Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

Bóvli hátán bóvli

"Az öregátkosban élt még bennem az a téveszme, és hangot is adtam neki, hogy az egész nyugati bóvli piacot a mi turistáink tartják fönn. Kimegyünk, bejövünk, picinyke kis úti dollárjainkon mi mást vehetnénk? Kalap oldalába tűzhető tengerészhorgonyt, hőmérővel. Most viszont ellenkezőjére fordult bennem a teória. Az egész távol-keleti bóvlit mi tápláljuk, és még ki se kell mennünk érte."
Az öregátkosban élt még bennem az a téveszme, és hangot is adtam neki, hogy az egész nyugati bóvli piacot a mi turistáink tartják fönn. Kimegyünk, bejövünk, picinyke kis úti dollárjainkon mi mást vehetnénk? Kalap oldalába tűzhető tengerészhorgonyt, hőmérővel. Most viszont ellenkezőjére fordult bennem a teória. Az egész távol-keleti bóvlit mi tápláljuk, és még ki se kell mennünk érte.

Csalás van ebben is, a globalizáció jegyében a fél világ táplálja. Régen az volt a kereskedelmi aranyigazság, hogy bundát döglesztő nyárban kell vennünk, szalmakalapot meg dermesztő télben. Most? Bármikor veheted, a lehető leghitványabbat kapod. Azelőtt, ha Mikuláskor Mikulást akartál venni gyermekeidnek, jól föl kellett kötnöd a textilneműt. Néhány napig volt, aztán már nem. Most? Van dögivel, és mind hamis. A csomagoló sztaniolnál is vékonyabb a csokoládéja, és azt se lehet tudni, mi lenne az valójában. Résen kellett lennie annak is, aki a karácsonyfájára szaloncukrot akart rakni, mert éppen akkor fogyott el, amikor legjobban kellett volna. Megesett ugyan, a teljesen tökéletlen „terítéspolitika" belejátszásaként, hogy januárban kosárszám árulták, lényegesen olcsóbban, a csoki-Mikulással együtt. De akkor még a csokoládé is olyan vastag volt, mint a tankok kereke.

Így voltunk más portékákkal is. Amikor összeházasodtunk, megvettük a karácsonyfaégőket teljes fölszereléssel, de megesett egyszer, kiégett az egyik, és a soros kapcsolás miatt teljes szezonban sötétlett a fánk. Nem lehetett pótlást kapni hozzá. Tanultam, elmúlván a karácsony, megvettem az egész életre valót. Most? Tömve van a piac, és nem győz riogatni bennünket a fogyasztóvédelem, mert úgy megcsaphat bennünket az áram, hogy arról koldulunk. Kávéfőzők robbannak, díszlámpák borulnak, kenyérpirítók olvadoznak. Mintha a legjobb föltalálók abban ülnék torukat, hogy bennünket csapkodjanak.

Meg kell szoknunk, hogy a tévé divatcsatornáin ugyan a legújabb, és egyben legblődebb párizsi divatot láthatjuk, de nekünk a keleti gatyapiac diktál. A nyugati leginkább a turkálókba gyűrűzik be. Óriási divat lett hirtelen az ajtóra kiakasztható kis ádventi koszorú. Honnan szagolta ki ezt például a teljesen más hiten élő távol-keleti? Nem lehet tudni, de tény, rá van írva: Made in Kína. Mintha nekünk már nem lenne vesszőcskénk se, amit körbe lehetne tekerni, és valami kis aranyló díszt is rá lehetne akasztani. Onnan jön a számítógép is, ami ugye eredetileg szintén magyar találmány volt, legföljebb az állandóan változó – tehát ügyesen adagolt – programot adja a Nyugat. Persze kísérteties pontossággal hamisítja ezt is, aki tud ilyet is csinálni.

Bóvli hátán bóvli. Csodálkozhatunk ezek után, hogy mindenféle művészetben is korszellemként uralkodik? Mivel az orrunk hegyéig is nehezen látunk, azt hittük sokáig, magyar betegség ez, de ahogy bővül a látókörünk, úgy jövünk rá, a világ lett ilyen. A katonai vezényszó – cél a céltábla alsó széle közepe – így alakult át a leszerelési hullámmal párhuzamban: cél a középszer alsó széle közepe. Ami teljes magyarsággal azt jelenti, a közepes teljesítmény legalja lett a közhasználatra szánt álművészet teteje.

Aki ennél többre tartja magát, mehet a templom lépcsejére, kalapolni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Síndíj

"A mellkast masszírozva aztán el lehet gondolkodni azon, vajon kiknek és mennyi mulasztása,… Tovább olvasom