Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Cirkuszban

JEGYZET - "Szerzett jogok elvételéről van szó, ami nem illik egy jogállamhoz, még akkor sem, ha kezdjük megszokni."
A minap lefutott Géza, a nyugdíjas ék, ami óriási kudarc egy olyan jobbhátvédtől, akit keddi focicsapatában többen csak Overdose-ként emlegetnek. Súlyosbító körülmény, hogy Géza már több éve nyugdíjas, enyhítő, hogy rendvédelmis, azaz korkedvezményes, így makkegészséges, és fiatalabb is néhány évvel.

Szerintem nemrég a kormányfővel hasonló eset történhetett, s ha nem is ekkor jutott eszébe a korkedvezményes nyugdíjazású rendvédelmisek megzabolázása, megerősíthette abban, hogy ez így nincs rendjén. 45 év körül, kicsit felett, ősz hajszál nélkül, nyugdíjban – sokunknak van ilyen ismerőse, s közülük nem mindenki a frontvonalból, az átlagosnál extrémebb igénybevételt jelentő utcáról vagy a fogdafolyosóról lépett le.

A kormány és fejének törekvése takarékossági szempontból érthető, és nem is megy feltétlenül szembe a közvélekedéssel. Probléma azonban, hogy a munka világában, ahová vissza kívánják terelni ezeket a fess nyugdíjasokat, nem nagyon van munka. A másik, hogy szerzett jogok elvételéről van szó, ami nem illik egy jogállamhoz, még akkor sem, ha kezdjük megszokni.

Én is szerezhettem volna jogot, ha a nyolcvanas évek közepén végzős közgazdászként bejelentkezem a rendőrségre vagy a büntetés-végrehajtásra. Mára simán meglenne a 25 szolgálati év, s akkor miattam ordibálna a pitvarosi vagy a balotaszállási edző a diszkótól tompa suhancokkal, hogy már egy nyugdíjas is lefutja őket. De nem szereztem jogot, nem tűnt igazán csajozós dumának akkoriban, ha valaki azzal szédítette a szebbik nemet, hogy alhadnagyként számviteli csoportvezető-helyettes a megyei rendőrségnél. Azóta persze jelentősen nőtt a biztos állami állás ázsiója, amiből most újra visszavehet a korkedvezményes nyugdíjazás feltételrendszerének változása.
Nehéz jó megoldást találni, mert az túl hosszú kifutási idő, hogy a most belépőktől indul az új rendszer, s a két éve már szolgálók meg majd elmehetnek nyugdíjba 23 év múlva, ha akarnak. Kell valami átmenet, tárgyalás, kompromisszum, s ezen nem segít, ha lebohócozzák a szerzett jogaikhoz ragaszkodókat.

A magánnyugdíj-pénztári einstanddal is éppen az az egyik probléma, hogy semmi átmenet, hanem csak erőből rekvirálás, megspékelve azzal, hogy egy valóban hosszú távra kötött – számos aláírással szentesített – gazdasági szerződésből úgy akolbólították ki emberek százezreit, hogy azok csak ültek ölbe tett kézzel, ami azért nem a szerződésbontás tanítanivaló jogesete.

Tanulni persze sohasem késő, az erőből tanítást azonban inkább idomításnak nevezik. Az pedig már cirkusz, állatokkal, s időnként főszereplővé előrelépő bohócokkal…

Olvasóink írták

  • 13. s3307 2011. június 27. 08:30
    „Annyiba tévedsz ez nem komcsi kiváltság,hanem törvénybe biztosított előny azért,mert élete kockáztatásának árán is vállalta ezt a munka kört,vajon ha téged ugrasztanának nap,mint nap,akár a hitvesi ágyból is szolgálatba vállalnád,vagy vajon a bányába le mennél úgy,hogy nem tudod fel jössz e? de mondhatnám a katonát is vajon amikor többszörös többnapi gyakorlat miatt nem látja a családját vállalnád?de Egyszer tudomásul kellene venni,hogy változtatni kell de nem visszamenőleges törvénykezéssel, hanem már az is segítene,ha a nyugdíj mellet a munka vállalást meg szüntetnék ott ahol korkedvezményes nyugdíj van,senki nem mondta,hogy ne változtassanak,de próbálják meg az új belépőknél és nézzük meg hányan maradnak a pályán ilyen fizetés és követelmény mellett.”
  • 12. barkzso 2011. június 21. 20:25
    „A ballibsi magánnyugdíj pénztárak elpanamázgattak a nyugdíjjárulékokból, most viszont legalább arra lett fordítva a maradék hogy a szintén ballibsi politikusok által brutálisra dagasztott államadósságot csökkentettük vele.
    Tudod, azt amelyikből minden egyes Magyarnak (csecsemőtől az aggastyánig) kb 2.5 millió jut a vállára.
    Ja, persze a 45 éves nyugger rendőrét (a saját 2.5 millája mellett ) a dolgozó fizeti plusz még a pompás korengedményes nyugdíját is.
    Egyenlőek és egyenlőbbek - elvtársi kiváltságok: KONIEC!

