A kép mindenképp árnyaltabb, mint ahogyan a kedves szerző mindent feketére akar festeni, és az éppen aktuális kormány nyakába akar varrni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hozzávalók

"Az Unióban eddig is csúcstartók voltunk a fogyasztói árak emelkedésének tempójában." Tovább olvasom