Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Buzás csöndje

JEGYZET - ˝Ez már nem az ő pályája.˝
A makói vízműbotrány igazi főszereplője hallgat. Pedig a Fidesz már többször felszólította az előző városvezetést, magyarázza meg, miért fizetett ki a Makó-térségi Víziközmű Kft. 2011 és 13 között 362 millió forintot jutalmakra, prémiumokra, miért szervezett ki egyes munkákat barátoknak, miért keresett az igazgató négy év alatt 78 millió forintot, miközben a megyében a makói vízdíj kiugróan magas volt. Az egykori polgármester azonban nem szólal meg. Nyilván nem is tudná eredményesen védeni magát. Ha az a kérdés, hogy a makói vízdíj magas volt-e, és ehhez képest sok volt-e az igazgató fizetése, a polgárok azt mondják, igen.

Más kérdés, tényleg azért volt-e magas az a díj, hogy sok jutalmat lehessen belőle osztani. Amikor a megyei vízművállalatokat a rendszerváltás után privatizálták, Makó a környező falvakkal közös céget alapított, amely végig nyereségesen működött. A magas díjat azzal magyarázták, spórolni kell a fejlesztésekre. Hódmezővásárhely a 90-es években, amikor csatornát épített, vízműcégébe német partnert vont be, amely évente 150 millió forintos menedzsmentdíjat kötött ki magának. A némettől végül úgy tudtak megszabadulni, hogy a cég kötvényt bocsátott ki, akkor ez látszott ésszerűnek. Most bíróság tárgyalja, hogy az ebből adódó többmilliárdos adósságot hogyan rendezzék. Nem lennék bíró, mert itt és a makói vízműnél tett feljelentés ügyében is a politika fogja értelmezni az eljárást.

Makón például abból a szempontból, hogy ront-e eleget az előző polgármester renoméján. Látszik, a Fidesz még nem hiszi el: Buzás Péter talán azért hallgat, mert nem akar visszatérni. Nincs is hová. Ez már nem az ő pályája. Ezen a poszton egyre inkább folyamatkövető vezetőkre van szükség, a vállalkozó alkatúaknak az üzleti szféra maradt. Azt, milyen az ideális önkormányzat, mindennél szebben jelzi, hogy Hódmezővásárhelyen, ha szeretettel beszélnek róluk, a polgármestert úgy említik, Pista bácsi, az országgyűlési képviselőt pedig úgy: a főnök.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aktatologatás

˝Biztos, ami biztos: elutasították a nyugdíjkérelmet.˝ Tovább olvasom