    * 11, akkor miért lopsz?”
  • 11. s3307 2011. június 21. 16:49
    „A kilences hozászolásra,,bár mit mond Orbán, a lopás lopás marad.”
  • 10. achilleus 2011. június 21. 09:04
    „9. unknown 2011.06.21. 08:37 - Érdekli is őket, ugyanazt hajtogatják.
    Egy szép kis gyűjtemény a magát altatóval kinyírni kívánó Karsai volt mszp-s képviselő "búcsúleveléből":
    http://mandiner.hu/cikk/20110620_karsai_nyilt_levele_orban_viktornak
    Előzmények:
    http://mandiner.hu/cikk/20110620_karsai_ilyen_rendszerben_nem_akarok_elni
    A kommentek mindkét bejegyzésnél különösen figyelemre méltóak.”
  • 9. unknown 2011. június 21. 08:37
    „Nézzétek! Szerintetek biztos, hogy az Orbán kormány rosszat akar? Ha csökken az államadósságunk, úgy kevesebb kamattartozásunk is lesz. Több juthat a szociális és más szükséges kiadásra. Ezt vettem át a Népszava onlinról. A Népszavától (!), ahol a legádázabb támadások érték eddig a jelenlegi hatalmat:

    "A magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1345 milliárd forinttal csökkenti a kabinet az államadósságot - közölte a keddi kormányülés előtt a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Orbán Viktor bejelentette azt is, ősszel törvény születhet annak ütemezéséről, hogyan csökken az államadósság mértéke 50 százalék alá.
    Kifejtette: a mostani, 1345 milliárdos csökkentés azt jelenti, hogy az államadósság, amely ma az éves nemzeti össztermék 81 százalékán áll, egy lépésben 77 százalékra csökken. A kormányfő szerint ez világrekord.
    Emlékeztetett, a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításakor vállalták, hogy az abból származó forrásokat államadósság-csökkentésre fordítják. "Ennek első lépése, amit most megteszünk" - mondta. Orbán Viktor hozzátette azt is, a tervek szerint ősz elején lesz még egy nagyobb adósságcsökkentő lépés."”
  • 8. unknown 2011. június 21. 06:38
    „6. Parttalan 2011.06.20. 22:39

    "...Sagt schon, kis nép vagyunk, nekünk csak egy csőcselékünk van. ..."

    Ha magadat is beleértetted, mint akit orránál fogva vezetni lehet(ett), akkor egyetértek :-) Sose hátrány, ha az ember (legalább) időnként önálló gondolkodásra képes.”
  • 7. unknown 2011. június 21. 06:32
    „"...A magánnyugdíj-pénztári einstanddal is éppen az az egyik probléma, hogy semmi átmenet, hanem csak erőből rekvirálás, megspékelve azzal, hogy egy valóban hosszú távra kötött - számos aláírással szentesített - gazdasági szerződésből úgy akolbólították ki emberek százezreit, hogy azok csak ültek ölbe tett kézzel..."

    1./Nyilatkozhattak (volna) hogy maradnak...
    2./A népesség elöregedésével és az átlagnyugdíjak emelkedésével egyre nőtt az állami TB kassza hiánya, amit az államnak évente egyre több száz milliárd forinttal kell kiegészíteni. Emellett megugrott az állami adósság törlesztéshez szükséges kiadás, s a kettő interferenciája okozta, hogy az államnak meg kellett tennie ezt a lépést, szüksége volt a nyugdíjbefizetésekre. A nyugdíjasainkkal szembeni szolidaritás szellemében. Különben - ha csak annyi nyugdíjat kaphatnának öregeink, amennyi a magánpénztárakba kilépett befizetők után maradt - a nyugdíjakat 30-40-50%-kal kellett volna csökkenteni már a múlt években is. Az államnak nincs annyi bevétele, hogy ezt kibírta volna. Sokkal több pénzről van szó, mintsem amit a szocialisták mondanak, hogy emelni kell a jól kereső vállalkozások adókulcsát, hogy ők fizessék meg és be a szükséges pénzt. Ez csak morzsa lenne, csak csepp a tengerben. Ez régi filozófiája a kommunista szolidaritásnak: vegyük el azoktól javaikat, értékteremtő képességük lehetőségét akiknek van. Mire jutottunk vele?”
  • 6. Parttalan 2011. június 20. 22:39
    „4. unknown 2011.06.20. 18:08

    "1990 februárban az MSZP-ből kiugrott, azóta is párton kívüli, a nyugati polgári demokráciát megkívánó gondolkodó,"

    Semmi baj, ahogy a régi vicc poénja szól:
    Sagt schon, kis nép vagyunk, nekünk csak egy csőcselékünk van.”
  • 5. Parttalan 2011. június 20. 22:33
    „Kedves András!

