Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Büszkeséglista

JEGYZET - "Legyenek büszkék, mutassák meg, hogy mennyit szántak a stadionok építésére."
Mivel ellentmondásos megítélésük van – indokolta a tao titkosítását múlt heti kormányinfóján Lázár János. Javasolnám neki, hogy ne szemérmeskedjenek, csináljanak büszkeséglistát.

Kevésbé volt szemérmes a kancelláriaminiszter hat évvel ezelőtt, amikor hódmezővásárhelyi polgármesterként nem tartotta egy cseppet sem aggályosnak, hogy a város honlapján nyilvánossá tegye azoknak a helyi lakosoknak a nevét, címét, sőt születési idejét, akik, bár rászorultságuk okán jogosultak voltak bizonyos szociális támogatásra, azzal nem éltek. Magyarul: ha valaki igényelt, s kapott ingyenebédet, de nem ment el érte a közkonyhára, akkor felkerült erre a listára. Lázár akkor úgy érvelt, hogy a nyilvánosság viszont visszatartó erő lehet. Emellett Lázár hosszasan kitartott, még bírósághoz is fordultak, hogy igazukat bizonyítsák, igaz, sikertelenül, a szégyenlistát le kellett venni a vásárhelyi honlapról. A tao esete persze más. Jobban párhuzamba állítható az adótartozók listájának közszemlére bocsátásával.

Azokat a cégeket persze elrejtenék a szemünk elől, amelyek pénzt adnak a stadionokra, meg a focira. Őszintén szólva engem az nem is érdekelne, hogy mely vállalkozások hódolnak Orbán Viktornak, az inkább, hogy mennyi kedvezményt kapnak közpénzből az adakozásért cserébe, hogy a nagy hódolat mennyivel kurtítja meg azt a költségvetést, amelyből nem futja sem a kórházakra, sem a tanodákra.

Ha pár évvel ezelőtt semmiféle szemérem nem szorult Lázárba a mindennapokat túlélőkkel kapcsolatban, akkor most mire a szégyenlősség? Legyenek büszkék, mutassák meg, hogy mennyit szántak a stadionok építésére, és mutassák meg azt is, hogy az adófizetőnek mennyi közpénzről kell lemondania emiatt. Csináljanak büszkeséglistát, ha ennyire odavannak a fociért. Vagy csak a tál ingyenételen vegetálóknak kellett volna számot adniuk, hogy elpazarolták a közpénzt azzal, hogy nem ették meg a grízes tésztát?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Angyalok

˝Tudtuk, ahogy ő veszi az akadályokat, az egy emlékplakettnél jóval többet: valódi tiszteletet érdemel.˝ Tovább olvasom