Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Csapdában

"Albérlet, rezsiköltség és éppen annyi étel, hogy ne haljon éhen – másra már nemigen futja a keresetéből."
45–48 ezer forint havonta. Ennyit visz haza egy 6 órában foglalkoztatott közmunkás. Ennyit keres az a szegedi férfi is, aki tizennyolc évig hivatásosként szolgált a vásárhelyi laktanyában – hét év kellett volna még, és akkor most békésen élhetné nyugdíjaséveit a nem is annyira rossz katonanyugdíjából. Máshogy alakult a sorsa, most a tétlenül töltött hónapok és a közmunkás időszakok váltják egymást. Számokra lefordítva: 28 ezer vagy 48 ezer forint. Albérlet, rezsiköltség és éppen annyi étel, hogy ne haljon éhen – másra már nemigen futja a keresetéből. Nem panaszkodik, azt mondja: bármit elvállal, csak dolgozhasson.

Egyik társa nála jóval borúsabban látja a helyzetet. Meglepően tájékozott, délutánonként rendszeresen nézi a parlamenti közvetítéseket, gondolkodás nélkül sorolja a milliárdokat, mennyit költöttek közmunkaprogramra tavaly, és mennyi jut idén. Felesége négy órában, ugyanígy dolgozik, kettejük keresete körülbelül 78 ezer nettó, két gyereket tartanak el, családi segítséggel. Nem is lenne ezzel akkora baj – mondja –, ha tudná, hogy a 8 hónapos szerződés lejárta után kap egy 8 órás állást. Akkor látná a fényt az alagút végén, így viszont azt érzi: csapdában vannak.

Persze nem mindenki ennyire lelkiismeretes. A foglalkoztatottak egy része csak arra hajt, hogy a kötelező minimumot teljesítse, ez ahhoz kell, hogy a havi 28 ezer forintos segélyt továbbra is megkaphassa. Őszintén szólva ezen sem csodálkozhatunk igazán, hiszen a jelentősen megkurtított közmunkakasszából pont kétszer annyi négyórás állás kijön, mint teljes munkaidős – az meg sose árt, ha úgy tűnik, hogy sokan dolgoznak. Félidőért pedig félpénz, nettó 30 ezer forint jár: pont 2000-rel több, mint ha valaki egy szalmaszálat sem tesz keresztbe.

Ez tényleg csapdahelyzet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindenkié

"A Fidesz-alkotmány lehet a következő botránykő a médiatörvény után az Unióban." Tovább olvasom