Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Bűzlik valami

"Szóra se nyitnám számat, ha nem a szívem csücskéből pottyant volna ki a támaszték. Az már régen megesett velem, hogy tojást vettem a boltban, fölütöttem belőle ötöt, és a hatodik olyan förtelmesen záp volt, hogy az egészet megette tőle a fene."
Szóra se nyitnám számat, ha nem a szívem csücskéből pottyant volna ki a támaszték. Az már régen megesett velem, hogy tojást vettem a boltban, fölütöttem belőle ötöt, és a hatodik olyan förtelmesen záp volt, hogy az egészet megette tőle a fene. Mondtam a boltosnak, azt felelte rá, vissza kellett volna vinnem, és kicserélték volna. Mászkos markomba vittem volna vissza? Megundorodott volna tőle az összes vevő.

Most nem záptojás a ludas, hanem a krumpli. Eszetlenül gusztustalan, de velem esik meg az ilyen is. Azért mondom, hogy a szívem csücskéből sodródott ki egy pöcök, mert annak az újdivatú homokháti szövetkezetnek megalakulásától fogva hangos pártfogója vagyok, amelyik ezt a csomagot összeállítja, és rendszeresen a boltunkba hozza. Dán mintájúnak mondom, de ha jól emlékszem, a nyugati szövetkezetek kottája nagyjából ugyanaz. Fölrikkantottam magamban, amikor először megláttam, és azonnal a kosaramba raktam egy kétkilósat. Krumpliban jó szokott lenni az ízlésem, életem párja is megértette lelkendezésemet. Attól kezdve ha fogyogatott, mindig biztatott, föltétlenül abból hozzam az utánpótlást.

Azt ugyan forgattam a fejemben, hogy jó lenne intenem a csomagolókat, három vagy négy nagy lukat üssenek rá, nagyjából úgy, ahogy a mosóporos zacskókon is van újabban, hogy könnyebb legyen a többi csomag mellé fognom, de most újabb intelemre szánom el magam. Mert ami most történt, az kísértetiesen hasonlít a záptojásos kalandomhoz.

Jól bevásároltam tehát megint, újabb két kilóval ballagtam haza. Furcsa szagok ütötték meg az orromat már a zöldségpult előtt, de elfordítottam inkább. Ahol nagy tételekben megy az üzlet, ott összegyűlhetnek ilyen kificamodott illatok. Itthon már, amikor kipakoltam, akkor csapott meg megint, förtelmesebb adagban. Szagolgattam gönceimet, ennyire belém ette volna magát? Röptében érhetett csak, alig időztem ott. Hogyan, hogyan se, valahogy mégis kicsöppent az asztalra a nagy tasakból egyetlen csöpp akármi. Na, ettől ments meg, Uram, minket! Hadosztálynyi ellenséget meg lehetne kergetni vele.

Nem akarom fokozni, mert hátha ráismernek. Lefogadom, a bolt azt mondaná, nem ő tehet róla, ő csak árulja. Az aranyos szövetkezet is védené magát, mert amikor ő beletette, még mind jó volt. Móra Ferenc 1932-ben leírta már a Földnélküli Jánosokról szólva, hogy a rendszerben van a hiba. Csomagolásban járatlan amatőrként, megőrizve eredendő szimpátiámat, azt ajánlanám, hogy mindenképpen változtassanak a rendszeren. Ha már hálóba semmiképpen nem akarják kötni, mint például mások a hagymát – szerintem az lenne a legideálisabb megoldás –, akkor a nájlonzacskóra üssenek annyi lukat, hogy szellőzni tudjon az eleven portéka.

Ha netán sikerülne átprogramozniuk magukat is, meg a boltokat is, tehát az egész rendszert, tisztelettel kérem, ötletemért ne a mostaniból tegyenek félre télre egy zsákkal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kényes egyensúly

"Egymilliárd-ötszáztízmillió. Ekkora költségvetést szavaztak meg erre az évre a városatyák a… Tovább olvasom