Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Büszkén, lenullázva

"Minden felmérés szerint lapunk emblematikus részévé vált, amitől ma nagy örömmel búcsúzunk el. A sztrádaóra. Az M5-ös Szegedre érésének ígéretéről szóló visszaszámlálás ötlete egy közel két évvel ezelőtti ebéd közben pattant ki a fejünkből."
Minden felmérés szerint lapunk emblematikus részévé vált, amitől ma nagy örömmel búcsúzunk el. A sztrádaóra. Az M5-ös Szegedre érésének ígéretéről szóló visszaszámlálás ötlete egy közel két évvel ezelőtti ebéd közben pattant ki a fejünkből. A gondolat lényege röviden így foglalható össze: ha már oly sok huzavona után végre elhangzott a miniszterelnök részéről, hogy 2005. december 31-éig megépül idáig a pálya, akkor ez az ígéret lebegjen intően, nap mint nap az illetékesek szeme előtt. A több mint ötvenezres példányszámú napilap címoldalán. Figyelt is rá valamennyi illetékes. Kormánypárti, ellenzéki, de még az építtető AKA Rt. is. No meg önök, kedves olvasóink.

A politikusoktól persze kaptunk hideget-meleget. Előbb baloldalról, amíg kétségesnek tűnt az ígéret beváltása, mondván: miért is kell ezt az egészet ennyire fókuszba helyezni? (Hát még ha tudták volna a szocik, hogy késés esetén a sztrádaóra az elmaradást mutatta volna, nap mint nap, hatalmas, vörös számokkal...)

Aztán amikor bizonyossá vált, hogy ideér végre az M5-ös, akkor a jobboldal lendült támadásba. Minek hívjuk fel minden reggel a figyelmet arra, hogy a kormány kivételesen teljesíti egy ígéretét? Hangsúlyozom, bennünket korántsem politikai cél vezérelt. Társadalmi. Hiszen a Dél-Alföld, Szeged érdekei messze túlmutatnak a pártérdekeken. És kétség nem férhet hozzá, hogy jelen esetben erről volt szó.

Mégis ma, amikor a városi örömünnepen elbúcsúztatjuk a sztrádaórát, magasztos mondatok helyett a gyarló ember önös gondolata jut eszembe először az M5-ösről. Az, hogy beülök a kocsiba, felhajtok a sztrádára, és ha figyelek a traffipaxra, akkor alig több mint három óra alatt Bécsbe érek, és közben a határon csak a személyimet kell felmutatnom.

Éppen huszonöt éve, 1980 novemberében jártam először az osztrák fővárosban. Kék útlevéllel, benne szolgálati ablakkal utaztam, kétszáz márkámat a szendvicsembe rejtve. És amikor leszálltam a vonatról a Westbahnhofon, leesett az állam, hogy a pályaudvari bódéban dobozos üdítőt és Milka csokit lehetett kapni.

Mozgalmas negyedszázadon vagyunk túl, nem? És mégiscsak jó irányba haladunk. Magyarországon, Szegeden, az M5-ösön.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Régi fényben

"Mint ahogy most, úgy az előző ciklusban is nagy súlyt fektettek Szegeden a belváros építésére,… Tovább olvasom