Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Csak egy ugrás

"Cammogó gyorson utazott a testem, a lelkem azonban megelőzte közben. A vonat, ugye, eleve gyorsabb volt, mint a sima kocsi, különben meg se élt volna. Az elsők előtt még állítólag lovas futár vágtatott, hogy elterelje a sínekre tévedő embert és jószágot, de neki is le kellett szoknia erről a figyelmességről, mert a versenyfutásban ő is lemaradt. Le kellett szoknia, ha nem akarta, hogy őt üsse el."
Cammogó gyorson utazott a testem, a lelkem azonban megelőzte közben. A vonat, ugye, eleve gyorsabb volt, mint a sima kocsi, különben meg se élt volna. Az elsők előtt még állítólag lovas futár vágtatott, hogy elterelje a sínekre tévedő embert és jószágot, de neki is le kellett szoknia erről a figyelmességről, mert a versenyfutásban ő is lemaradt. Le kellett szoknia, ha nem akarta, hogy őt üsse el.

Amikor már annyira a mindennapi közlekedés rabszolgája lett a füstös gőzös, hogy az ő közönséges gyorsasága is lassú lett, akkor találta ki valamelyik szilaj vasúti ész a gyorsvonatot. Már az is elég volt, hogy nem állt meg némelyik szerelvény minden diófánál. Aztán még tovább kerekedtek a vasúti eszek, most már majdnem ott tartunk, az a leggyorsabb, ha nem is jár a vonat. A szárnyvonalakat egyszerűen föladja a MÁV. Ami, ugye, megint csak ezt jelenti: Mászunk, Állunk, Várunk. (A szegedi madzagvasúton hallottam, fél évszázaddal ezelőtt, a leghozzáértőbbtől: vasutastól.)

Bár, ismétlem, rajta cammogtam a gyorson, Pestre menet, Pestről jövet, akárhányszor néztem az órámra, mindig eszembe jutott az új versenytárs, az autósztráda. Ezért, persze, nem kellett volna vonatra ülnöm, ha a kertbe kerekezek, akkor is eszembe jut. Fél óra oda, fél vissza. Ha azonban esőben átváltok a buszra, egy óra is kevés az egyikre is, a másikra is. Addigra már majdnem Budapesten jár a sztráda autója.

Eszembe vágtat közben más kóbor gondolat is. Itt is túl akartak járni némelyek a törvény eszén, és sokaknak sikerült is. Azt ugyan kimondták előre, épületet ne emelj a leendő útvonalba, de azt nem, hogy ne csináltass rozzant tanyád köré akár csavaros vaskerítést is. Olyat, amilyen a fertődi kastély körül is van. Csak éppen Eszterháza muzsikusát nem hívták meg bele koncertezni. Föl is dobódott azonnal a tanya ára, mire csákányt vágtak bele. De a tanyát is kiglancolták előtte, hogy az értékbecslő jobban észrevegye. Hozzáértő gazdászok is vadászták a csíkba eső földeket, és lehetett az akármilyen posza homok, napraforgóval vetették be. Az olajos magvak földje többet ért a szántók megbolydult piacán.

Hasonló furmányos dolgok állítólag akkor is történtek már, amikor a vasutakat építették, nincsen ebben semmi újság. Visszaúton az is eszembe jutott, hogy nem csupán gazdagodtak a megváltási árral némelyek, de olyanok is voltak seregestül, akik iszonyatosan pórul jártak. Akiknek a tanyatelkeit vágta kettőbe a sztráda. Egyik oldalon maradt a lakóház, a másikra került át az istálló, vagy a fóliás, vagy akármi. Netán az öreg szülék háza. Menjenek legalább nyolc-tíz kilométert, amíg átjárót találnak, és ugyanannyit vissza, hogy megitassák jószágot, leszedjék a primőrt, vagy ránézzenek tulajdon őseikre. És mindezekért viseljék el, hogy az eddigi bénító csöndesség helyébe ott dübörögjön el ablakuk alatt a század.

Ebbe is bele lehet pistulni. Ők a nagy ugrások örök áldozatai.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ne lépj rá!

"Háborús békevilágunkban leghamarabb taposóaknára gondol, aki ezt a figyelmeztetést fölfogja, pedig… Tovább olvasom