Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Bulvárbálvány

"Magyarország igenis százszámra tud(na) felmutatni sztárolható tehetségeket. "
Most akkor sírjak, és tépjem meg a hajam? Netán írjak dörgedelmes jegyzetet arról, jaj, de mélyre is süllyed az olyan világ, s benne minden ember, ahol a ki tudja milyen érdekektől vezérelve megtervezett, netán sorozattá hizlalt bulvárműsorok szereplői ismertebbek – ahogy azt lapunk érdeklődő riportere kiderítette –, mint az ország köztársasági elnöke?

Bevallom, ezt választva a könnyebb útra léphetnék. Hiszen megdicsérne az is, aki szeretné, ha a valós értékek kerülnének dobogós helyre, legyen szó ismertségről, televíziós műsorról, vagy akár egy frissen megjelent könyvről. És persze mellém állnának azok is, akik úgy falják a bulvárt, mint ama nevezetes kacsa teszi a nokedlivel, de bulvárszenvedélyüket titkolják. Sőt mi több, baráti társaságban ők a leghangosabb ellenzői annak, hogy az egyre szélesebb mederben hömpölygő celebfolyam elárasztja szinte az egész országot.

De én inkább festenék egy árnyaltabb, nekem mindenképpen tetszetősebb képet. Ugyanis véleményem szerint korántsem olyan nagy baj az, ha a könnyedebb műfaj képviselői sztárrá válnak. A mi celebvilágunk sokkal inkább azért olyan foltos-magyaros-provinciális, mert – valljuk be –, celebekből nem tudunk joggal sztárolható csapatot kiállítani. A tengerentúlon ajnározott csillagok előbb valami értéket felmutatva kerültek a középpontba. Nálunk az is bőven elég, ha a celeb feje van annyira kemény, hogy felszánthassuk vele a magyar ugart, netán folyamatosan fel tud falni kilenc ízelt lábú rovart. Kivételek persze akadnak, nekik jár a tisztelet.

A másik megjegyzésem pedig: Magyarország igenis százszámra tud(na) felmutatni sztárolható tehetségeket. Kiváló művészeink, sportolóink, tudósaink, vállalkozóink nem is egyszer világra szóló teljesítményekkel hívják fel magukra a figyelmet. De valami kideríthetetlen oknál fogva őket a lehető legritkább esetben érzik sztárolható alanynak (s így példaképpé formálható egyéniségnek) azok, akik a média piacán árulják a gagyit.

És ez már ezerszer nagyobb hiba – vélem én, annak reményében: a helyzet változni fog. Legalább annyira, hogy egy közvélemény-kutatás során bátran a kérdező szemébe tudjuk mondani: „Naná, hogy ismerem Miss Celebet, hiszen a csapból is ő folyik. De ha nem haragszik, én inkább arra a srácra vagyok kíváncsi, aki olimpiát nyert a hazámnak."

Olvasóink írták

  • 3. abdul66 2009. január 05. 20:58
    „Zoli bácsi nyugdíjba kéne már menni,bár most nem is írtál olyan hülyeséget,mint általában.”
  • 2. KukoricaJancsi 2009. január 05. 20:44
    „Nincs itt olyan nagy baj a példaképekkel:
    Gondoljuk csak meg:
    Magyarországon is sok tízezer vagy százezer olyan ember van, akinek Jézus Krisztus a példaképe.”
  • 1. comet 2009. január 05. 20:09
    „Miért? Győzike meg a megasztár győztesek az semmi? (Most hirtelen nem jut eszembe a nevük-bocs.)
    Vagy Fleto aki az ovodások közt népszerűbb mint Pinokkió, és még a CNN is csinált vele interjút!
    A baj inkább a kishitűségünkkel van, meg hogy nem merünk nagyot gondolni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európa, a túsz

"Oroszország nem engedheti meg magának, hogy leállítsa európai vevői számára a szállításokat" Tovább olvasom