    Az írás jó, könnyű vele egyetérteni.
    Fájdalom, hogy lassan ez a stílus a civil kurázsi kategóriájába fog tartozni.”
  • 4. unknown 2011. június 20. 18:08
    „Elnézést kérek a jegyzet írójától és a hozzászólóktól oldalállástól függetlenül. 1990 februárban az MSZP-ből kiugrott, azóta is párton kívüli, a nyugati polgári demokráciát megkívánó gondolkodó, jobbat akaró állampolgárként most úgy érzem (elnézést, de Rejtő Jenőbe kell átmennem), hogy a hülyék országában élek. Ez év őszén kerül a parlament elé az új nyugdíjtörvény. Addig a kormány tárgyalni fog az összes szakszervezettel, senkit nem akar ebből kihagyni a kormány. Most megvárják a június végét, addig összesítik a beküldött kérdőíveken kapott válaszokat és kezdődhet a tárgyalási ciklus. Orbánék számtalanszor mondták, hogy nincs szó visszamenőleges intézkedésről. Most ha valaki nem akar visszamenni dolgozni, akkor nem kell visszamennie dolgozni, más kasszából kapja tovább a megállapított nyugdíját, ezért lesz annak más neve. Csak 16%-ot kér vissza belőle az állam. És éljen hóta napjáig ezzel a más néven nevezett járandósággal. Ha meg a nyugdíjba vonult rendőrünk mégis elhelyezkedne dolgozni bárhová, akkor az ott keresett pénzéhez hozzá kell kanyarítani ezt a folyamatos juttatást, s az így kijövő összegből kell fizetni az államnak a közterhet. Az új nyugdíjtörvény tárgyalásokon van mód kérlek titeket pofázni méltóztatni, hogy mint, s hogy legyen az átmenet, mert a társadalom, de még az MSZP-s Kiss Péter sem tolerálja, hogy 45 éves fiatalemberek több pénzzel menjenek nyugdíjba, mint volt az utolsó fizetésük. Mert most a 60 éves korhatárra kiszámolva egy átlagos inflációval ismeri el létezésüket a nyugdíjigazgatóság. Visszamenőleg nem lesz megvonva senkitől a megállapított nyugdíj. Én csak azért hasítanék szíjat Szijjártó hátából, mert a kis ostobám egyszerűen nem mondja ki ezeket az egyszerű létező, deklarált dolgokat. A szakszervezeti vezetőkön is múlik, mi lesz majd benne az új nyugdíjtörvényben. Hogy az majd mikor lépjen hatályba, s az kikre, hogyan vonatkozzon. Miért lenne visszamenőleges, hogy másként lesz a jövőben? A rendvédelmisek ne várják senkitől, hogy az ő 45 éves kedvezményes korhatárukért bárki is melléjük fog állni. Olyanoknak, akiknek már most is 62-65 éves korukig kell dolgozni.”
  • 3. strangerrr 2011. június 20. 15:58
    „2. Ebből melyik volt visszamenőleges? Vagy pl ki "adta" a 13. havi nyugdíjat? A populista éveket sztem Te aludtad át:)”
  • 2. blatth 2011. június 20. 15:42
    „A szerzett jogok elvétele nem az Orbán-kormány privillégiuma. Ki tette fizetőssé az egészségügyet (szerencsére csak rövid időre), ki emelte föl a nyugdíjkorhatárt, ki csökkentette a kiszámítandó nyugdíjat 2008.01.01-től, ki vette el a 13. havi fizetést és nyugdíjat? Populizmusból van bőven. Kár, hogy az újságíró átaludta azokat az éveket. De a gyűlölet szításához ért.”
  • 1. klj_54 2011. június 20. 13:16
    „Őelmeháborodottsága Első Viktátor jó célokat nemtelen eszközökkel akar elérni.
    Ezzel elérheti a vízióját, azaz kirobbanthat egy forradalmat!
    Mert akiket visszahívnak és akik most pánikszerűen kilépnek, nos azok bizony nem lehetnek támaszai a társadalomnak.
    Ennek a csatának nem csak Orbán de maga a társadalom lett a vesztese, mert ostobán álltak a dologhoz.
    Lehet gegőzni, izomkodni, de szél ellen Orbán sem tehet semmit, mert a szél ráhordja!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ruszkik vissza

"A harcot békévé oldja az emlékezés, még inkább a gazdasági érdek." Tovább olvasom